2017-10-30

Mesesarok – október


Kicsit megcsúszva, de jön a Mesesarok, vagyis a havi meseválogatás, amik a fiúknak nagyon tetszett.
Az október igen zűrösre sikerült, mert elkezdtem dolgozni, de ez a fiúk esti meséjét nem érinti, de sok mást igen. Viszont erről majd később mesélek, mert most nem ez a lényeg, hanem a gyerekkönyvek. Ebben a hónapban négy könyvet sikerült elolvasni és egy párba belekezdeni. Most Férjem többet olvasott neki, viszont tegnap meginterjúvoltam a fiúkat, hogy melyik könyv tetszett, melyiknek értek a végére, és miről szóltak. Lelkesen meg is mutogatták és el is mondták a válaszokat, úgyhogy lássuk is, miket válogattak össze a fiúk, amiket más gyerekeknek ajánlanának.

Geronimo Stilton:
Csonkamancsú Miau kastélya
Fülszöveg:
Ti féltek a szellemektől? Én bizony rettegek! Különösen, ha macskaszellemről van szó, ami ráadásul egy romos kastélyban kísért a Sűrű-sötét erdő kellős közepén… de a múmiák, boszorkányok, denevérek és vámpírok ijesztő seregének rémisztgetései közepette végül sikerül megfejteni a kastély titkát!

Véleményünk:
Gyerekeknek iszonyatosan tetszett, mert hát épp itt van a Halloween, és ez pont olyan borzongós könyv szellemekkel, múmiákkal és boszorkányokkal. Többször meg is ijedtek olvasás közben, mert szegény Geronimo mindig belefutott ezekbe a természetfeletti lényekbe. Végig izgultak azok, hogy fény derüljön a titokra, ami a kastély körül folyik, ahol éppen a Stilton család a Boszorkányok éjszakáját tölti.

Varga Bálint:
Zsé meg a haverok
Fülszöveg:
Ismered a Kis Nicolas-t? A már nálunk is klasszikusnak számító francia ifjúsági regény főhősei végre megtalálták magyar barátaikat! Zsé, Artúr, Borisz és Julianna Nicolas-éhoz hasonló derűvel, mégis tűpontosan látja a világot.
Összevesznek, kibékülnek, kajánul vigyorognak, de abban kimondatlanul is egyetértenek, hogy a barátság mindenekelőtt való. Sárkánycsapdát építenek (igaz, sajnos más esik bele), (majdnem) nindzsává képzik magukat, elkergetik az ellenséges sziú indiánokat, tóban úsznak, lángost falnak, és kardot faragnak. Szóval csak olyasmit csinálnak, aminek értelme van. Közben pedig megértéssel vegyes lemondással és rengeteg humorral szemlélik a felnőttek csetlését-botlását.

Véleményünk:
Hihetetlen sokat nevetett rajta a nagyobb fiam, és persze én is. Varga Bálintnak nagyszerű humora, ami nem csak a kisebb korosztálynak jön be, hanem még a felnőtteknek sem tudják megállni nevetés nélkül. Több kis történetből áll a könyv, a fiúknak a kedvence a Kaszás Emberről szóló és a nindzsaedzés jött be a legjobban. Viszont mindenről kicsit bővebben is olvashattok bővebben, mert ez a könyv egy külön bejegyzés is megérdemel.

Annette Tison – Talus Taylor:
Barbapapa
Fülszöveg:
Barbapapa egy kertben született, akárcsak egy virág.
Nagyon barátságos és segítőkész, ezért mindenki szereti.
Mivel képes az alakját változtatni, ötletességének köszönhetően minden akadályt le tud győzni.

Véleményünk:
A történet középpontja egy rózsaszín izé, amit Barbapapának hívnak. Én nem ismerem, de sokan ismerik kiskorukból, ilyen Férjem is. Kisebb fiam pedig imádja, és minden este ezzel kell kezdeni az olvasást. Ezek szerint tetszik neki a könyv, a képek és maga Barbapapa is. Nagyobb fiam már kicsit unja, mert hát ő mégiscsak lassan 6 éves, neki már több kell ennél. Felnőtt fejjel én is kicsit unom, Férj pedig kreatív, mert ő mindig hozzákölt valami plusz történetet. De nem is az a lényeg, hogy nekünk, felnőtteknek tetsszen a könyv, hanem a gyerekeknek, mert mesekönyv. Az pedig teljesen bejött, mert ha nem tetszene egyik fiúnak sem, akkor nem kéne minden nap olvasni.

Köszönöm a figyelmet!

A képek a moly.hu oldalról származnak. A fejléc a Pinterest oldalamról származik.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése