2017-03-19

Fa imádat Book Tag




Itt a tavasz, végre! Én ennek nagyon örülök, és kiélvezem, amíg a szép arcát mutatja és nem az esős és borongós csúnya felét. Elkezdtem rendbe tenni a kertet, körbejártam, hogy milyen virágok ébredtek fel a téli álomból. A növényekről pedig eszembe jutott, hogy mintha valakinek a blogján láttam volna egy fás book taget, és hopp, be is ugrott. Ugyanis Wandamaci oldalán találtam. El is kezdtem kitölteni, bár senki nem hívott meg, majd el is felejtkeztem róla. Mígnem 2 blogger eszembe juttatta, méghozzá úgy, hogy meghívott rá. Köszönöm szépen Gorkienak az Olvasó Körút írója és Mollynak a Coffee and Manga bloggerinája.

„Ha én fa lennék, semmi okom nem lenne rá, hogy szeressem az embereket.” Maggie Stiefvater: The Raven Boys – A hollófiúk
Avagy egy könyv utálatos szereplőkkel
Soman Chainani: Jók és Rosszak Iskolájából Sophie. Falra másztam a sok nyafogásától, hogy nem úgy kéne lennie a dolgoknak, ahogy az történik. Közben pedig észre sem veszi, hogy a barátnője folyamatosan azon van, hogy neki jó legyen.

„Annyi növény van itt, erre pont egy olyanba ütközünk, ami visszaüt.” J.K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája
Avagy egy igazán ütős könyv
George R. R. Martin: Trónok harca. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fantasztikus könyv, a benne lévő világgal és az összes ármánnyal és szereplővel.

„Tudtad, hogy minden elkapott levél egy boldog napot jelent?” Maggie Stiefvater: Shiver – Borzongás
Avagy egy boldogságosan boldogságos könyv, minden dráma nélkül
Rob Reger – Jessica Gruner: Emily the Strange – Elveszett emlékek. Nagyon jókat derültem olvasás közben, bár dráma van benne, hiszen Emily nem emlékszik semmire, és megpróbálja visszaszerezni őket.

„A fák élnek, a műanyag nem.” Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
Avagy egy élő, lélegző sztori, ami nem hagy nyugodni
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó. Még mindig van, hogy ezen a történeten gondolkozom, pedig már lassan egy éve, hogy olvastam.

„A fák között elvész a perspektíva. Meg az irány. Talán maga az élet is ilyen.” Charles Martin: Hegyek között
Avagy egy könyv, amiben elvesztél
Zakály Viktória: Szívritmuszavar. Rengeteg emléket felszínre hozott, így könnyen el tudtam benne veszni és átérezni az összes érzést és tettet.

+1. „Úgy rémlett, mintha az összes fák suttogva beszélnének, híreket és mindenféle fondorlatokat közölnének egymással valami ismeretlen nyelven; az ágak meg ide-oda hajladoztak és markolásztak, pedig nem is fújt a szél.” J. R. R. Tolkien: A Gyűrű Szövetsége
Avagy egy párbeszédekben gazdag könyv
Nem nagyon tudok ilyen könyvet mondani, mert az ilyenre nem szoktam figyelni, hogy mennyi párbeszéd van egy könyvben.

Kihívottam nincs, viszont akinek megtetszik és elviszi azt forrásmegjelöléssel tegye.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése