2017-10-09

Havi ajánló – misztikus könyvek


Újabb állandó rovatot szeretnék bemutatni, amivel havonta fogok jelentkezni. Úgy, mint a Top5Wednesday, ez is egy Goodreads-es csoport alapján működik, vagyis a csoportban megadott témában fogok összeszedni pár könyv. Itt nincs limit, így előreláthatólag maximum 10 darabot fogok összeszedni. A legfontosabbat pedig el is felejtettem. Ezt is Réta blogján találtam.
A havi téma ismét nagyon tágra sikerült, ugyanis olyan könyveket kell bemutatni, amiben valamilyen misztikum található. Műfaji megkötés nincs, így nem feltétlen krimi könyvre kell gondolni. Úgyhogy arra jutottam megnézem mik azok a könyvek, amik a molyos címke szerint beleesnek a misztikum kategóriába és ami nekem nagyon tetszett azokat fogom bemutatni.

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt sorozat
Imádom ezt a sorozatot az összes rejtélyességével és hibájával együtt. Folt a bukott angyalom, aki sosem azt csinálta, amire számítottam, ezért is került bele a listába. A másik indok pedig, hogy sok benne a természetfeletti lény és történés, ami az egész történetnek ad egy kis misztikus érzést.

Gabriella Eld: Ikercsavar Krónikák

Tudom, tudom, mostanában ez a könyv is sokat szerepel nálam. Viszont ennek nyomós oka van! Érdemes kicsit jobban figyelni erre a sorozatra, illetve az írónőre, hiszen olyan fantasztikus világot teremtett, ami hemzseg a rejtélyes és különösebbnél különösebb teremtményekben és eseményekben. Értékelésem az első résztől ITT olvasható. A második könyvet pedig Rétával együtt boncolgattuk egy kicsit, amit ITT megtekinthettek. Szóval tessék venni és olvasni!

Helena Silence: Enigma sorozat
Bajban vagyok ezzel a sorozattal, ugyanis az első része számomra teljesen felesleges. Sokkal jobban élveztem a második részét, amiben sokkal több hangsúlyt kap Léna természetfelettije és kicsit komolyabb is a hangvétele. Viszont a kettő együtt adja azt a remek élményt, amit Helena Silence szeretett volna átadni az olvasónak.

Josh Malerman: Madarak a dobozban
Kettős érzésem van ezzel a könyvvel kapcsoltban. Nagyon sok alkalommal alig vártam, hogy végre találkozzon Malorie, a főszereplő egy lénnyel, aztán pedig arra került a sor majd szívrohamot kaptam anélkül, hogy ez megtörtént volna. Majdnem végig bennem is volt egy feszültség, nyomasztó hangulat aztán mikor kezdtem megszokni az állandó félelmet jött egy unalmas rész. Maradt pár kérdés bennem a lényékkel kapcsoltban: miért jöttek a Földre, kik ők valójában, stb? Ezen a részen hiányosnak éreztem. Viszont aki szeret rettegni annak abszolút ajánlom a könyvet!

A. M. Aranth: A Liliom Kora
Aranth úr ebben a kisregényben fantasztikus és akcióval teli történetet hozott össze. Több szálon futó, odafigyelős, misztikus és tömör az egész kötet, amit mindenkinek meleg szívvel ajánlok.

John Cure: Hontalan lelkek
Régen féltem már ennyire egy könyv történetétől ezért kellemesen csalódtam benne. Nekem a gyengéim az éneklő halott gyerekek szóval nekem eléggé félelmetesek voltak azok a részek. Bár nem mertem este vagy egyedül olvasni mégis élveztem. Szeretem azokat a könyveket, amik több szálon futnak és mégis érezni közöttük az átfedést, hogy az egyik hatással van a másikra. Remélem, minél hamarabb olvashatok még az írótól, mert nemcsak a történet, de a stílusa is megfogott!

Remélem tudtam olyat ajánlani, ami felkeltette az érdeklődésetek, és elolvastok majd. Ha pedig szeretnétek ajánlani Ti is, akkor írjátok meg kommentben nyugodtan.

A képek a moly.hu oldalról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése