Gerencsér János: Kósza utak legendája - Kalászkirály

A recenziós példányt köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

Fülszöveg:

Gerencsér János fantasyjében a koldussá vált királyfi, az igazságos uralkodó mítoszát teremti újra, ármánnyal és szerelemmel átszőtt meséjét a történelmi regények rajongói is örömmel forgathatják. A Kalászkirály igazi tanulságos olvasmány minden korosztály számára.

Az Úr 1151. évében, egy képzeletbeli világban két királyi sarj, egy fiatal hercegnő és egy ifjú lovagkirály menekül üldözői elől. Eime, Ektíria birodalmának volt úrnője a testőrével bujdosik, míg a trónról őt letaszító Aceras király, aki immár maga is trónfosztott lett, koldusgúnyában vegyül el alattvalói között. Ellenségek ők, sorsuk mégis összefonódik, miközben földönfutóként a szabadságukért küzdve, lassan felnőtté válva nemcsak saját magukat ismerik meg egyre jobban, hanem népük akaratát is. Ám ezalatt a kegyetlen háborúskodások, öldöklő hatalmi harcok világát éppúgy át kell vészelniük: vérgőzös csatákon, halálélményeken tanulják meg a túlélés könyörtelen törvényeit. Márpedig azokat még a bukott uralkodóknak is tudniuk kell, főként, ha vissza akarják szerezni koronájukat.

Könyv információ:

Kiadó: Athenaeum Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 318 oldal ISBN: 9789632936697 Sorozat: nem Függővég: nem

Véleményem:

Azt hiszem ebbe most belenyúltam. Sajnos nem azt kaptam, amit vártam. Fantasynak van mondva, de én nem nagyon találtam benne semmi fantasy elemet, egy csepp kis varázslatot sem, pedig nagyon kerestem és vártam. Pont ezért és a gyönyörű borító miatt szerettem volna annyira szeretni ezt a könyvet.

Mikor belekezdtem rögtön magába szippantott, aki csak kérdezte rögtön áradoztam róla, mert egy feldúlt országot és menekülő hercegnőt (Eime) kaptam a testőrével (Rátnon). Megtudtam a politikai vonatkozásokat, ami magában nagyon tetszett, hogy minden elém lett tárva, így tudtam, hogy mit miért csinál a testőr. Ott kezdődött a nem tetszés, mikor már nagyon el lett húzva ez a bujkálás és szinte az legapróbb lélegzetvétel is belekerült a történetbe. Több akcióra számítottam. Majd a háromnegyede felé felpörögtek az események, mikor bekerültek Zöld Fecske táborába, ahol jobbágyokat tanítottak harcolni. Onnantól jött a sok edzés, a stratégia kidolgozása és persze a harc. Imádtam azt a részt, mikor Eime és Rátnon Zöld Fecske mellett harcolt azért, hogy felszabadítsa az elnyomott országot az áruló király zsarnokoskodása alól.

A másik szemszög pedig az elárult király fia, Aceras, akinek sokkal eseménydúsabban indult a kalandja, mint Eimenek. Így Aceras részeivel, sokkal jobban haladtam és jobban érdekelt is. Nagyon tetszett, hogy megtanult önmagáról gondoskodni, - mert a kényszer nagyúr - és így a volt király is kénytelen volt a pórnép közé beilleszkedni. Sok dolgon elámult, hogy milyen szegénység van az országában, hogyan élnek az emberek és egy idő tán el is kezdte érdekelni a dolog, hogy valóban megismerje az alattvalóit és önmagát.

Amin viszont nem tudtam magam túltenni az a vége volt. Zöld Fecske és jobbágy serege Eimevel, Rátnonnal készül a legnagyobb csatára. Erre megjelenik Aceras és kettő perc alatt megoldja a problémát. Hogy mi??!!?? Ezt miért nem lehetett az elején elintézni? Miért kellett hozzá majd 200 oldalon keresztül bandukolni? Ezt szerintem sosem fogom megérteni.

A pozitívum pedig a jellemfejlődések voltak. A történet elején Eime egy elkényeztetett hercegnő volt, akit legszívesebben nyakon csaptam volna, hogy térjen észhez, és nem most hercegnőként viselkedni, mikor mindenki ellene van. A végére pedig egy igazi harcost kapunk, aki az élete árán is próbálja a hamis királyt letaszítani a trónról. Persze még így is néha elkalandozik, hogy jó lenne valaki, aki szereti és nőként néz rá, de melyik lány nem álmodik erről? Szóval e fölött szemet hunytam. Rátnon, aki végig ott volt Eime mellett harcolt és védelmezte. Ő volt az egyik kedvenc karakterem, mert végig tudatosan végezte a feladatát, még akkor is, mikor számomra vagy éppen Eime számára nem volt logikus. Aceras király is nagyon sokáig királyként viselkedett, és emiatt felsőbbrendűnek gondolta magát. Ő is útja során megtanulta, hogy a boldogság és a szerelem sokkal többet ér, mint az, hogy van egy nagy birodalma, de senki nem szereti. Talán ez a kérdés legjobb az egész történetben: a hatalom vagy a szeretet ér többet?

Azoknak ajánlom, akik szeretik a lassabban kibontakozó történeteket és inkább a jellemfejlődést tartják szem előtt.

Értékelés: 5/3
Kedvenc karakter(ek): Rátnon, Vércse
Kedvenc jelenet(ek): a csatajelenet
Kedvenc idézetek:

„– Addig nő egy nő, amíg nőiesen viselkedik. Amint férfinak akar látszani, ne csodálkozzon, ha férfiként bánnak vele.”

„– Az embereknek szükségük van hitre, reményre, hogy el tudják viselni a sors csapásait…”

„– Zöld Fecske, Vércse egy helyen – jegyezte meg gunyorosan Eime. – Van köztetek róka, farkas, medve, esetleg patkány is, vagy mindenki tollas?”

„– Szerinted melyik a jobb? A boldogság vagy a hatalom?
– Jó kérdéseid vannak.
– Mi a boldogság?
– A boldogság… – töprengett a király, de képtelen volt megfogalmazni.
– Ha nem tudod, mi a boldogság, miért véled, hogy az voltál?”

„Uralkodni mások felett, akiken kitöltheti sanyarú életének vélt és valós keserűségét, kínját, fájdalmát. Amikor pedig a hatalom tartóssá válik, az maga a gyönyör, akár istennek is képzelheti magát. Pedig minden hatalom csupán illúzió – hajtotta le a fejét Aceras király.”

„– (…) Mi értelme a nagy birodalomnak, ha nem tudsz gyönyörködni minden szegletének szépségében?”

„– Nem vagyok koldus. Én a király vagyok! – hangzott a fennkölt válasz. Az asszony sokáig nézett a távozó idegen után.

– Pedig milyen szép ember… Űzze ki fejéből az ég a zavaró démonokat!”