2017. október 31., kedd

Írók és a Halloween


Október 31 Halloween a Boszorkányok éjszakája. Ezen alkalomból felkértem pár írót, hogy meséljen nekem kicsit erről az ünnepről és ez ehhez köthető érzéseikről. Mind a három író jártas egyébként a félelemkeltésben, mert horror műfajban alkotnak, épp ezért kérdtem fel őket ezen alkalomból. Gondolom, már mind kíváncsiak vagytok arra, hogy kik is a felkért írók, úgyhogy nem is húzom tovább a szót. Akiknek köszönöm szépen, hogy megszületett ez a bejegyzés nem mások, mint: Dohoczki Máté, John Cure és Lauer Gábor.
Ezzel az interjúval zárnám a WHYT – Halloweeini készülődés közös blogolást. Fogadjátok szeretettel. 

Mi a véleményed a Halloweenról?
Dohoczki Máté
Forrás: Dohoczki Máté írói Facebook oldala
Dohoczki Máté: Háát, eléggé távol áll tőlem a Halloween. Nem jellemző rám, hogy beöltözzek valamilyen viccesnek szánt maskarába, és egy buliban parádézzak. Gyerekként bőven kiéltem ilyen vágyaimat farsangkor. Annak örülök, hogy kezd meghonosodni Magyarországon ez az ünnep, mert biztos sokaknak tetszik ez. A Halloween témájú gumicukroknak viszont nagy rajongója vagyok J.

John Cure
Készítette: Boldizsár Ottó 
John Cure: Mivel a 80-as években voltam gyerek, a videó hőskorában, így nekem a Halloween szinte a mai napig a Halloween című horrorfilm szériákat, és Michael Myerst jelenti. Maga az angolszász kultúrából eredő, ősi Kelta hagyományokon alapuló ünnep számomra nem jelent semmit. Tudomásul veszem, hogy lassan nálunk is egyre népszerűbb, épp úgy ahogy a Valentin-nap. Amennyiben hazánkban is vannak, akik örömüket lelik a töklámpások készítésében, és a Halloween megünneplésében, akkor tegyék. Végső soron egy újabb alaklommal, ami összekapcsolhat embereket, és rövid időre kiszakítja őket a virtuális térből.

Lauer Gábor
Forrás: Timebomb zenekar Facebook oldala
Lauer Gábor: Az a helyzet, hogy úgy összességében szeretem az ünnepeket. Nyilván jobban kedvelem azokat, amelyekben ajándékot kap az ember (khhm... karácsony, szeretlek), mint azokat, amelyekben életlen késekkel tököt kell faragcsálni, de van valami a Halloweenben, ami megfog. Gondolom a sötét, misztikus hangulata az. Még úgy is, hogy azért ezen a vidéken annyira továbbra sincs divatja. Vagy hogy egy rossz szóviccet is elsüssek, itt keleten nincs még nagy keletje, csak próbálkozik.

Szoktál ebben a halloweeni időszakban valamilyen témához kapcsolódó könyvet olvasni?
Dohoczki Máté: Nem kimondottan. Bár eddig azt sem tudtam, hogy vannak ehhez a témához kapcsolódó könyvek. Néha, ha időm is engedi, akkor ilyenkor meg szoktam nézni a Supernatural sorozat egyik ide kapcsolódó részét, és gumicukrot, vagy sütőtökös muffint eszek. Eddig kétszer sütöttük meg a párommal, talán idén is előkeresem a receptet és beizzítom a sütőt.

John Cure: Semmi okom nincs arra, hogy így tegyek. Ahogy karácsonykor sem olvasok az ünnepre való tekintettel karácsonyi történeteket, Halloweenkor is - zsánerre való tekintet nélkül-, azt a könyvet olvasom, amiben épp benne vagyok.

Lauer Gábor: Amúgy is ritkán olvasok sajnos, ami nagyon nagy butaság, tudom (bevallani meg főleg az), úgyhogy hazudnék, ha azt mondanám, persze, falom az ilyen könyveket ebben az időszakban. Inkább bőszen gyertyákat gyújtogatok (elmaradhatatlan 1.), tököt faragok (elmaradhatatlan 2.), meg lehet, hogy előkerül Michael Myers is, valamelyik filmes adaptációban.

Hiszel a paranormális dolgokban? Indokold, kérlek.
Dohoczki Máté: Ez egy jó kérdés. Nehéz lenne olyan történeteket írni, hogy ha nem hinnék a paranormálisban. Eddig szerencsére nem tapasztaltam meg a saját bőrömön a természetfeletti létezését. Amikor ezen gondolkodok, akkor abban reménykedek, ha van gonosz a világon, akkor kell lennie jónak is. Többször éreztem, amikor sötétben sétáltam, hogy valami mintha figyelne, valami várna rám. Majd, amikor kiértem a világosságra minden elmúlt. Így, a négy fal között kevésbé hiszek bennük.

John Cure: Az élet és a minket körülvevő világ nem csak azokból a dolgokból áll, amit a szemünkkel, vagy épp a tapintásunkkal érzékelni tudunk. Gondoljunk csak bele, hogy a színskálának vannak tartományai, amit nem is látunk, vagy a hangnak olyan frekvenciái, amit nem érzékelünk. És ez most a legegyszerűbb dolgok közül kettő. Ráadásul évekig dolgoztam egy paranormális eseteket kutató szervezet vizsgálati csoportjában. Megdöbbentő történeteket hallottam hiteles emberektől, szemtanuktól. És magam is ismerek paranormális képességekkel rendelkező személyeket. De azt hiszem ezt a témát, és az ezzel kapcsolatos véleményem elég jól kifejtettem a tavaly megjelent Fekete esernyős férfi című regényemben.

Lauer Gábor: Csalódást kell okoznom: nem. Sőt, nem csak, hogy nem, de egyáltalán nem. Szerintem nálam szkeptikusabb, hitetlenebb embert nem hordott még hátán ez a bolygó. Szinte csak a saját szememnek hiszek, és mivel a látásom egyre romlik, ez nem feltétlenül jó. Az írásaimban itt-ott persze felbukkan a természetfeletti, mert magát a témát tök érdekesnek találom, és talán van valahol az agyamnak is egy olyan szelete, ami hinni szeretne benne. Eddigi egyetlen gyermekemben, az Út sehovában ritkán fordul mondjuk elő az ilyesmi, a következő magzatomban viszont nagyobb szerepet kap majd. Huupsz! Spoilerezek itt, basszus.

Van kedvenc horror történeted? Ha van, megosztod velünk?
Dohoczki Máté: A Bloody Mary története a kedvencem, ezt egy táborban hallottam. Igaz, több sorozat és film is feldolgozta már a történetet, de akkor élőben végighallgatni és elmondani a nevét a tükör előtt eléggé durva volt. Repültem be az ágyba, takarót a fejemre és próbáltam aludni. J Reggel kevésbé voltam kipihent, amikor ébredtem.

John Cure: Egyre kevesebb igazán jó horrorfilm születik. A nagyrészük már csak váratlan hang és képhatásokkal próbál ijesztgetni. Nagyon ritkán érzem azt, hogy sikerült megteremteni a rendezőnek, vagy írónak azt az atmoszférát, ami működik bennem, mint nézőben, vagy olvasóban. Könyvben még akad is jó példa, de az is egyre kevesebb, ami azért is van, mert horrort és thrillert mesélni nagyon nehéz írói feladat. Filmben a Másvilág az egyik kedvencem, könyvben pedig Stephen Kingtől a Ragyogás. Olyan történetek, amikkel magam is kutatómunka során találkoztam, valamikor egy-egy regényem alapját adhatják, így azt nem lőném el öt-hat mondatban.

Lauer Gábor: Mivel Stephen King függő vagyok (ha lenne ilyen betegség, papírom is tuti lenne róla), a kedvencem is tőle jön. Az AZ az. Ööö, tudom, ez kicsit furán hangzik így, de azt hiszem, érthető. Az a könyv annyira komplex, annyira elképesztően jól megírt, hogy az hihetetlen. Most persze óriási felhajtás van a mű körül, hála az új filmnek, de a könyvhöz képest sehol sincs ez az adaptáció sem. Nem rossz, nem rossz, de ennyi...

Mi volt a legfélelmetesebb dolog, ami megtörtént veled?
Dohoczki Máté: Szerencsére nem kell olyan sok esetből válogatnom, de egy azért akadt. Olyan 12-13 éves lehettem és a barátaimmal eldöntöttük, hogy a közeli erdőben fogjuk majd tölteni az estét. Ilyen bátorságpróba féle volt. Nyolcan voltunk, ennyi emberre jutott egy zseblámpa és egy zsebkés. Aki a lámpát hozta, őt állítottuk a sor elejére, a késest meg hátulra, hátha valami onnan támadna ránk. Ilyenkor nem voltak még menő mobiltelefonok, amivel a fél erdőt be tudtuk volna világítani, ezért vakon botorkáltunk. Pár óra után valaki meglátott egy fénylő szempárt a fák között, ekkor mindenki megzavarodott. Abban az egy szempár testesült meg a gonosz, amit a filmekben láttam. Több perces bolyongás után találtunk egymásra, és addig nem nyugodtunk meg igazán, ameddig nem voltunk ismét nyolcan. Azután egy csoportban haladva hagytuk el az erdőt, nem hagytunk hátra senkit sem.

John Cure: A félelem nem valóságos. Csak bennünk létezik. És mindenkinek máshol van az a pont, ami a gondolataiban hagyja a félelem fejét felütni. Felnőtt fejjel nem igazán félek semmitől, pedig voltam nagyon rázós helyzetekben az életem során. Ami pedig a gyerekkori félelmeim közül megmaradt, az akkoriban nézett horrorfilmeknek volt betudható. Egy kis faluban nőttem fel, és egy csendes, aprócska zsákutcában laktunk, a kertek végén erdővel, és egy ódon temetővel. A falusi gyereknek természetes, hogy gyalog megy az iskolába, akár másfél-két kilométert is minden nap. Így voltam ezzel én is. Az utcánkban két házzal előttünk egy idősebb férfi lakott, aki miután meghalt, a háza sokáig elhagyatott maradt. Jól ismertem, és ugyan sokat incselkedtünk vele, de kedvelt minket. A halálát követően, sötétedés után remegő gyomorral tudtam csak elmenni a háza előtt, és nagyon szedtem a lábaim. Képtelen voltam a sötéten tátongó ablakokra nézni, mert attól féltem meglátom a halott arcát az ablaküveg mögött. Egy téli nap aztán, amikor korán besötétedett, nagymamámtól tartottam hazafelé. Szokás szerint az utcában lévő kutyák ugattak, a hó ropogott a talpam alatt, én pedig ahogy elértem az elhagyott házhoz, összeszedtem minden bátorságomat, és az ablakra pillantottam. Még épp láttam, hogy a sötétítő függönyt valaki visszaengedi, és a halott ember arca tűnt el mögötte. Zakatoló szívvel rohantam hazáig, majd hosszú órákba telt, hogy meggyőzzem magam, csak a fantáziám játszott velem. Aznap este elalvás előtt még láttam a cipő nélküli, kék zoknis lábakat a hosszú függönyöm mögött ácsorogni. Pont úgy, ahogy a ravatalozón, a koporsóban láttam.
Amíg ott éltem nem néztem újra a háza ablakaira. 

Lauer Gábor: Ugyan nem olyan nagyon para, de hat évesen elszenvedtem egy kutyaharapást. Nem marcangolt szét a bitang dög, csak belekapott a hátsómba, de így is elég nagy trauma volt. Az emlékezetem elég hiányos amúgy, erre azonban tisztán emlékszem. Biciklitúráztunk a családdal (engem vittek persze, akkor nem tekertem még napi 80 kilométereket), a nagy emelkedőkön meg sokszor előfordult, hogy csak toltuk a bringát. Egy ilyen alkalommal mentünk el egy családi ház mellett, aminek a kerítésén volt egy lyuk. A benti kutya ugatni kezdett, futni kezdett felénk, kijött a lyukon, én, a kis hülye szaladtam előle, de elért, megharapott, aztán visszament a helyére. Eléggé az agyamba égett a dolog. A kutyákat azóta messziről kedvelem csak.

Hálás vagyok Dohoczki Máténak, John Curenak és Lauer Gábornak, hogy vállalták az interjút!
Nem tudom, hogy vagytok vele, de szerintem nagyszerű válaszokat adtak az írók! Bízom benne, hogy mindenki talált magának olyan információt, amit eddig nem tudott az alkotókról.

Aki pedig még több borzongásra vágyik, nézzen be a többiekhez is:
Anya olvas (vagyis én)

A fejléc saját készítésű, a felhasznált képeket az írók bízták rám felhasználásra. WHYT-s képeket Everglow készítette.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése