2017-05-22

Könyvheti tervek


88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok lesznek 2017. június 8-12 között az ország különböző pontjain. Én pedig úgy néz ki, hogy kint leszek a budapesti Vörösmarty téren megrendezett eseményen. Ezen oknál fogva jött létre az alábbi lista, amiben a beszerezendő könyveket sorolom fel.


Fülszöveg:
S. J. Kincaid: A kárhozott
A kárhozott könyörtelen.
A kárhozott legyőzhetetlen.
A kárhozottnak egyetlen feladata van: hogy öljön azért a személyért, akiért létrehozták.
Nemezist arra teremtették, hogy egy galaktikus szenátor leányát, Sidoniát védelmezze. Egymás mellett nőttek fel, de semmilyen értelemben nem testvérei egymásnak. Nemezis boldogan adná az életét Sidoniáért, és ezt is várják tőle. Ölne is érte, annyi életet oltana ki a védelmében, amennyi csak szükséges.
Amikor az őrült császár értesül arról, hogy Sidonia atyja felkelést szított ellene, a szenátor leányát a Galaktikus Udvarba rendeli. Túszként kell szolgálnia az apja ellen. Nemezis csak egy módon óvhatja meg Sidoniát: ha Sidoniává válik.
Nemezis, a gyilkológép magát Sidoniának álcázva elutazik a császári udvarba, ahol korrupt politikusok és kétszínű szenátorok gyermekeinek körében kell eljátszania a szerepét. A viperafészek minden zuga újabb veszélyt rejt, de Nemezis nem vetheti be ellenük valódi képességeit: mindent kockára tenne azzal, ha leleplezné a titkát.
Amíg a birodalom egyre repedezik és mind jobban fenyegeti a nyílt lázadás, Nemezis megtanulja, hogy több rejtezik benne, mint csupán gyilkos ereje. Igazabb emberségre lel önmagában, mint amilyet a valódi emberek többségénél tapasztal. A veszélyek, akciók és intrikák árnyékában talán épp ez az emberség lesz az, ami megmenti az életét – és a birodalmat.
Elöljáróban:
Engem már a borító és a booktrailer megvett magának! A másik indok pedig az, hogy eddig a kiadó könyveiben nem igazán csalódtam.

Fülszöveg:
Soman Chainani: Jótett helyébe
Sophie és Agatha a múlttal és a jelennel egyszerre csatázik azért, hogy történetüknek tökéletes vége lehessen.
Az egykori legjobb barátnők – most ellenségek – azt hitték, történetük véget ért, amikor útjaik szétváltak. Agatha visszakerült Gavaldon városába Tedrosszal, míg Sophie az iskolában maradt a szép fiatalemberrel, aki egykor az Iskolamester volt.
Ám ahogy berendezkednek új életükben, történetük elkezdi újraírni magát… és nem csak az ő történetük. A két lány távol van egymástól, közben a Gonosz átvette az uralmat, és a múlt galádjai erős bosszúvággyal élednek fel. Nemcsak második esélyt akarnak meséiknek, hanem át akarják formálni a Jó és Rossz régi világát egy olyan új uralommá, amelynek királynője Sophie. A Gonosz halálos hatalomátvételének útjában csak Agatha és Tedros áll, akik azt akarják, hogy végre tényleg boldogan éljenek, míg meg nem halnak.
Soman Chainani regénye fordulatos, kalandos, nevettető, romantikus történet, rengeteg meglepő mesei fordulattal és bonyodalommal. A Jók és Rosszak Iskolája-sorozat remek befejező kötete.
Elöljáróban:
Imádtam az első kettő részt, és kíváncsian várom, hogy mi lesz a két lánnyal a továbbiakban. Bár a borító elég beszédes, azért remélem, hogy valami jó lesz a vége.


Fülszöveg:
Josh Malerman: A végzet tébolyult kereke
Philip Tonka hat hónap kóma után tér magához. Senki sem tudja, mi történhetett vele – ugyanis teste összes csontja összetört. Halottnak kellene lennie, mégis él. És napról napra egyre több derül ki arról, hogy mi is történt vele…
A Danes együttes – Detroit üdvöskéi – tagjai az 1950-es évek derekára kiégtek, és inspiráció hiányában képtelenek újabb slágert szállítani a közönségnek. Kétségbeejtő helyzetüknek az amerikai kormány egyik ügynöke vet véget, aki különös megbízással keresi fel őket. Egy afrikai sivatagba kellene elutazniuk, hogy felderítsék egy rejtélyes és állítólag rosszindulatú hang forrását. A frontember, Philip Tonka irányításával a Danes tagjai hátborzongató utazásra indulnak a perzselő sivatagon át – egy olyan utazásra, amely Tonkát egy borzalmas, sötét titok hálójába viszi.
Elöljáróban:
A Madarak a dobozban című könyve tetszett, de nem ragadott magával annyira, mint amennyire vártam. Persze azért okozott egy-kettő álmatlan éjszakát. Ezért kíváncsi vagyok, hogy az új könyvében mit alkot, hátha most valami igazán tetszetős sztorit rakott össze.

Fülszöveg:
Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító
Úgy érzed, kilógsz a sorból? Szeretnéd kapcsolatépítésen keresztül előremozdítani a karrieredet? A felnőttség olyan új, izgalmas kihívás a számodra, amire érzésed szerint teljesen fel vagy készülve? Hát pfuj. Kérlek, állj odébb!
Sarah Andersen, az elképesztően népszerű, ifjú brooklyni művész lezseren megrajzolt, tökéletesen célba találó rövid képregényei ugyanis nekünk, többieknek szólnak. Bemutatják, hogyan lehet teljes hétvégéket fenséges módon elszúrni az interneten, milyen elviselhetetlen kín egy jóképű sráccal kézenfogva végigmenni az utcán, vagy egész nap arról álmodozni, hogy végre hazaérünk és belebújhatunk a pizsamánkba. Más szavakkal: a modernkori fiatal élet horrorisztikus és kényelmetlen valóságát. Ja, és egyáltalán nem önéletrajzi ihletésűek! Cseppet sem azok!
A Felnőni kiábrándító a rajongók kedvenc képsorait tartalmazza tucatnyi új képregény mellett, amelyek csak ebben a kötetben olvashatóak. Sarah őszintesége, az olyan témáknál, mint pl. testkép, öntudat, introvertáltság, személyes kapcsolatok, és a melltartó-mosás gyakorisága, képregényeit elképesztően viccessé varázsolják – amellett, hogy mindenki magára ismerhet bennük.

Fülszöveg:
Sarah Andersen: Puha Boldog Puffancs
Itt a fürdőruha-szezon! Készítsd fel a strandoláshoz a tested! Dolgozz azon a hasfalon! Emeld meg a feneked!
… Őöö, vagy mégse. Felejtsd el, és légy inkább puffancs. Puha boldog puffancs!
A Sarah Andersen összegyűjtött képregényeit tartalmazó második kötet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt – vagyis összegömbölyödve egy kupac paplan alatt, figyelmen kívül hagyva a való világ kötelezettségeit. Ezek az új képregények és rajzokkal ellátott személyes jegyzetek a fiatal felnőtt-lét ádáz érzelmi hullámvasútjának magasságait-mélységeit követik: anyagi problémák, nyűglődések, a pulcsilopás rejtelmei, és egy otthonmaradós- pizzázós nap örömei. Mindenki a fedélzetre!
Sarah Andersen egy fiatal brooklyni képregényrajzoló és illusztrátor. Igazából menő és kiegyensúlyozott életet él. De tényleg.
Elöljáróban a két könyvről:
Sokáig kerülgettem, nem tudtam mire számítsak ezektől a könyvektől. DE! Mikor láttam képeket a könyvből rájöttem, hogy én imádom ezeket az illusztrációkat, és már korábban is a kedvenceim közé tartoztak. Szóval érthető, hogy a könyv is érdekelni fog, hogy töménytelen mennyiséget kapja Sarah alkotásaiból.


Fülszöveg:
Vivien Holloway: A bross
Winie és a Langton család a karácsonyra készülődik. A káosz még a szokásosnál is nagyobb, de azért a vacsora előtt Winie és Will még szakít időt egy okító jellegű ékszerlopásra.
„- Ajándékot vettél nekem? – kérdezte, és gyanakvás színezte a hangját. Hátrapillantottam a vállam felett, és csak annyit mondtam:
– Kérlek. – Előhúztam a fiók egy rejtett rekeszéből a Mesterkulcsot. A zsebóra formájú szerkezet megcsillant az olajlámpa fényében. – El fogod lopni az ajándékodat.”
Ez a szösszenet egy kis ajándék a Winie-rajongóknak, továbbá átvezetés „A hóhér kötele” és a februárban megjelenő, „Tolvajok kézikönyve” című negyedik rész között.

Fülszöveg:
Vivien Holloway: Mechanikus farkas
Winie élete továbbra sem unalmas. Segített Harry Roghannek ellopni az utolsó, egy darabban lévő gyalogsági rohamfarkast, de a fiú még mindig titkolja, mit is akar kezdeni vele egészen pontosan. Közben más is tudomást szerez a ritkaságról, és sok mindent megtenne azért, hogy megszerezze.
William eközben igen nagy bajban van. Nem elég, hogy Winie továbbra sem áll szóba vele, hamarosan apja minden anyagi támogatását is elveszít, ráadásul olyan információkra bukkan az édesanyjáról, amire egyáltalán nem számított.
Winie ismét összejátszik Harryvel, Will pedig külön utakon jár, de előbb-utóbb ismét szükségük lesz egymás segítségére.
„- Te meg mit keresel itt? – sziszegtem ingerülten, és átléptem Zeke eszméletlenül heverő teste fölött.
– Kiszabadítalak – jelentette ki, és úgy tűnt, komolyan gondolja. Megáll az eszem!
– Kiszabadítom én magam, ha eljön az ideje, és…
– Az alkatrészek nincsenek itt – vágott a szavamba, én meg annyira megdöbbentem, hogy el is felejtettem megkérdezni, honnan tud ő egyáltalán erről.
– Miért? Hol vannak?
– Nálam.”
Elöljáróban a két könyvről:
KELL, mert kell! Imádom Winiet és családját, és jó lenne, ha az összes rész meg lenne. A Brosst amúgy is megnyertem az írónőtől, szóval éljen éljen!

Fülszöveg:
A. M. Aranth: Oculus
Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.
Elöljáróban:
A Liliom korát imádtam így kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat a többi Aranth könyv. Szóval nem csak erre vagyok kíváncsi az írótól, hanem még a másik kettő megjelent könyvére is. Viszont per pillanat ez csiggat legjobban.

GABO/Ciceró Kiadó

Fülszöveg:
Lisa Heathfield: Papírpillangók
Törött szárnnyal tudnál-e repülni?
June otthona az apjával, a mostohaanyjával és a mostohatestvérével sötét titkokat rejt. Csapdába esett, mint a hálóban rekedt pillangó.
De aztán June megismeri Blistert, a fiút az erdőből. És benne felfedezi a remény aprócska sugarát, amely képes őt elrepíteni messze az otthonától. Képes őt szabaddá tenni. Mert a világon minden lény megérdemli a szabadságot. A kérdés csak az, milyen áron.
Elöljáróban:
Néha, mikor olyan korszakom van, akkor szomjazom a komolyabb témájú YA (young adult) könyveket. Ez pedig pont ilyennek tűnik.

Fülszöveg:
Julie Buxbaum: Három dolgot mondj
Jessie-vel csak a baj van, ő legalábbis így érzi a Los Angeles-i magániskolában töltött első héten. Már épp azon gondolkodik, hogy visszasomfordál Chicagóba, amikor e-mailje érkezik egy Valaki/Senki (VS) nevű sráctól, aki felajánlja, hogy segít neki eligazodni a Wood Valley Gimi dzsungelében. Ez valami vicc? Megbízhat VS-ben, elfogadhatja tőle a segítséget, amelyre óriási szüksége van?
Alig két éve, hogy meghalt az édesanyja, és miután az apja váratlanul feleségül vett egy interneten megismert nőt, Jessie kénytelen az ország másik felébe költözni, és mostohaszörnyével meg annak beképzelt fiával élni.
Jessie végső kétségbeesésében úgy dönt, VS-re bízza magát. A srác hamarosan a lány mentőkötelévé és szövetségesévé válik, és Jessie szeretné személyesen is megismerni. De mi van, ha egy rejtélynek jobban áll a megoldatlanság?
Julie Buxbaum művében komédia és tragédia, szeretet és veszteség, fájdalom és emelkedettség keveredik. Első ifjúsági regényének szereplőit minden bizonnyal hamarosan az olvasó is barátaivá fogadja.
Elöljáróban:
Nem is tudom, jó lenne de bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban. Viszont jó pont, hogy ez is egy komolyabb hangvételű könyvnek tűnik.

Fülszöveg:
Tahereh Mafi: Illaberek
A tizenkét éves Dámamezey Alíz Alexandrának csupán három dolog számít: Anya, aki folyton ostorozza; a mágia és a szín, amelyek messziről kerülik; és Apa, aki mindig is szerette. Apa egy szál vonalzóval a kezében tűnik el Fenyérhátról, és három évvel később Alíz még mindig nem adja fel a reményt, hogy egyszer megtalálja. Apát ugyanis még a kalandoknál is jobban szereti, és hajlandó elindulni élete legnagyobb utazására, hogy a nyomára bukkanjon.
Kedvenc gyerekkori olvasmányai, például a Titkos kert és a Narnia Krónikái ihlették a népszerű Tahereh Mafit eme új világ megalkotására, ahol a szín fizetőeszköznek számít, a kaland elkerülhetetlen, a barátságra pedig a legváratlanabb helyeken talál rá az ember.
A nagysikerű Ne érints trilógia szerzője ezúttal a képzelet határain segít átlendülni az olvasóknak ebben a lebilincselő, modernkori tündérmesében.
Elöljáróban:
Na, ő TUTI jön velem haza! Mióta megjelent azóta csorgatom érte a nyálam, szóval most nem fogom otthagyni! Meg amúgy is Mafitól nagy kedvenc a Ne érints trilógia.

Fülszöveg:
Charlie N. Holmberg: A papírmágus
Ceony Twill összetört álmokkal érkezik meg Emery Thane mágus házába. A varázslóképző iskolában évfolyamelsőként végzett lány fémmágusnak készült, most mégis papírmágiára kárhoztatják – de hát mi haszna a papírnak egyáltalán?
Azonban a varázslatok, amelyeket Ceony a csodabogár Thane keze alatt megtanul, rácáfolnak előítéleteire. Ahogy kibomlik előtte a papírmágia csodálatos világa, megismeri tanára sötét múltját és egy olyan tiltott és veszedelmes mágiafajtát, amellyel szemben szinte semmi reménye nem lehet felvenni a versenyt. Mégis muszáj megtennie, mert hamarosan szó szerint Thane szíve lesz a tét.
A papírmágus különleges, egyszerre sötét és szeszélyes kaland, amelyet a Disney tervez megfilmesíteni.
Elöljáróban:
Ő is a talán kategória, mert a borítója szemet kápráztató ezért is venném meg. Viszont lehet, hogy találok jobb könyvet, így ez nem jön velem haza. Mindenesetre fent van a listán, de még meglátom, mit hoz a sors vele kapcsolatban.


Fülszöveg:
Veres Attila: Odakint sötétebb
1983-ban minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?
Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt.
Elöljáróban:
Magyar szerzős Agave könyv, elég indok arra, hogy kíváncsi legyek rá, hogy mit nyújt. Ráadásul horror és volt már rá bizonyíték, hogy a magyarok is meg vannak áldva eléggé elvonz fantáziával.


Fülszöveg:
Sepsi László: Ördögcsapás
Mire lennél képes, hogy valóra váljon a legnagyobb álmod? Bármit megtennél, hogy rocksztár legyél? Vagy egy olimpiai aranyéremért? És a Nagy Ő szerelméért?
Három tizenhét éves vidéki fiú – Vörös, Bika és Potter – élete nagy részét videojátékozással és kocsmázással tölti, amíg zenekart nem alapítanak. Első fellépésük katasztrofálisan sikerül, így aznap éjszaka megtörten ülnek le italozni. Hamarosan váratlan látogatójuk érkezik Szandor Mamon személyében, akit furcsa, mefisztói figurának látnak. A férfi szembesíti a fiúkat életük kudarcaival és kilátástalanságával, majd csábító együttműködést ajánl, amely segíthet a srácoknak hátrahagyni a kisváros világát. Vörös, bár kételkedik a férfi hatalmában, meglátogatja Mamont a helyi hotelben, aki ismét felajánlja a segítségét, és ezért csak egy jövőbeli szívességet kér…
Elöljáróban:
Újabb magyar került fel a listára. Itt is ez volt a mérvadó, na meg a borító.


Fülszöveg:
Czeglédi Nagy Eszter: Amorf mesék ébrenjáróknak
„…A történet teljes egészében igaz, mert elejétől a végéig én találtam ki.” (Boris Vian)
Milyen nyelven gondolkodnak a babák?
Honnan tudod, hogy te is ugyanolyannak látod az alma pirosát?
Mit csinálnál, ha a falak és a padló elkezdene hullámozni; a mesefigurás irattartód megszólalna; és az egyik családtagod, akinek az üresen tátongó szemgödreiben végtelen lenne a feketeség, belépne, hogy megkérdezze, kérsz-e még boci sütit?
Miért lesz a reményvesztetteknek kerozin vagy éppen ambrózia illatuk?
Amikor nyomja a vállunkat a valóság, megteremtjük a privát mitológiánkat, párhuzamos univerzumunkat. Az én átjáróim már annyira elmosódtak, hogy nem tudom, vajon tényleg így történt-e minden. Majd pár év múlva kiderül, hiszen igazságot csak a mennyben szolgáltatnak, a földön – legjobb esetben – jogot.
Elöljáróban:
Újabb magyar, újabb horror és csodálatos borító. Nincs is mit tovább ragozni.

Fülszöveg:
Gabriella Eld: Remények Jordan számára
Jordan Norris minden.
A világ lángokban áll, a barátai rabságban nyomorodnak, az egyetlen élő rokonát pedig a kegyetlen kínzómester tartja a markában. Az emberek, akik annyi éven át védték és imádták őt, most szenvednek és nem maradt senki más, akitől segítséget kérhetne, csak a síkurak. Vízbe kell fulladnia, hogy lássa a Víz magatehetetlen úrnőjét, átkelni a semmi földjén, hogy segítséget kérhessen a vakmerő Tűztől és le kell győznie mindközül a legrosszabbat is. A Levegő királya megfoghatatlan, érinthetetlen és különösen ravasz; esze ágában sincs segíteni. Jordannek nemcsak a saját démonaival és a pánok királyával kell megküzdenie, de maga mellé kell állítania az elemeket is, hogy sikerrel járjon. Csakhogy az ideje rohamosan fogy.
Elöljáróban:
Óriási kedvenc nálam Jordan és a csipet csapata. Egyértelmű, hogy kíváncsi vagyok a folytatásra! Már csak abban reménykedem, hogy Gabriellával össze tudunk futni és személyesen tudom átvenni tőle a könyvet és persze dedikáltatni is.

Ők lennének azok, amiket kinéztem, hogy jó lenne, ha jönnének velem haza. Persze ebből sok olyan van, ami talán háttérbe szorul egy olyan miatt, ami nincs a listán, de még meglátom. Szeretnék ezeknél maradni, mert mégiscsak ők az irányelveim. Szóval készülni kell valami gurulós bőrönddel vagy hasonlóval, hogy haza tudjam cipelni ezeket a könyveket. Még akkor is, ha csak a felét szerzem be. Ti készültök már? Szoktatok ilyenkor listát írni, vagy impulzusvásárlók vagytok?

Képek a moly.hu illetve a Pinterest táblámról származnak.

12 megjegyzés:

  1. Egy ilyen listát nekem is kell csinálnom! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El is várom tőled! :D szeretném látni, hogy mik a kiszemelt könyvek számodra :D

      Törlés
    2. van köztünk pár egyezés :D

      Törlés
  2. Szegény pénztárcám mindig sír, ha ilyen jó könyvekre bukkanok :D

    VálaszTörlés
  3. Remélem a Könyvhétre már én is eljutok (ha a Könyvfesztivál kimaradt), jó lenne beszerezni 1-2 könyvet. :)
    A felsorolt kötetek közül engem is érdekel pár, hiszen igen magas színvonalú a felhozatal. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos én sem tudtam kint lenni Könyvfeszten, így ezen nagyon szeretnék :) Igen, valóban nagyon jó a felhozatal, és ebben a listában nincs benne a sok Könyvmolyképzős megjelenés. Sőt, alig van benne könyvheti megjelenés, de még így is sok jó könyv van :D

      Törlés
  4. Ugye? Nem apróztam el...hisz kicsire nem adunk :D amúgy ilyan gurulós bőröndre gondoltam, hogy viszek, amivel az öregasszonyok járnak a piacra :D így tuti megismer majd mindenki ;) persze csak akkor, ha sikerül beszerezni addig olyan tuti táskát :D

    VálaszTörlés
  5. Az Iker csavar krónikák második részét nekem IS be kellene szereznem minél hamarabb! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira gyilkos a vége az első résznek, hogy ez a "MOST azonnal akarom" kategóriás könyv nálam :D

      Törlés