2017-03-02

Tervek márciusra | 2017


Sziasztok!
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy újabb állandó rovat a blogra, ami nem hónap végére esik, hanem az elejére. Meg, mert ha le van írva, hogy miket is tervezek/tervezünk, én ahhoz próbálom magam tartani, egyébként csak elodázom. Úgyhogy ezekben a rovatokban majd mindig az aktuáis hónapra kitűzött olvasnivalót fogjuk megosztani veletek. Lássuk is, hogy mik lesznek márciusban a soron következők.

Janina:
Erre a hónapra kettő könyvet tervezett, amit biztos, hogy elolvas, egyik már folyamatban van, a másikat pedig ebben a hónapban fogja elolvasni. Kicsit komolyabb könyveket szokott olvasni, mint én, szóval most is hasonlókra kell tőle számítani.

Colm Tóibín: Brooklyn
Fülszöveg:
Az 1950-es évek Írországában vagyunk, és Eilis Lacey sok fiatal ír lányhoz hasonlóan nem dúskál a lehetőségekben. Ezért amikor nővére elintézi, hogy kivándorolhasson New Yorkba, Eilis tudja, hogy mennie kell, s első ízben kell maga mögött hagynia családját és otthonát.

Amikor megérkezik a zsúfolt brooklyni albérletbe, csak arra tud gondolni, mit áldozott fel. Távolra került otthonától és honvágya van. Aztán amikor az első tapogatózó lépéseket teszi a barátság és talán valami más felé is, olyan hírt kap, ami miatt vissza kell térnie Írországba. Ott szörnyű dilemmával néz szembe a kötelesség és a nagy szerelem közti rettenetes választással.

Nick Hornby forgatókönyve alapján azonos címmel film készült Eilis történetéből, melyet 2016. február 4-től játszanak a magyar mozik.

Elöljáróban:
„Érdekelt, mert Saoirse Ronan főszereplésével készült belőle film. Azért is mert tetszik a címe. De leginkább, mert biztos jó.” A filmről már fent van az értékelés, ami ITT olvasható.

Margot Lee Shetterly: A számolás joga
Fülszöveg:
Azoknak a fekete matematikusnőknek a rendkívüli, igaz története, akik a feminista és a polgárjogi mozgalmak viharai közepette a NASA-nál végzett számításaikkal járultak hozzá Amerika legjelentősebb űrbéli tetteihez.

Mielőtt John Glenn körberepülte a Földet, Neil Armstrong pedig a Holdra lépett, egy „emberi számítógépek” néven ismert, női matematikusokból álló csoport ceruzák, logarlécek és mechanikus számológépek segítségével számolta ki azokat az adatokat, amelyek felhasználásával aztán rakétákat és asztronautákat lőttek fel az űrbe.
Ennek a csoportnak jó néhány kivételesen tehetséges afroamerikai nő is a tagja volt, akik koruk legkiválóbb elméi közé tartoztak. Eredetileg matematikát tanítottak az amerikai Dél szegregált iskoláiban, ám amikor a második világháború idején az ország repülőgépipara súlyos munkaerőhiánnyal küzdött, őket is bevetették. A matematikai zsenik, akiken eddig keresztülnéztek, egyszerre a tehetségükhöz méltó álláshoz jutottak, és Uncle Sam hívására örömmel költöztek a virginiai Hamptonba, hogy a Langley Memorial Repülésügyi Laboratórium lenyűgöző világában dolgozhassanak.
A Virginiában érvényben lévő Jim Crow-törvények értelmében nem integrálódhattak ugyan be fehér társaik közé, a kizárólag fekete nőkből álló „nyugati komputer” csoport azonban így is sokat tett azért, hogy Amerika valóra válthassa egyik legnagyobb álmát: döntő győzelmet arasson a Szovjetunió fölött a hidegháborúban, és egyeduralmat szerezzen a mennyek felett.

A számolás joga a második világháborútól kezdve a hidegháborún, a polgárjogi mozgalmakon és az űrversenyen keresztül követi nyomon Dorothy Vaughan, Mary Jackson, Katherine Johnson és Christine Darden, a NASA legnagyobb sikereihez hozzájáruló négy afroamerikai nő egymásba szövődő életútját. Tanúi lehetünk, hogy karrierjük a könyvben szereplő majdnem három évtizede alatt hogyan néznek szembe a kihívásokkal, hogyan lépnek szövetségre és hogyan használják fel az intellektusukat ahhoz, hogy megváltoztassák az életüket és a hazájuk jövőjét.

A könyv alapján, Taraji P. Henson, Octavia Spencer, Janelle Monae, Kirsten Dunst és Kevin Costner főszereplésével film is készült.

Elöljáróban:
„Azért választottam, mivel megláttam a borítóját, ami megtetszett. Aztán megtudtam, hogy elnyomott nőkről szól, és a NASA is szerephez jut benne. Többet nem tudok róla, mert nem akartam lelőni magamnak a "sztorit".”

Dorka:

Márciusban  kemény leszek vagyis csak szeretnék, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Ugyanis erre a hónapra 5 könyvet gondoltam elolvasni +1, amit már elkezdtem, és mindről írni szeretnék véleményt. Lesz benne fantasy, chick lit a Mini-Könyvklub miatt, friss megjelenés, és persze magyarok is. Szóval lesz miből válogatni mindenkinek, azt hiszem.

Gerencsér János: Kósza utak legendája
Értékelésem
Fülszöveg:
Gerencsér János fantasyjében a koldussá vált királyfi, az igazságos uralkodó mítoszát teremti újra, ármánnyal és szerelemmel átszőtt meséjét a történelmi regények rajongói is örömmel forgathatják. A Kalászkirály igazi tanulságos olvasmány minden korosztály számára.

Az Úr 1151. évében, egy képzeletbeli világban két királyi sarj, egy fiatal hercegnő és egy ifjú lovagkirály menekül üldözői elől. Eime, Ektíria birodalmának volt úrnője a testőrével bujdosik, míg a trónról őt letaszító Aceras király, aki immár maga is trónfosztott lett, koldusgúnyában vegyül el alattvalói között. Ellenségek ők, sorsuk mégis összefonódik, miközben földönfutóként a szabadságukért küzdve, lassan felnőtté válva nemcsak saját magukat ismerik meg egyre jobban, hanem népük akaratát is. Ám ezalatt a kegyetlen háborúskodások, öldöklő hatalmi harcok világát éppúgy át kell vészelniük: vérgőzös csatákon, halálélményeken tanulják meg a túlélés könyörtelen törvényeit. Márpedig azokat még a bukott uralkodóknak is tudniuk kell, főként, ha vissza akarják szerezni koronájukat.

Elöljáróban:
Magyar, fantasy, gyönyörű borító! Kell nekem ennél több? Hát, nem! Már olvasása folyamatban vagy, és eddig nagyon szeretem, egy egészen különleges világban érzem magam olvasás közben.

Majsányi Kati: Erdőmese
Fülszöveg:
Mi történik, ha a tündérek világa találkozik az emberekével? Vajon megértik-e egymást? Szeretet vagy gyűlölet alakul ki köztük, vagy esetleg a szerelem dúlja fel a két világot?

A király első lovagja hatalmat, gyönyörű feleséget szerez vitézségével, s a királyi adománnyal, tudtán kívül, tündér lakta erdő birtokosa is lesz. A vadon rejtekében már hosszú idő óta háborítatlanul éltek a tündérek, manók, koboldok.

Békés világukat feldúlja Csanád lovag, a vidék új ura: itt építteti fel várát. Az erdő védelmezője, a csodálatos erdőtündér bosszút esküszik. Az erdőt egy szörny keríti hatalmába, nyomtalanul eltűnik a várúrnő, s a vár elátkozottá válik.

Az itt nevelkedő két apród, Márton és Detre, a vár és az erdő közti harcok középpontjába kerül. Izgalmas kalandok és veszélyes harcok árán érnek férfivá, sőt lovaggá. És egy valódi lovag életéből a szerelem sem hiányozhat.

Majsányi Kati második regénye, az Erdőmese megidézi a középkor hangulatát és egy varázslatos világot, mely a természet csodáit és az erdő szeretetét hirdeti.

Elöljáróban:
Mostanában nagyon ráálltam a magyar fantasy regényekre, így ez sem maradhatott ki. Kíváncsian várom, hogy mit rejt ez a könyv a gyönyörű borítón túl.

Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek
Fülszöveg:
Soman Chainani első regénye, a New York Times bestseller Jók és Rosszak Iskolája folytatásában Sophie és Agatha visszatér Gavaldonba, és boldogan élnek saját világukban, ám az élet nem olyan tündérmese, amilyennek képzelték…
Agatha már úgy érzi, bárcsak más boldog befejezést kívánt volna a mesének, ám ekkor véletlenül megtalálja és kinyitja a Jók és Rosszak Iskolájának kapuját. A lányok azzal szembesülnek, hogy az a világ, amit az első tanévben tapasztaltak, megváltozott.
A boszorkányok és a hercegnők a Lányok Iskolájában laknak. Elhatározták, hogy kirekesztik életükből a hercegeket. Tedros és a fiúk a Rossz Iskolája régi tornyainak lakói lettek. A két iskola között háború van kitörőben. Vajon Agatha és Sophie helyre tudják állítani a békét? Vajon Sophie jó tud maradni úgy, hogy Tedros állandóan üldözi? És kihez húz Agatha szíve? A barátnőjéhez vagy a hercegéhez?
Soman Chainani különleges világot teremtett. A Newbery-díj legutóbbi jutalmazottja, Ann M. Martin „páratlan mesének” nevezi, amely „csupa romantika, varázslat, humor és rejtvény. Legszívesebben egyhuzamban olvasnánk végig.”

Elöljáróban:
Az első rész annyira nagyon függővéges lett, hogy muszáj, de tényleg, MUSZÁJ vagyok elolvasni!

Mona Awad: Antilányregény
Értékelésem
Fülszöveg:
A könyv története titkos ajándékot rejt.
Adunk neked vele egy barátnőt. Kicsit zűrös a csaj, az igaz, de nagyon szerethető, mert tényleg mindig őszinte, mert elképesztő sztorikba keveredik folyton, és mert olyan viccesen tud ruhát próbálni, ahogy senki más. Ő Lizzie, a kövér lány. Aki különben nem is kövér, csak azt hiszi magáról. Ez a dilije. Hogy dagadt. Meg hogy biztos nem kellene egyik fiúnak sem. Ne tudd meg, milyen pasikra hajt, még egy rockzenésszel is összejött. Abból jó nagy gáz lett, majd elmeséli.
Lizzie olyan, mint te – boldog akar lenni. Talán kicsit megelőzött téged: ő már végigcsinálta. Légy vele türelmes, kérlek! Ő azért bukdácsol ennyit, hogy neked már ne kelljen. Elköveti helyetted a hibáidat. Nevessetek, sírjatok együtt!

Elöljáróban:
Olyan kis bohókás a borítója, és a megosztott részletek is nagyon jól hangzanak. És persze azért, mert jól jön egy könnyebb olvasmány a hónapban a sok elképzelt világ és teremtmények között.

Tommy Wallach: Kösz, hogy…
Értékelésem
Fülszöveg:
Parker Santé ajkát már öt éve egyetlen szó sem hagyta el. Miközben osztálytársai fényes jövőjüket tervezgetik, ő csak sodródik, szállodákban bámészkodva üti el az idejét, a vendégeket figyeli. Amikor azonban megismerkedik Zelda Tothtal, egy ezüsthajú lánnyal, aki állítása szerint jóval idősebb, mint amennyinek kinéz, a fiú ráébred arra, hogy talán mégis van a világban néhány dolog, amiért érdemes élni.

Elöljáróban:
Megjelenéskor láttam a könyvet, de nem fogott meg, így annyira nem is figyeltem rá. Aztán bekerült a Mini-Könyvklub olvasnivalói közé, szóval így mégiscsak el fogom olvasni.

Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára
Fülszöveg:
Jordan Norris senki.
Iskolába jár, kosarazik és szeretne végre barátnőt szerezni magának. Átlagos. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe egy keménykalapos idegen, akit bár sohasem látott azelőtt, haza akarja vinni. Utazás veszi kezdetét egy letűnt világba, tele ismeretlenül is ismerős arcokkal, hogy Jordan visszakapja az emlékeit és újra egy készülő háború élére állhasson, mint kilencvenkilenc évvel ezelőtt. Eljött az ideje, hogy elfeledje eddigi életét és megvédje mindazokat, akik régen fontosak voltak a számára. A rideg herceget, a bánatos fiút, az ezerarcú lányt, a félvér fenevadat, a vágott nyelvű zongoristát, a viharszívű angyalt, no meg a rejtélyes idegent, aki mindennél jobban szereti őt a világon.
De mindez elég nehéz feladat tekintve, ha nincsenek emlékeid.

Elöljáróban:

A Facebook-on lettem figyelmes erre a könyvre, mert annyira csodálatos a borítója, hogy nem lehet elmenni mellette szó nélkül. Aztán Molyon is utánanéztem, mikor a címkéit megláttam, késztetést éreztem arra, hogy jó lenne elolvasni.

Melyikre vagytok a legjobban kíváncsiak? Ti mit terveztek erre a hónapra?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése