2017-10-16

Újraolvasnád, újraírnád, elégetnéd? Kihívás


Sziasztok!
Bizonyára észrevettétek, hogy mostanában kevesebb a bejegyzés. Ennek egy egyszerű oka van: elkezdtem dolgozni. Igen, egy hete én is belekóstoltam a munkásemberek világában. Próbálom magam utolérni olvasásban és bejegyzésekben is, remélem hamarosan ez meg dog történni.
Addig viszont hoztam egy book taget, ami egy húzogatós book tag. Imádom az ilyeneket és mikor Réta mutatta, akkor el is spájzoltam magamnak, hogy majd egyszer. Aztán Réta előbb kitette és meg is hívott rá. Az ő válaszait ITT megnézhetitek. Aztán később Gothic is kihívott, az ő válaszait pedig ITT olvashatjátok.
A tag lényege, hogy felírsz egy csomó könyvcímet majd minden fordulóban kihúzol hármat. Ezek közül kell eldöntened, hogy melyik olvasnád újra, melyiket írnád át és végül melyiknek lenne jobb, ha megsemmisülni. Csalni tilos, minden fordulóban állás kell foglalni, még akkor is ha mind a három könyvet imádtad vagy utáltad! Nem egy könnyű feladat, de megbirkóztam vele és 10 kört le is nyomtam.
***
~ 1 forduló ~

Ian Tregillis: Géplélek – eléget
C. J. Redwine: Az árnyékkirálynő – újraolvas
Amy Ewing: Az Ékkő- újraír

Azt hiszem ebbe jól belehúztam, mert mind a három könyvet nagyon szeretem. Mivel az eleje nagyon döcögősen ment a Gépléleknek (értékelés: ITT), így azt semmisíteném meg képzeletben. Ezt egyébként nagyon sajnálom, mert egy zseniális könyvet vesztene a világ. Az árnyékkirálynőt (értékelés: ITT) imádom! Szerelem első olvasásra, így az az újraolvasós. Az ékkő (értékelés: ITT) szintén nagy kedvenc, de vannak benne olyan részek, amiket újraírnék, mert sablonos, azért is esett az újraírásra a választásom

~ 2. forduló ~

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt – újraír
Bogár Erika: Tullia meséi – Őrző– eléget
Zakály Viktória: Szívritmuszavar– újraolvas

Ennél a körnél egy kicsit könnyebb volt eldönteni, hogy mivel mit csinálnék. Csitt csittet újraírnám, mert az elős részben számomra a főszereplő csaj, Nora nagyon gyerekes. Ezen javítanék az újraírás során. Az Őrzőt (értékelés: ITT) égetném, mert annak ellenére, hogy a világ tetszett, és szívesen olvasnék még róla, ez a három körül a leggyengébb. Szívritmuszavar (értékelés: ITT) pedig kedvencem, így nem is volt kérdés, hogy ő lesz az újraolvasós.

 ~3. forduló ~

Leiner Laura: Bábel – újraolvas
Tahereh Mafi: Illaberek – eléget
Leitner Olga: Púder nélkül – újraír

Bábel (értékelés: ITT) szintén igazi kedvenc, már többször újraolvastam, ennél a körnél is ezt az opciót választom emiatt. Illabereket (értékelés: ITT) nagyon sajnálom, mert Mafi másik sorozata egyik kedvencem, de ebben a könyvben nagyot csalódtam, így mehet a tűzre. Púder nélkül (értékelés: ITT) lett az én bibliám, viszont voltak részek, amiket kihagytam volna, vagy máshogy írtam volna, ezért került az újraírosok csoportjába.

~ 4. forduló ~

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek – eléget
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök – újraír
J. R. R. Tolkien: A hobbit – újraolvas

Utáltam a Mielőtt megismertek (értékelés: ITT) könyvet, nem érdekel, hogy ezért sokan akarnak megkövetni, ezért nem sajnálnám, ha a tűzbe kerülne. Léggömbök (értékelés: ITT) egy nagyszerű írás A hobbittal együtt ezért nehéz volt választanom, hogy melyik melyik legyen. Így ecc-peccel számoltam ki, és ez lett az eredménye.

~ 5. forduló ~

Leah Scheier: Csak a te hangodat hallom – újraír
Zoe Sugg: Girl online – eléget
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje – újraolvas

Ebben a fordulóban is van kettő könyv, amit nagyon-nagyon kedvelek: Csak a te hangodat hallom (értékelés: ITT) és A szolgálólány meséje (értékelés: ITT). Viszont a Csak a te hangodat hallom könyvben többet olvastam volna a betegségről, emiatt lett újraírós. Így maradt a Szolgálólány újraolvasós. A Girl Online pedig nem nekem íródott, emiatt nem is tetszett, szóval felőlem el is lehet égetni.

~ 6. forduló ~

Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára – újraír
Kylie Scott: Play – Futam – eléget
George R. R. Martin: Trónok harca – újraolvas

Ez a legkegyetlenebb kör, aminél kicsit megizzadtam! Mind a három iszonyat nagy kedvenc így nehéz volt a választás. De nincs csalás, így szomorú szívvel és lelkiismeret furdalással elégetem képzeletben az egyik könyves szerelmem történetét a Futamot (értékelés: ITT). Emlékek Jordan számára (értékelés: ITT) könyvet újraírnám, de nem történetileg, hanem mert sok benne a szövegbeli vagy tagolási hiba. Trónok harca pedig marad újraolvasós.

~ 7. forduló ~

Veronica Roth: A hűséges – eléget
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei – újraír
Aprilynne Pike: Wings – Szárnyak – újraolvas

Ez is egy nehéz kör volt, mert 3 olyan könyv került összehúzásra, amiből egyet sem szerettem. Ami a legkevésbé tetszett az a Hűséges, nem is hullatnék érte egy könnycseppet sem, ha megsemmisülne. Vándorsólyom nem lett volna rossz, ha nem lett volna olyan unalmas, azért adnék neki egy esélyt az újraírásra. Wings sem volt olyan rossz, sőt úgy emlékszem, hogy tetszett is mikor olvastam, ezért őt újraolvasnám, mert lehet csak rossz hangulatomban kapott el és másodjára tetszene.

~ 8. forduló ~

John Green: Papírvárosok – újraír
Kerstin Gier: Rubinvörös – eléget
Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája – újraolvas

Bori könyvénél, a Vámpírok múzsájánál (értékelés: ITT) nem volt kérdés, hogy az lesz az újraolvasós, mert nagyon tetszett. A Rubinvörös könyvet nem szerettem, így egyértelmű volt, hogy őt égetném. Kizárásos alapon pedig a Papírvárosok maradt az újraírós.

~ 9. forduló ~

Barczikay Lilla: Anyám teremtményei – újraolvas
Cinda Williams Chima: Lángvető – eléget
Anne Bishop: Vörös betűkkel – újraír

Az Anyám teremtményei (értékelés: ITT) egy remek magyar fantasy telis-tele remek karakterekkel, emiatt újraolvasnám. A Lángvetőt (értékelés: ITT) egy lángvetővel semmisíteném meg annyira nem tetszett. A Vörös betűkkel (értékelés: ITT) egy fantasztikus könyv, viszont a korrektor nem végzett megfelelő munkát, azért írnám újra, hogy ezeket korrigálnám.

~ 10. forduló ~

Gayle Forman: Csak egy év – eléget
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó – újraír
Colleen Hoover: Slammed – Szívcsapás – újraolvas

Gonosz kör az utolsó kör! Két olyan könyv is van benne, amin bőgtem, mint egy rossz óvodás. Tipikusan a melyik ujjamat harapjam le eset. A Csak egy év szerintem egy felesleges könyv lett, olyan, mintha még egy bőrt le akartak volna húzni a történetről. Ezért menne az égetőbe. Veled minden hely ragyogónak (értékelés: ITT) lehet a végét átírnám, és mivel ez fogalmazódott meg bennem ezért is lett ő az újraírós. Szívcsapás pedig megmaradt újraolvasósnak.
***
Tudom a válaszaimmal sok embert vérig sértettem, de ez van. Ez egy ilyen kis gonosz tag, viszont én nagyon élveztem. Ennek örömére meg is nevezek pár embert, akitől szívesen olvasnék hasonló bejegyzést:

Luthien Lovemagic (Luthien világa)
Neverhood (Neverhood’s diary)
Virág (Never Let Me Go)
Titeket választalak! Remélem, elfogadjátok a kihívást!

A képek a moly.hu oldalról származnak, a fejléc saját készítés.

4 megjegyzés:

  1. Mikor megláttam, hogy Illaberek, tudtam, hogy azt fogod égetni :D :D

    Milyenre írnád át a Veled minden hely ragyogó végét?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy csalódás volt, nálam sem volt kérdés, mit teszek vele :D

      A Veled minden hely ragyogónak a végét úgy írnám át, hogy happy end legyen :D bár lehet akkor nem tetszett volna annyira...úgyhogy ez jó kérdés.

      Törlés
  2. Köszönöm, hogy gondoltál rám^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. remélem vállalkozol eme igen kínzó és kegyetlen kihívásra :D

      Törlés