Október 31 Halloween a
Boszorkányok éjszakája. Ezen alkalomból felkértem pár írót, hogy meséljen nekem
kicsit erről az ünnepről és ez ehhez köthető érzéseikről. Mind a három író
jártas egyébként a félelemkeltésben, mert horror műfajban alkotnak, épp ezért
kérdtem fel őket ezen alkalomból. Gondolom, már mind kíváncsiak vagytok arra,
hogy kik is a felkért írók, úgyhogy nem is húzom tovább a szót. Akiknek
köszönöm szépen, hogy megszületett ez a bejegyzés nem mások, mint: Dohoczki
Máté, John Cure és Lauer Gábor.
Ezzel az interjúval
zárnám a WHYT – Halloweeini készülődés közös blogolást. Fogadjátok szeretettel.
Mi a véleményed a Halloweenról?
 |
| Dohoczki Máté Forrás: Dohoczki Máté írói Facebook oldala |
Dohoczki
Máté: Háát, eléggé távol áll tőlem a Halloween. Nem jellemző rám,
hogy beöltözzek valamilyen viccesnek szánt maskarába, és egy buliban
parádézzak. Gyerekként bőven kiéltem ilyen vágyaimat farsangkor. Annak örülök,
hogy kezd meghonosodni Magyarországon ez az ünnep, mert biztos sokaknak tetszik
ez. A Halloween témájú gumicukroknak viszont nagy rajongója vagyok J.
 |
| John Cure Készítette: Boldizsár Ottó |
John
Cure: Mivel a 80-as években voltam gyerek, a videó hőskorában,
így nekem a Halloween szinte a mai napig a Halloween című horrorfilm szériákat,
és Michael Myerst jelenti. Maga az angolszász kultúrából eredő, ősi Kelta
hagyományokon alapuló ünnep számomra nem jelent semmit. Tudomásul veszem, hogy
lassan nálunk is egyre népszerűbb, épp úgy ahogy a Valentin-nap. Amennyiben
hazánkban is vannak, akik örömüket lelik a töklámpások készítésében, és a
Halloween megünneplésében, akkor tegyék. Végső soron egy újabb alaklommal, ami
összekapcsolhat embereket, és rövid időre kiszakítja őket a virtuális térből.
 |
| Lauer Gábor Forrás: Timebomb zenekar Facebook oldala |
Lauer
Gábor: Az a helyzet, hogy úgy összességében szeretem az ünnepeket.
Nyilván jobban kedvelem azokat, amelyekben ajándékot kap az ember (khhm...
karácsony, szeretlek), mint azokat, amelyekben életlen késekkel tököt kell
faragcsálni, de van valami a Halloweenben, ami megfog. Gondolom a sötét,
misztikus hangulata az. Még úgy is, hogy azért ezen a vidéken annyira továbbra
sincs divatja. Vagy hogy egy rossz szóviccet is elsüssek, itt keleten nincs még
nagy keletje, csak próbálkozik.
Szoktál ebben a halloweeni időszakban
valamilyen témához kapcsolódó könyvet olvasni?
Dohoczki
Máté: Nem kimondottan. Bár eddig azt sem tudtam, hogy vannak ehhez
a témához kapcsolódó könyvek. Néha, ha időm is engedi, akkor ilyenkor meg
szoktam nézni a Supernatural sorozat egyik ide kapcsolódó részét, és gumicukrot,
vagy sütőtökös muffint eszek. Eddig kétszer sütöttük meg a párommal, talán idén
is előkeresem a receptet és beizzítom a sütőt.John
Cure: Semmi okom nincs arra, hogy így tegyek. Ahogy karácsonykor
sem olvasok az ünnepre való tekintettel karácsonyi történeteket, Halloweenkor
is - zsánerre való tekintet nélkül-, azt a könyvet olvasom, amiben épp benne
vagyok.Lauer
Gábor: Amúgy is ritkán olvasok sajnos, ami nagyon nagy butaság,
tudom (bevallani meg főleg az), úgyhogy hazudnék, ha azt mondanám, persze,
falom az ilyen könyveket ebben az időszakban. Inkább bőszen gyertyákat
gyújtogatok (elmaradhatatlan 1.), tököt faragok (elmaradhatatlan 2.), meg
lehet, hogy előkerül Michael Myers is, valamelyik filmes adaptációban.
Hiszel a paranormális dolgokban? Indokold,
kérlek.
Dohoczki
Máté: Ez egy jó kérdés. Nehéz lenne olyan történeteket írni, hogy
ha nem hinnék a paranormálisban. Eddig szerencsére nem tapasztaltam meg a saját
bőrömön a természetfeletti létezését. Amikor ezen gondolkodok, akkor abban
reménykedek, ha van gonosz a világon, akkor kell lennie jónak is. Többször
éreztem, amikor sötétben sétáltam, hogy valami mintha figyelne, valami várna
rám. Majd, amikor kiértem a világosságra minden elmúlt. Így, a négy fal között
kevésbé hiszek bennük.John
Cure: Az élet és a minket körülvevő világ nem csak azokból a
dolgokból áll, amit a szemünkkel, vagy épp a tapintásunkkal érzékelni tudunk.
Gondoljunk csak bele, hogy a színskálának vannak tartományai, amit nem is
látunk, vagy a hangnak olyan frekvenciái, amit nem érzékelünk. És ez most a
legegyszerűbb dolgok közül kettő. Ráadásul évekig dolgoztam egy paranormális
eseteket kutató szervezet vizsgálati csoportjában. Megdöbbentő történeteket
hallottam hiteles emberektől, szemtanuktól. És magam is ismerek paranormális
képességekkel rendelkező személyeket. De azt hiszem ezt a témát, és az ezzel
kapcsolatos véleményem elég jól kifejtettem a tavaly megjelent Fekete esernyős
férfi című regényemben. Lauer
Gábor: Csalódást kell okoznom: nem. Sőt, nem csak, hogy nem, de egyáltalán
nem. Szerintem nálam szkeptikusabb, hitetlenebb embert nem hordott még hátán ez
a bolygó. Szinte csak a saját szememnek hiszek, és mivel a látásom egyre
romlik, ez nem feltétlenül jó. Az írásaimban itt-ott persze felbukkan a
természetfeletti, mert magát a témát tök érdekesnek találom, és talán van
valahol az agyamnak is egy olyan szelete, ami hinni szeretne benne. Eddigi
egyetlen gyermekemben, az Út sehovában ritkán fordul mondjuk elő az ilyesmi, a
következő magzatomban viszont nagyobb szerepet kap majd. Huupsz! Spoilerezek itt, basszus.
Van kedvenc horror történeted? Ha van, megosztod
velünk?
Dohoczki
Máté: A Bloody Mary története a kedvencem, ezt egy táborban hallottam.
Igaz, több sorozat és film is feldolgozta már a történetet, de akkor élőben
végighallgatni és elmondani a nevét a tükör előtt eléggé durva volt. Repültem
be az ágyba, takarót a fejemre és próbáltam aludni. J Reggel
kevésbé voltam kipihent, amikor ébredtem.John
Cure: Egyre kevesebb igazán jó horrorfilm születik. A nagyrészük
már csak váratlan hang és képhatásokkal próbál ijesztgetni. Nagyon ritkán érzem
azt, hogy sikerült megteremteni a rendezőnek, vagy írónak azt az atmoszférát,
ami működik bennem, mint nézőben, vagy olvasóban. Könyvben még akad is jó
példa, de az is egyre kevesebb, ami azért is van, mert horrort és thrillert
mesélni nagyon nehéz írói feladat. Filmben a Másvilág az egyik kedvencem,
könyvben pedig Stephen Kingtől a Ragyogás. Olyan történetek, amikkel magam is
kutatómunka során találkoztam, valamikor egy-egy regényem alapját adhatják, így
azt nem lőném el öt-hat mondatban.Lauer
Gábor: Mivel Stephen King függő vagyok (ha lenne ilyen betegség,
papírom is tuti lenne róla), a kedvencem is tőle jön. Az AZ az. Ööö, tudom, ez kicsit
furán hangzik így, de azt hiszem, érthető. Az a könyv annyira komplex, annyira
elképesztően jól megírt, hogy az hihetetlen. Most persze óriási felhajtás van a
mű körül, hála az új filmnek, de a könyvhöz képest sehol sincs ez az adaptáció
sem. Nem rossz, nem rossz, de ennyi...
Mi volt a legfélelmetesebb dolog, ami
megtörtént veled?
Dohoczki
Máté: Szerencsére nem kell olyan sok esetből válogatnom, de egy
azért akadt. Olyan 12-13 éves lehettem és a barátaimmal eldöntöttük, hogy a
közeli erdőben fogjuk majd tölteni az estét. Ilyen bátorságpróba féle volt.
Nyolcan voltunk, ennyi emberre jutott egy zseblámpa és egy zsebkés. Aki a
lámpát hozta, őt állítottuk a sor elejére, a késest meg hátulra, hátha valami
onnan támadna ránk. Ilyenkor nem voltak még menő mobiltelefonok, amivel a fél
erdőt be tudtuk volna világítani, ezért vakon botorkáltunk. Pár óra után valaki
meglátott egy fénylő szempárt a fák között, ekkor mindenki megzavarodott. Abban
az egy szempár testesült meg a gonosz, amit a filmekben láttam. Több perces
bolyongás után találtunk egymásra, és addig nem nyugodtunk meg igazán, ameddig
nem voltunk ismét nyolcan. Azután egy csoportban haladva hagytuk el az erdőt,
nem hagytunk hátra senkit sem.John
Cure: A félelem nem valóságos. Csak bennünk létezik. És mindenkinek
máshol van az a pont, ami a gondolataiban hagyja a félelem fejét felütni.
Felnőtt fejjel nem igazán félek semmitől, pedig voltam nagyon rázós
helyzetekben az életem során. Ami pedig a gyerekkori félelmeim közül megmaradt,
az akkoriban nézett horrorfilmeknek volt betudható. Egy kis faluban nőttem fel,
és egy csendes, aprócska zsákutcában laktunk, a kertek végén erdővel, és egy
ódon temetővel. A falusi gyereknek természetes, hogy gyalog megy az iskolába,
akár másfél-két kilométert is minden nap. Így voltam ezzel én is. Az utcánkban
két házzal előttünk egy idősebb férfi lakott, aki miután meghalt, a háza sokáig
elhagyatott maradt. Jól ismertem, és ugyan sokat incselkedtünk vele, de kedvelt
minket. A halálát követően, sötétedés után remegő gyomorral tudtam csak elmenni
a háza előtt, és nagyon szedtem a lábaim. Képtelen voltam a sötéten tátongó
ablakokra nézni, mert attól féltem meglátom a halott arcát az ablaküveg mögött.
Egy téli nap aztán, amikor korán besötétedett, nagymamámtól tartottam hazafelé.
Szokás szerint az utcában lévő kutyák ugattak, a hó ropogott a talpam alatt, én
pedig ahogy elértem az elhagyott házhoz, összeszedtem minden bátorságomat, és
az ablakra pillantottam. Még épp láttam, hogy a sötétítő függönyt valaki
visszaengedi, és a halott ember arca tűnt el mögötte. Zakatoló szívvel rohantam
hazáig, majd hosszú órákba telt, hogy meggyőzzem magam, csak a fantáziám
játszott velem. Aznap este elalvás előtt még láttam a cipő nélküli, kék zoknis
lábakat a hosszú függönyöm mögött ácsorogni. Pont úgy, ahogy a ravatalozón, a
koporsóban láttam. Amíg ott éltem nem néztem újra a háza ablakaira.
Lauer
Gábor: Ugyan nem olyan nagyon para, de hat évesen elszenvedtem egy
kutyaharapást. Nem marcangolt szét a bitang dög, csak belekapott a hátsómba, de
így is elég nagy trauma volt. Az emlékezetem elég hiányos amúgy, erre azonban
tisztán emlékszem. Biciklitúráztunk a családdal (engem vittek persze, akkor nem
tekertem még napi 80 kilométereket), a nagy emelkedőkön meg sokszor előfordult,
hogy csak toltuk a bringát. Egy ilyen alkalommal mentünk el egy családi ház
mellett, aminek a kerítésén volt egy lyuk. A benti kutya ugatni kezdett, futni
kezdett felénk, kijött a lyukon, én, a kis hülye szaladtam előle, de elért,
megharapott, aztán visszament a helyére. Eléggé az agyamba égett a dolog. A
kutyákat azóta messziről kedvelem csak.
Hálás vagyok Dohoczki
Máténak, John Curenak és Lauer Gábornak, hogy vállalták az interjút!
Nem tudom, hogy vagytok
vele, de szerintem nagyszerű válaszokat adtak az írók! Bízom benne, hogy
mindenki talált magának olyan információt, amit eddig nem tudott az alkotókról.
Aki pedig még több
borzongásra vágyik, nézzen be a többiekhez is:
Anya olvas (vagyis
én)
A fejléc saját készítésű, a felhasznált
képeket az írók bízták rám felhasználásra. WHYT-s képeket Everglow készítette.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése