2017-07-08

Leiner Laura: Bábel


Fülszöveg:
Zsófi tizenhét éves és RHCP rajongói blogot ír, ezért nem is kérdés, hogy az idei Bábelfesztre egész hetes bérletet vesz, hiszen az utolsó nap sztárfellépője a Red Hot Chili Peppers.
Zsófinak ez lesz élete első fesztiválja, amelyen barátaival, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával együtt vesznek részt. Ez pedig azt is jelenti, hogy többnapos, ismeretlen olaszok utáni hajtóvadászat, az orvosi sátorban töltött hosszú órák és a VIP-szekcióba való kétségbeesett bejutási kísérletek is várnak rájuk. A folyamatos bulizás, sátorozás, a koncertek és a legelképesztőbb közös élmények felejthetetlenné teszik ezt a hét napot, sőt, talán az egész nyarat.
„Nagyon örülök, hogy Laurának sikerült megjeleníteni és tökéletesen visszaadni a fesztiválok hangulatát, és kifejezetten tetszik a humora. Gratulálok!” (Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója)

Könyvinformáció:
Kiadó: Ciceró, L&L
Eredeti megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 526 oldal
ISBN: 9789635398232
Sorozat: nem
Függővég: nem

Véleményem:
OMG!!! IMÁDOM!!!! Fangilr üzemmódba kapcsolok, akárhányszor erre a könyvre gondolok, vagy olvasom, úgyhogy bocsi, most ömlengés fog következni. De talán az elején kezdem.
Szóval, tavaly csupán kétszer, azaz 2x olvastam el a könyvet, idén pedig harmadjára. Egyébként a Sziget fesztivál előtt akartam volna elolvasni, de hát ugye itt van a Summer Forver Projekt és hát mi is lehetne jobb nyári könyv, mint ez? Szóval emiatt előrébb vettem a képzeletbeli olvasmánylistámon.
Előtte nem ismertem Laura munkásságát, erről is azt hittem, hogy kinőttem belőle, mert mégiscsak 17 évesek a főszereplők. És tévedtem, mert ezzel a könyvvel iszonyatosan nagy kedvencet avattam. Ez A Nyári Könyv, amit mindenkinek el kéne olvasni: a fiatalabb korosztálynak azért, hogy tudja előre, hogy is működik a fesztivál, az öregebbeknek pedig azért, hogy kicsit nosztalgiázzanak. Számomra teljesen visszaadja a könyv a fesztiválós élményt, a fiatalságot, szabadságot és talán ezért is imádom annyira.



A történet Latter Zsófia és kicsiny csapat életét mutatja be, ahogy megélik a Bábel nevű fesztivált. Nekem ez a Bábel teljesen olyan, mintha a Szigeten lennék, és azért is érzem úgy, hogy remekül visszaadja ezt az életértést, amit ott, akkor éreznek az emberek. Megy a folyamatos hülyéskedés, szerelembe esés és persze csupa olyan dolog, amit csak egy fesztiválon csinál az ember. Ilyen mikor hozzámegy az ember lánya az egyik barátjához, vagy sorban áll a zuhanynál, ami nem a legkulturáltabb hely, vagy leáll veszekedni egy szekuritissal, vagy, hogy a sátor a bázis, ahol biztos megtalálják egymást, vagy mondjuk, hogy elindulnak egy koncertre, de sosem érnek oda, mert ezernyi jobb dolgot találnak. Viszont a fesztiváloknak nem csak szép oldala van, hanem bizony sokszor siklanak félre ott is a dolgok. Ez a történet pedig ezt az oldalát is megmutatja. Mikor egyedül csatangol Zsófi, és keresi a többieket, mikor a wc-re vagy a zuhanyzóra kell várni, ami egy fesztiválon nem a leghigiénikusabb dolog, vagy mikor az eső elmossa szinte az egész mindenséget. Szóval igen, Zsófiék fesztiválja pont olyan, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
Nagyon szerettem még a sok sok Red Hot Chili számot is a történetben, mert amúgy is szeretem ezt az együttest, aztán minden újraolvasásnál újra rájuk függök. A kedvenc számom a bandától, ami a könyvben is szerepelt, a The Zephyr Song és persze a Can’t Stop.



A karaktereket imádtam, nagy kedvenc Herczeg Napsugár azaz Napsi. Tudom, tudom, kicsit butácskának mutatja magát és könnyen kaphatónak, viszont elég őrült ahhoz, hogy mindig jól érezze magát az ember. Latter Zsófi, aki a főhős vagy mi a csoda, nem lopta be magát a szívembe, mert kicsit hisztis volt. Persze a beszólásait és a szarkazmusát imádtam, de mikor azon kezd el sápítozni, hogy ő nem lehet szerelmes, aztán mégis az, de mégsem és jaj, de rossz most neki, az kicsit sok(k). Ott volt még Hipó, akit szintén csak szeretni lehet. Szegény egy pöppet, na jó, nagyon hipochonder és állandóan az orvosi sátorban lebzsel és onnan élvezi a fesztivált. Ha pedig csatlakozik valami oknál fogva a többiekhez állandó kapcsolatban van a háziorvosával, aki minden percben megnyugtatja, hogy nincs semmi baja. Szaszával elég furcsa a kapcsolatom, mert hol szerettem, hol pedig legszívesebben felképeltem volna. Mondjuk, lehet pont ezért viselkedett így Zsófi is. A többieket is imádtam, mert mindenkiben van valami plusz, ami miatt csak szeretni tudja őket az ember.
Laura stílusa nekem nagyon bejött, mert tényleg vissza tudja adni a fiatalok viselkedését, és a fesztiválok hangulatát. Olvasás közben végig úgy éreztem, mintha én is valóban ott lennék velük és együtt éljük át az eseményeket. Ezt számomra kevés író tudja így visszaadni.
Ajánlom azoknak, akik át szeretnék élni előre vagy utólag a fesztiválozást és a vele járó jót és rosszat.
Ha pedig fesztivál, akkor szeretném megemlíteni az egyik kedvenc fesztiválom, amire sajnos még nem volt alkalmam eljutni. Ez pedig a VOLT Fesztivál. Valamiért mindig is ez vonzott a legjobban, na meg persze a Sziget. De mivel azon már voltam, így az már ki van pipálva a listámon. Na, vissza a VOLT-hoz és hogy miért is hoztam fel. A könyvben is jelen van a zene a Red Hot Chili Peppers által így én most a VOLT himnuszát szeretném Nektek megmutatni, mert nálam nagy kedvenc lett.



Értékelés: 5/5
Kedvenc karakter(ek): Napsi, Hipó
Kedvenc jelenet(ek): az esküvő, haverkodás a szekuritissal
Kedvenc idézetek:
„Tudtam, hogy gondolatban már mind megérkeztünk, mert a következők hangzottak el:
– Jövök, Bábel feszt! – bólogatott Napsi.
– Jövök, Atesz! – tette hozzá Abdul.
– Jövök, csajok! – csatlakozott Szasza.
– Jövök, Anthony Kiedis! – suttogtam izgatottan.
– Jövök, orvosi sátor! – ábrándozott Hipó.
– Jövök, kannás bor! – szólt a punk.”
„– Ez micsoda? – kérdezte az ember, Abdul táskáját átnézve.
– Vízipipa – felelte Abdul.
– És mit szándékozol beletenni?
– Dohányt.
– Na, persze – húzta el a száját a biztonsági, és a társának kiáltott:
– Kettes fokozatú ellenőrzés Aladdinnak.
– A nevem Abdul – jelentette ki felháborodva, miközben félrehurcolták. – Hé, ne nyúljon hozzám. Hallja! Az apám orvos. Hé, ha meglátok egy gumikesztyűt, sikítok.”
„– Hé! Honnan tudom, hogy visszahozod a pulcsimat? – kiáltotta a fiú, visszafordulva felénk.
– Megígértem – nevetett fel Napsi.
– A mai világban egy ígéret… – dramatizált a srác.
– Igazad van – értett egyet vele Napsi, majd levette a feje tetejéről a napszemüveget, és a srác kezébe nyomta.
– Holnap tízkor csere.
– Oké – elégedett meg a fiú, és sietve a haverjai után szaladt. Napsi szerelmetesen nézett a mindössze két és fél perce megismert fiú után, aztán hirtelen előrecsuklott a feje a tasli következtében.
– Aúú! Elharaptam a nyelvem, te állat! – fordult Szasza felé, és dühösen mellkason csapta.
– Odaadtad a szemüvegemet? – háborodott fel Szasza, figyelmen kívül hagyva, hogy Napsi épp a nyelvét nyújtogatva próbálta a gyér fényben megnézni, hogy vérzik-e.
– Holnap tízkor visszakapod.
– Ajánlom is. Hülyegyerek – lökte meg ismét Szasza, Napsi meg azért sem hagyta magát, szóval dulakodni kezdtek.”
„– Van rólad MMS-em.
– Nem fotózhatják le a fesztiválozókat csak úgy!
– Kislány, ez egy unalmas munka, valamivel az őröknek is kell szórakozni.
– Óriási. És miért pont én?
– Megszámoltad, hányszor futottál bele a kollégáimba a nulladik nap óta?
– Ööö. Egyszer-kétszer – próbálkoztam.
– Óránként – röhögött ki.”
„Egy fesztiválon nincs szemetebb érzés, mint amikor egyedül van az ember, mert ilyenkor tűnik fel a legjobban, hogy mindenki más társasággal tölti az időt.”
„Napsi eltűnése miatt egyedül kellett zuhanyoznom is, ami nem volt kifejezetten jó élmény. Egyrészt senki nem fogta a tiszta ruhámat, amit így fel kellett lógatnom, de persze vizes lett, másrészt a diszkrét fesztiválozó lányok folyamatosan benyitottak a kabinomba és hatvanféle nyelven kértek bocsánatot, amikor felsikoltottam.
Remek volt.”
„A nap tűzte a fejünket, majd' éhen és szomjan haltunk, tele voltunk élménnyel és emlékkel, közben pedig ott bujkált mindannyiunkban valami megmagyarázhatatlan szomorúság és elképesztő üresség, ahogyan elhagytuk a fesztivál területét.”

Többi elvetemült projektes bloggertárs:

 
@Virág_Blogger @Sol @BarbyMalik0112 @neverhood @csokitorta @NagyDorka @Ashley_Redwood @sateenkaarigirl @perpetua @Gothic01 @AliceBertrand @M_Annie_99 @Vicky3 @VNoémi @FairyDust @molly_ @Mira_Könyvespolca_blog @_RókaLány @AniTiger @Niitaa @pveronika @Valentine_Wiggin @Judy22 @Beatrice8
A képek a moly.hu illetve a Pinterest táblámról származnak.

2017-07-07

Summer Forever Projekt - Bloggerek és a nyár

A Summer Forever Projetk bloggerei kerülnek most porondra ebben a bejegyzésben, merthogy megkérdeztem tőlük, hogy szeretik vagy sem a nyarat? Eddig szinte írókkal készítettem interjút, most viszont úgy éreztem, hogy eljött az idő arra, hogy a társaimat is kicsit jobban megismerjétek. Kettő kérdést tettem fel nekik, amikre nagyon rendes módon válaszoltak is. Itt is szeretném Nektek megköszönni, hogy ilyen készségesen válaszoltatok és, hogy létrejöhetett ez a bejegyzés!
A kérdések pedig nagyon egyszerűek voltak:
Milyen a viszonyotok a nyárral? Vannak nyári szokásaitok? Indokot is kérek!
A válaszokat beérkezési sorrendben olvashatjátok.
Sol válasza (Könyvvadászok)

Gyerekként mindig nagyon vártam a nyarat, hogy legyen időm játszani a tesóimmal, hogy kikapcsolódjak, és olyan dolgokkal foglalkozzak, amiket szeretek. Már ez valahogy elveszítette a varázsát. A napok már ugyanolyanok, sőt, általában nagyobb hajtással telnek az őszi-téli időszaknál.
Kifejezetten nyári szokásaim nincsenek, hacsak nem az, hogy többet sétálok, mint az év többi részén. :D

Barby válasza (Kitablar)

Én személy szerint imádom. Végre elfelejthetem az iskolát 2 és fél hónapra, eltölthetek egy egész napot a barátnőimmel, itthon is szeretek lenni, kinn vár a hűs medence, na meg végre tudok eleget olvasni. Már ha lehet azt mondani, hogy eleget…
És persze szülinaaaap.

Gothic válasza (Goodbye Agony)

Amikor még kisebb voltam, kifejezetten szerettem, a strandszezont örömmel vártam, de ezt leszámítva már akkor is tél-párti voltam, ez az évek során még jobban megerősödött. Utálom, amikor félidőben süt a nap, félidőben villámlik és dörög, a szúnyogoktól, darazsaktól és egyéb repülő szörnyetegektől pedig egyenesen herótom van. Ha nem akarom, hogy annyi pöttyel kössem be, hogy olyan összekötős játékot lehessen játszani a végtagjaimon, mint amiket a gyerekeknek készült foglalkoztató füzetekbe raknak, akkor légycsapóval és 2 állandóan üzembe helyezett rovarriasztóval kell járőröznöm. Sokkal jobban preferálom, ha térdig ér a hó és hideg van, olyankor vérszívó rettenetek is eltipliznek a fenébe és nem utolsó sorban az emberek sem úgy flangálnak az utcán, mintha valaki a zuhanyzáshoz való készülődésük közben zavarta ki őket a lakásból – tisztelet a kivételnek. Különösebb nyári szokásaim nincsenek azon kívül, hogy még inkább szoba orientált leszek, hogy véletlenül se barnuljak le és, hogy elszántan küzdök az ízeltlábúak ellen :D

Adri válasza (Adri Könyvmoly)

Én ízig-vérig tavaszi vagy őszi lányka vagyok. A nyár nekem már túl meleg (a tél meg túl hideg). A strandolás nem tartozik a kedvenceim közé. Nem szeretem a túl lenge öltözködést, az izzadást, a leégést (szerencsére könnyen barnulok és ritkán égek le), a papucs és szandált, a szembe fröcskölést, a vízbe dobást. És a fagyit sem szeretem, én sütis vagyok inkább. De imádom, hogy minden gyümölcs ilyenkor elérhető. Jönnek is szép sorban a kertünkbe, így minden napra jut valami finomság az asztalra. Dinnye behűtve. Nincs is annál jobb hűsítő. Bár a kerti kapálás, a befőtt és lekvárkészítés is macerás, de kezdem az évek alatt megszeretni. Nyugalmat ad.
Jó, mert gyerekek itthon vannak. Sok programot lehet csinálni ilyenkor közösen. Az ember elmehet nyaralás ürügyén sok helyre felfedezni új tájakat, kipróbálhat a megszokottól eltérő dolgokat. És utazni imádok.
Nyári szokások?
Lekvárkészítés, dinnye evés számít?

ValentineWiggin válasza (Today Wiggin)

Én személy szerint nagyon szeretem a nyarat, élvezem a jó időt, hogy sokáig világos van, és nem tudok elvonatkoztatni attól sem, hogy vége a sulinak, van két és fél hónapom, ami csak a pihenés jegyében telik, van idő olvasni, írni, filmet nézni. Nagy kedvenceim azok az igazi nyári záporok, amikor hirtelen leszakad az eső, aztán el is múlik, csak kicsit hűl le a levegő és frissül fel a táj. Ami bosszantó tud lenni benne, az a hőség, amikor nem csak kellemesen meleg van, hanem ki sem lehet mozdulni a házból, akkora a forróság, továbbá nagyon tud idegesíteni, ha nyaraláskor is hatalmas a tömeg.
Nyári szokás meg… hát, talán említhetem, hogy ilyenkor szívesen látogatom szabadtéri színpadok előadásait, rajongok a színházért, és nyáron, ilyen formában egészen egyedi a hangulata :)

Neverhood válasza (Neverhood’s diary)

A nyár számomra a pokol és a menny is kicsit egyben. Pokol a meleg miatt, egyszerűen nem tudom elviselni a meleget, téli gyerek vagyok. Pokol a semmittevés miatt, mindig úgy érzem, semmi hasznosat nem tettem egész nap, és csak elrepült az idő. Pokol a szanaszét szórtság miatt, a baráti köröm minden felé van, nem tudunk egyeztetni. Pokol a köcsög kis szúnyogok miatt, akik szétzabálják a testemet.
Mennyország a csendes éjszakák miatt. A kirándulások és kiruccanások miatt. Szeretem az estéket, mikor csak ülünk kint és bámuljuk az eget és beszélgetünk az élet kis és nagy dolgairól. Szeretem, hogy kreatívabb vagyok és számtalan ötlethez nyúlhatok, mert motiváltnak érzem magam. :) A nyarat, mint tényezőt nem szeretem, de azt igen, aki ilyenkor vagyok. Van ennek értelme? :)


Beatrice8 válasza (Molybirodalom)

A legjobb dolog a nyárban az, hogy nem kell iskolába járni, így egész nap lehet olvasni, sorozatot/filmet nézni meg netezni. És főleg, lehet sokáig aludni!
Nekem a tél a kedvenc évszakom, a nyár a második helyre szorult. De utálom, hogy dög meleg van, minden sort tapad, elülsz valahova odatapadsz és az egyik legrosszabb dolog: A szúnyogok. Utálom őket (meg igazából a többi bogarat is), ők bezzeg imádnak engem! Inkább lenne fordítva! Olyan igazságtalan, hogy végre kiülhetnék a kertbe olvasni, de nem tudok, mert vagy megsülök vagy megtámadnak a muslincák és egyéb icipici és nagyobbacska rovarok, amikből mindegy hányat ütök le, csak támadnak tovább.
Akkor szeretem a nyarat, egyrészt, amikor bent vagyok a légkondis szobába és nincs suli, szóval olvashatok, másrészt amikor vízben vagyok. Imádok úszni! Tenger, tó, folyó, medence, mindegy csak víz legyen és úszhassak benne. Tengeres nyaralásokon képes vagyok fél napokat (azért ebéd, meg vacsora) a vízben tölteni, úszni, búvárkodni.
Szeretem, hogy érik a meggy, cseresznye, dinnye és egyéb ínycsiklandozó gyümölcs.
Nem szeretem, hogy a barátaimmal nem találkozhatok minden nap és sokszor nehéz programot egyeztetni.
Nem szeretem, hogy muszáj a légkondit bekapcsolni, különben megsülök. Sokkal jobb jó hidegben, vastag takaró alatt aludni.
Nyári szokásom? Hmm.. Úszás, olvasás, pihenés, egy-egy nyaralás.
Szeretem is a nyarat meg nem is.


Molly válasza (Coffee and Manga)

Én szeretem, mert bár ilyenkor is ott van a munka és (idén) a nyelvsuli, legalább az egyetemet elfelejthetem egy időre. A másik dolog pedig, hogy nagyon jó érzés néha kicsit kimozdulni a pesti hétköznapokból: ez lehet egy nyaralás a tengerpartnál, egy-két nap a Balatonon, egy fesztivál, stb, ezek pedig ugyebár általában nyáron történnek. :D Szeretem a tipikus nyári dolgokat, olyan apróságokra gondolok itt, mint a naptej illata, vagy a kerti sütögetések. Mint mindegyik évszaknak, úgy a nyárnak is megvan a szépsége, vannak benne jó és rossz dolgok is egyaránt (pl 40 fokban nyomorogni a tömött buszon? Oh yeah!). Kifejezetten nyári szokásom nincs.

Perpetua válasza (Könyvjelző)

Ki ne szeretné a nyarat, hiszen mindenkinek a pihenés jut róla eszébe. :) Bár, aki már a háta mögött hagyta a tanulást, annak azért nem ugyanolyan, de mégis legalább nyaralást lehet ilyenkor tervezni. Tehát leszámítva a zavaró kánikulát, szeretem én is a nyarat. :D Egy fix nyári szokásom/elfoglaltságom van. Az augusztus 20-ai hétvégét mindig Abádszalókon szoktuk tölteni a nyaralónkban, egy nagyobb baráti társasággal. Ez a hétvége szokott lenni a kedvencem, mindig nagyon jól telnek azok a napok. :)

FairyDust válasza (Miss Readers)

A nyár mellett pro és kontra érveim is vannak, azonban pozitívum talán több is akad. Kezdjük ott, hogy olyan fehér vagyok, mintha a falról lekapartam volna a réteget és magamra kentem volna. Na, mármost ha egy kicsit is megsüt a nap, egyből rákvörös leszek és le is égek. A leégés fájdalmas pillanatai után azonban az istenért sem lesz színem, visszajön a hulla fehér énem. Levonva a konzekvenciát, semmi hasznom nincs abból ha megsüt a nap, csak negatív élményem származik belőle. Talán ez a legnagyobb negatívum amiért nem szeretem a nyarat. A másik nagyon kellemetlen dolog az izzadás. Tömegközlekedő társaim átérzik milyen, mikor egy jól megtömött buszon annyi helye nincs az embernek, hogy megforduljon. Emellé a roppant „kellemes” érzés mellé társul a klíma hiánya is. Összegezve: ott állsz a tömegben, alig kapsz levegőt, folyik rólad a halál vize… és akkor megcsap az állott, izzadságszag ami a melletted állóból árad. Hogy fokozzam a hangulatot, megjegyezném, nem vagyok egy magas teremtés és általában mindig úgy sikerül helyezkedni, hogy pont egy jó magas ember mellé kerüljek aki a fejem felett kapaszkodva, a hónalját nyújtja az arcomba. BORZALMAS. 
A gyomorforgató dolgok után lássuk azokat a pozitív dolgokat is! Többnyire szép idő van, az ég kék, a madarak csicseregnek, minden olyan élő és boldog. Ugye mennyivel jobb, mint a nyomasztó, borús, sötét napok?
A második érvem ebből adódóan a fény! Sokkal előbb és tovább van világos, nem kell sötétben elindulnom és miután hazaértem, nem kell egyből behúzódnom a mesterséges világítás alá. A harmadik érvem legtöbb lány társamat érintheti, mégpedig; világ életemben hosszú hajam volt, amit mindig is utáltam megszárítani, nyáron megtehetem, hogy vizes fejjel kiülök olvasni és pikk-pakk meg is szárad.
Negyedik érvemben megemlíteném azt a sok finom gyümölcsöt és zöldséget amit nyáron (jó esetben) a saját kertünkből csemegézhetünk. Na és persze fagyi fagyi fagyi!

Az ötödik érvemmel le is zárnám a kérdéskört, mégpedig az, hogy nem kell túlöltözni! Utálom, hogy télen rétegesen kell öltözni aminek az lesz a következménye, hogy megmozdulni is alig tudok. Nyáron csak magadra kapsz egy-két lenge darabot, és már mehetsz is a dolgodra!

AniTiger válasza (Hagyjatok! Olvasok!)


Abszolút felemás a viszonyom a nyárral. Mivel nem vagyok egy pehelysúlyú illető, kifejezetten a gutaütés kerülget a nyári divattól – mindig előre rettegek, hogy tudnak az aktuális évben még lejjebb öltözni az emberek. Az átlátszó ruhák, az övnek alig nevezhető sortok és szoknyák, haskidobós dolgok kétségeket ébresztenek bennem… pedig alapvetően boldog vagyok magammal, elfogadom a Zabazillát, aki simán bever egy pepperónis vagy bbq-s pizzát, ha jól esik. Ugyanakkor imádom a papucsokat, a melengető napsütést a bőrömön, a röpke záporokat, a térdnadrágokat, a lebernyegeimet – indiai ruhák, krepp felsők, mindenhol lógó ingek, etc. –, a fagylaltozást.
Összességében azt hiszem, szeretem a nyarat. Csak ne lenne olyan meleg és ne lennének bogarak… X))
Nyári szokások? Túlélés, túlélés, túlélés – ez az egy dolog az, ami az összes nyaramban közös. Igyekszem túlélni a meleget és a saját hisztijeimet a rovarok/bogarak miatt. Egyébként szinte évente változnak a szokásaim. Valamelyik évben sétálgatunk a Duna-parton. Van, amikor Ráckevére, Agárdra vagy egyéb meleg vizes helyre megyünk pancsolni. Volt egy év, amikor egész nyáron hetente háromszor zargattam Jeffit a könyvtárban munka közben, mert ráértem. Idén például minden délben iszom egy bögre forró teát ebéd közben/után.(Ha jobban belegondolok, nem is a szokások az érdekesek, hanem az emberek, akikhez évről-évre ragaszkodom. Persze vannak új barátok, akikkel bővül a kör, szóval nem panaszkodom, amiért minden nyaram más. :))

Niitaa válasza (Niitaabell világa)

Őszintén? Nem valami jó. Nem bírom a meleget az ekcémám miatt és nagyon sok kellemetlen percet, órát, napot okoz. Napra nem nagyon mehetek. Viszont a szoba hűvösébe nagyon szeretek olvasni, egy jó kis gyümölcs- shake mindig elfeledtet minden gondot.
Szokásaink nincsenek. Régen, gyerekkoromban volt: minden nyáron, augusztusban elmentünk egyszer a kiskunmajsai élményfürdőbe. Most már, hogy külön élek a szüleimtől, ebből kimaradok. Ugyanakkor a vőlegényemmel szeretnénk közös szokásokat felvenni, például ketten elmenni minden nyáron pár napra nyaralni. Idén ez még nem fog összejönni a nemrégen történt költözés okán, de jövőre már biztosan! :)

Anna válasza (Lap lap után)

Húha, ez egy fogós kérdés, mivel néha jó, néha pedig igen rossz – attól függ milyen szempontból nézzük :D
Azért mondanám, hogy jó, mert imádom, hogy végre van egy kis szabadidőm, s azt csinálom, amit szeretnék, és nem a szobámban gubbasztok a tankönyveim felett. Sokkal több időt lehetek a barátaimmal, a családommal és a két kis imádnivaló nyuszinkkal :) Természetesen ilyenkor kezdem falni a könyveket is, és az csak külön öröm, hogy még a nyári diákmunkám alatt is könyvek közt vagyok. :)
Sajnos azonban a nagy hőség nem a legjobb barátom, mivel a betegségem miatt nem mehetnék napra, de hát ez elkerülhetetlen, ha el kell mennem valahova, így az 50 faktoros naptej hű útitársam lett, aki mindig velem van, ha elhagyom a házunkat. :D
Szokásaim nincsenek, esetleg a családi nyaralást nevezhetném annak, amikor bezsúfolódunk a kocsiba, s egy hétre elmegyünk valamerre világot látni. :)
Egy szó mint száz: egy szavam se lehet, mert eddig csakis fantasztikus nyaraim voltak, és azt hiszem az idei is hasonlónak ígérkezik – úgyhogy nyárra fel! :)

Virág válasza (Never Let Me Go)

A nyárral való kapcsolatom leginkább olyan, mint egy hosssssszú szerelem – az idővel megkopott es gyűlöletté alakult, akármilyen drámaian is hat a példa. Kicsi koromban valósággal rajongtam érte, ez volt a kedvenc évszakom, mostanra azonban nem győzőm végigszitkozódni a napokat egyszerre átkozva az abnormális hőséget, a dög szúnyogokat, az égető napot, meg őszintén szólva azt a szétesős rendszertelenséget is, amiben legtöbbször már azzal sem vagyok tisztában, milyen nap van. Persze, amúgy hogy ne örülnék egy kis szünetnek, hogy nem kell suliba járni, hogy elvileg van időm olyan dolgokra, amiket szeretek csinálni – ismétlem, elvileg – és felvehetem végre a csini nyári szoknyáimat… de a tényeken ez sem változtat, az én évszakom egyértelműen a tél, ahogy a személyiségemhez is jobban passzol az az időjárás.Hm, hogy nyári szokás? Mármint túl az ilyeneken, hogy például nyáron szokásom rendesen kialudni magam, vagy az ebédlőasztalnál reggelizni, netán addig falni a fagyit, míg tudom hogy van? Nem hinnem, hogy vannak különösebben említésre érdemes berögződéseim, viselkedéseim… leszámítva a kissé fura takaró-függőségemet, ami annyit foglal magában, hogy meg a 40 fokos pokolban sem tudok takaró nélkül aludni, és meg akkor is jobban esik a nyakamig húzni föl :D

***
Imádom, hogy ilyen sokan vagyunk, és mindenki máshogy látja a nyarat. Én a nem szeretem kategóriát képviselem és nem csak azért mert pillesúlyú vagyok. A legtöbb indokot már összeszedték a le-a-nyárral banda a válaszaikban, úgyhogy én már nem ismételném őket. Ti az imádom-a-nyarat vagy a le-a-nyárral bandát erősítitek?

Többi elvetemült résztvevő blogger:

@Virág_Blogger @Sol @BarbyMalik0112 @neverhood @csokitorta @NagyDorka @Ashley_Redwood @sateenkaarigirl @perpetua @Gothic01 @AliceBertrand @M_Annie_99 @Vicky3 @VNoémi @FairyDust @molly_ @Mira_Könyvespolca_blog @_RókaLány @AniTiger @Niitaa @pveronika @Valentine_Wiggin @Judy22 @Beatrice8


A képek a Pinterest táblámról származnak.

2017-07-06

Summer Forever Projekt – Asszociációs kihívás #5


Folytatódik a Miss Readers blog írója FairyDust által kreált nagyon szuper kis kihívás, az asszociációs kihívás. Aki nem tudná, hogy mi ez, annak elárulom, hogy minden hónapban megad FairyDust 5 gif-et, ehhez pedig rendelni kell egy könyvet vagy szereplőt, vagy bármit, ami eszünkbe jut a gif-ektők. Akinek van kedve csatlakozzon nyugodtan, jó kis móka!
Most pedig a nyár, vagyis a Summer Forever Projekt jegyében alkotta meg, szóval jöjjenek azok az izzasztó képek.

Sokat gondolkoztam, hogy mit is tudnák ehhez párosítani, de nem nagyon jutott eszembe semmi. Szóval ezt most szerintem passzolom.

Jajjj szegény cicó! Engem is érnek ilyen hideg zuhanyok olvasás közben, mint mikor valami nem úgy alakul, ahogy azt vártam. Sok ilyen fordulat volt TimárKrisztina: A látszat mesterei, George R. R. Martin: Trónok harca illetve Jennifer Niven: Veled minden ragyogó című könyvekben. De mivel az első könyvet kell említeni, ami eszembe jutott, így maradok A látszat mestereinél.

Úristen, már a gif miatt is rosszul leszek, annyira érzem a forróságot. Kicsit vicces, de a forróságról az erotikus könyvek jutnak eszembe. Az erotikus könyvekről pedig Kylie Scott: Lick – Taktus könyve.


Nekem erről a gif-ről a tökéletes nyári olvasmány jut eszembe. Ez számomra Leiner Laura: Bábel című könyve. Viszont nemrég összeszedtem még 5 nyári könyvet, amik tökéletesen passzolnak az évszakhoz. ITT tudjátok elolvasni a bejegyzést.

Ez tipikusan az a helyzet, mikor egy olyan könyvnek ugrok neki, amitől sokat várok, aztán nagy égés a vége. Sok ilyen könyv van, de talán, ami a legnagyobb csalódás volt az Gerencsér János: Kósza utak legendája könyv.

Többi elvetemült projekt bloggertárs:

@Virág_Blogger @Sol @BarbyMalik0112 @neverhood @csokitorta @NagyDorka @Ashley_Redwood @sateenkaarigirl @perpetua @Gothic01 @AliceBertrand @M_Annie_99 @Vicky3 @VNoémi @FairyDust @molly_ @Mira_Könyvespolca_blog @_RókaLány @AniTiger @Niitaa @pveronika @Valentine_Wiggin @Judy22 @Beatrice8

A képek a moly.hu illetve a Miss Readersblogról származnak.

2017-07-05

Top5Wednesday – romantika nélkül


A Top5Szerdára Réta blogján, Habár könyves kocsmán bukkantam rá. Ez egy hetente jelentkező rovat, amiben egy Goodreads-es csoportban megtalálható témákban fogok bemutatni könyveket. A csoportot meg is tudjátok nézni ITT, és ha kedvetek támad, akár csatlakozhattok is.
A mai téma olyan könyveket összeszedni, amikben nem található romantika. Ez nekem elég nehezen jött össze, mert imádom a romantikus történeteket, de persze azért van olyan, mikor nem vágyom rá. Szóval most a romantikamentes kedvenc könyveim fogom összeszedni.


Imádom Gabi könyvét, ami valódi romantika nélkül is zseniális. Azért valódi romantika, mert az egyik karakter, Nestor szinte szerelmes a testvérébe, Jordanbe, és én már ezt a kapcsolatot kicsit továbbgondoltam. Számomra ez a testvári kapcsolat kicsit több Nestor részéről és van s egy elméletem rá, de ez maradjon az én titkom. De a lényeg: nincs benne nyáladzás, szerelmi háromszög, semmi olyan dolog, ami miatt rá lehetne húzni a romantikus címkét. És mégis IMÁDOM!

Vivien Holloway: Winie Langton történetek

Vivien Holloway olyan író, akinek imádom a humorát és szarkazmusát, amit a Winie sorozatban használ. Emiatt nem is hiányzik a könyvekből a romantika, mert így is épp elég izgalmas. Sőt, talán el is rontaná kicsit a történetet, mert annyira hozzászoktak az olvasók ahhoz, hogy nem várnak semmi ilyen szálat, hogy sokként érné őket. Ezt úgy mondom, hogy még nem olvastam a Mechanikus farkas részt. Szóval remélem, hogy abban sem fog semmi ilyen történés lenni, amiben megjelenik a romantika. Hacsak nem Tony tér vissza…


Megmondom őszintén, hogy reméltem, hogy a végére lesz valami szerelmi szál, de ez soha nem jött el. Olvasás után, pedig nem is nagyon bántam, hogy nem került bele. Így is eléggé izgalmas ahhoz a történet, hogy egy kis erotikával vagy szerelemmel turbózza fel az író.


Mikor megláttam a kiírást erre a hónapra, hogy mik lesznek a témák, gondolkodás nélkül ez a könyv ugrott be. Imádom, hogy vannak olyan írók, akik nem a szexszel akarják eladni a történetüket. Krisztina könyve is azok közé tartozik, aminél hálás vagyok, hogy nem adott neki szerelmi szálat. Ahogy a fentebb említett könyvekben is, ebben is van annyi szufla, hogy tökéletes romantika nélkül is!


A nagy - nagy romantikamentes kedvencem! Emily az a karaktere, aki messziről kerüli az ilyen nyálas, habos-babos érzelmeket. Ez pedig nem csak a korának tudható be, hanem mert őt a tudomány és az emberek utálata sokkal jobban lefoglal, mint az, hogy érezzen is irántuk valamit… mármint az emberek iránt, nem a tudományért.

Lett volna még pár könyv, amit össze tudtam volna szedni a témában, de most azokat emeltem ki, amiket imádok! Szóval, ha valami olyan írásra vágytok, amik nem csöpögnek, hanem amiben a cselekmény nagyobb szerepet kap, ezekből nyugodtan csemegézhettek. Remélem, hogy találtok közte olyat, ami felkelti érdeklődésetek és kézbe veszitek olvasás céljából.

Többi Top5Szerdázó blogger:
❤ Arwen,
❤ Berta,
❤  Juli,
❤ Réta,
❤ Wandamaci.

A képek a moly.hu oldalról származnak.