2017-05-19

Én azért olvasok, mert…


A napokban nagyon felgyülemlett bennem a sok negatív gondolat, annak ellenére, hogy elkezdtem újra futni. Úgy gondoltam, hogy azzal levezetem a dühöm/undorom/kiakadásom/bármit, ami miatt ki vagyok akadva napok óta. Szóval most inkább kiírom magamból, hátha ezzel jobban leszek. Szegény Gorkie (Olvasó körút) napok óta hallgatja az agymenéseim, szerintem már mikor meglátja, a nevem messzire hajítja a telefonját.

Szóval nem nagyon szoktam Facebookozni, elmegy az életkedvem a sok buta embertől. Mostanában viszont valami ismeretlen oknál fogva úgy gondoltam, hogy kicsit nézegetem a „hírfolyamon”. Egyéb esetben csak addig nézegetem, amíg a kiadók, bloggerek posztjait látom. Most is hiba volt továbbgörgetni, de hát néha eluralkodik rajta a kíváncsiság, hogy mik azok a dolgok, amiket az emberek érdemesnek találnak arra, hogy megosszák a nagyvilággal. A többsége nyereményjátékokat osztogat, amivel nincs baj, hisz nekem is ezzel van tele a privát profilom. Akarom mondani, szinte csak ezzel van tele a profilom.
Vannak azok a fajta emberek, akik idézetek által próbálják kifejezni magukat, gondolom ezekbe már mindenki belefutott. Még ez sem olyan idegesítő. Bár néha zavaró tud lenni, hogy az egyik ilyen „bölcsesség” üti a másikat, de nem baj! A lényeg, hogy tudják a többiek, hogy éppen mit is gondol az illető az idézet által.

A harmadik változat, azok az emberek, akik még mindig képesek az egész napjukat végigkattogtatni és feltenni Facebookra a jobbnál jobb/tökéletesebb képeket. Na, nekem velük van bajom! Nem, nem azért mert féltékeny vagyok rájuk a „szépségük” vagy „tökéletes” életük miatt. Mivel a többségének ez csak a felszín, a külcsín. Nagyon sok olyan ismerősöm van Facebookon de minek?, akiknek ha megnézném a profiljukat, akkor csupa olyan képet találnék, amiről azt gondolom, hogy neki milyen csodálatos élete van. Tökéletes házasság, amiben a férj mindig vacsival várja az asszonyt. Tökéletes gyerekek, akik más egy évesen hátra szaltót nyomtak és kívülről fújták a Himnuszt. Vagy éppen csak arról ír, hogy mennyire sokat változott és ez a változás, csakis önmaga érdeme és maga miatt csinálta, hogy jobb legyen neki és mindenkit lesz*r egyébként, hogy mit gondol róla. Szóval igen, vannak csemegék, nem csak nálam, hanem mindenkinél. Ezek igazából csak azért bosszantanak fel, mert tudom, hogy a való életben nem így van! Jó, persze, én is teszek fel a gyerekeimről, vagy a kirándulásokról képeket és igen, sokszor azért, hogy én is kicsit a külsőségeknek éljek. DE nem éjjel nappal azon vagyok, hogy megfeleljek ezeknek az elvárt „normáknak”, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie. Az életben vannak hibák, és ha valakit zavarnak ezek a hibák, akkor próbálják meg kijavítani. Nem kell ahhoz közönség, hogy megtegye. Vannak olyan emberek is viszont, akiket ez hajt, hogy minél több dicséretet zsebeljen be, én ezt sosem értettem. Miért jobb a virtuális világban tökéletesnek lenni, ha a való életben nem az? Vagy ha az, akkor miért kell ebben még jobban megerősíteni? Ez nekem magas!
Pont ezért olvasok! Jó kicsit elbújni az emberek elől olyan történetekbe, amik a könyvekben rejtőznek. Persze vannak olyan történetek, amikben megtalálhatóak az ilyen magamutogató ember, mint a Facebookon, és ők is felidegesítenek, de amint befejezem a könyvet vagy kinyírja az író elbúcsúzom tőle. Sajnos az életben sokszor nehéz ignorálni az ilyen személyeket. Ez a jó a könyvekben! Nem kell több időt eltölteni az adott idegesítő emberrel, mint ameddig a könyv tart! Szóval, éljenek a könyvek, amik miatt képesek vagyunk mi, könyvmolyok túlélni a mindennapokat!

Hát ez jól esett, köszönöm, ha végigolvastátok! Ha szeretnétek hozzászólni a témához, tegyétek meg nyugodtan, cáfoljatok vagy értsetek egyet, de normális hangnemben! Ha bármilyen olyan hozzászólás érkezik, ami nem üti meg a normális mércét eltávolításra fog kerülni. Azt is megoszthatjátok, hogy Ti miért olvastok?
A képek a Pinterest táblámról származnak.


4 megjegyzés:

  1. Nem is dobom el a telefont... még összetörne... :P

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó, egyetértek,
    azért olvasok, mert kikapcsol a mindennapok szürkeségéből és belefúrom magam a betűrengetegbe, mint ahogy a fenti ábra is mutatja

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a gondolatokkal :)

      Törlés