2017-06-14

Top5Wednesday – tökéletes párosok


A Top5Szerdára Réta blogján, Habár könyves kocsmán bukkantam rá. Ez egy hetente jelentkező rovat, amiben egy Goodreads-es csoportban megtalálható témákban fogok bemutatni könyveket. A csoportot meg is tudjátok nézni ITT, és ha kedvetek támad, akár csatlakozhattok is.
A mai téma olyan mellékszereplőket összeszedni, akik a főszereplő nélkül is tökéletes egységet alkotnak. Én főleg szerelmeseket szedtem össze, bár az utolsó kicsit kakukktojás, de szerintem tökéletes páros.

Én nagyon szerettem őket, mert ott voltak Bori mellett és segítették, mikor kellett. Még akkor is, mikor már nem egy országban, de még csak nem is egy kontinensen voltak. Remélem fognak még több szerepet kapni, mert imádom, hogy ennyire ellentétek és mégis tökéletesen összeillenek.

Ben Starling és Lacey Pemperton
John Green: Papírvárosok
Ben egy kis tenyérbe mászó kis figura, aki mindig a középpontban akar lenni, Lacey pedig nem csak ott akar lenni, hanem ott is van. Így számomra kicsit érthetetlen az ő párosuk, hisz annyira két külön világ. De talán pont erre mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Mindenesetre nagyon aranyosak együtt és ez a lényeg.

Mikor megláttam a témát, az ő párosuk jutott először eszembe. Imádom, ahogy csipkelődnek, és különös módon fejezik ki az egymás iránti szerelmüket. Mégis nagyon érezni, hogy oda meg vissza vannak egymásért, így számomra ők ketten alkotják a legcukibb párt.

Jó, az ő párosuk lehet, hogy csalás, de ebben a könyvben nem kapnak akkor szerepet, mert mégiscsak Celeste történetét mutatja be. Szóval szerintem ők ebben igenis szerelmes mellékszereplők, akiket ugyanannyira imádok, mint az előbb említett Eddiet és Gavint.

Kenji és a jókedve
Tahereh Mafi: Ne érints
Íme, a kakukktojás! Igen tudom, nem mindennapi, de imádom Kenjiben, hogy akármilyen abszurd is a helyzet, ő képes nevetni rajta. Szeretem nagyon, hogy mindig megpróbálja kihozni a legjobban a helyzetből, és állandó jókedv lengi körül az egész karaktert. Ide mondjuk Kenji helyére Napsi (Leiner Laura: Bábel) is megfért volna, de mégis jobban kedvelem Kenjit.

Ti milyen párokat tudnátok még ide felsorolni? Lehet ez könyves vagy akár filmes/sorozatos is.

Többi Top5Wednesday résztvevő:
♦ Arwen
♦ Berta
♦ Réta
♦ Tubica
♦ Wandamaci


Képek a Pinterest táblámról származnak.

2017-06-13

2017-06-12

Élménybeszámoló: 88. Ünnepi könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok


2017. június 10-e ünnepnap volt a számomra, ugyanis ekkor utaztam fel a budapesti 88. Könyvhétre. Egyedül mentem, amitől először nagyon féltem, mivel a tájékozódásom egyenlő a nullával. Nagyon mozgalmas nap volt, bár nem gondoltam volna, hogy sikerül ennyire beszerveznem. Sok mollyal találkoztam, aminek nagyon örültem, rengeteg könyvet vettem, és persze dedikáltattam is, amiket tudtam.

Könyvhétről:
A szombati napot sok minden megelőzte, ilyenek voltak az előkészületek. Azon a héten könyveket válogattam, írókkal beszéltem, programokat szereztem. Így, hogy egyedül mentem ezeket könnyen meg tudtam tenni, mert nem kellett senkihez alkalmazkodnom. Viszont jó lett volna, ha valaki elkísér, mert így be tudtam volna mutatni egymásnak a barátaimat. Mindegy, talán jövőre. Szóval a Könyvhét hetében Julia Lewis Thomson szervezett egy kávézást, Vegazus egy Mini-Könyvklub találkozót és volt egy Ünnepi Könyvheti ajándékozás is Biry szervezésével. Igen, megcsináltam magamnak a programot, szóval olyan lehettem, mint a mérgezett egér, aki egyik találkozóról a másikra szaladgál. Most viszont kezdem is a szombatot, hogy mi is valósult meg a sok programból.
Reggel valamikor 7 és negyed 8 között keltünk a családdal, mert ők vittek ki a vonatállomásra. A vonatom 8:52-kor indult, de mivel család vagyunk, így sokkal korábban kell kelni, mintha csak egyedül élne az ember. Sajnos nem várták meg, hogy felszálljak a vonatra, így is nehéz volt a búcsú. Iszonyatos hányingerem volt, amit az izgulásnak tudtam be, mert egyedül utazok. Mikor megérkeztem a Keletibe ott már vártak rám egy molyocska, aki vett tőlem könyvet, és Tünde (Julia Lewis Thomson) és párja Laci. Vicces, de először párját szúrtam ki, mivel olyan szakálla van, amit nem lehet összetéveszteni. Sajnos elkövettem egy hibát utazásom során, amire Laci hívta fel a figyelmem. Méghozzá azt, hogy nem vittem magammal törölközőt…ja és vizet sem, de az ugye mellékes.
Miután ezeket a baklövéseket megbeszéltük, elmentünk kávézni az egyik Váci utcai kávézóba, ahol már várt minket Csilla is Imre, később pedig csatlakozott hozzánk L. J. Wesley és Regina. Nagyon jókat dumáltunk, viszont csak délig tartott a móka, mert Tündiéknek dolga volt, meg engem is vártak már a többiek, akikkel ajándékozást bonyolítottunk le. Búcsút vettünk egymástól, és mindenki ment amerre látott. Valamikor a kávézás előtt vagy után viszont összefutottam Nettikével, akit nem volt nehéz felismerni, mivel egy Emily The Strange-es pólóban jött s ment. Igazából nem is őt, hanem a pólóját szúrtam ki, utána azonosítottam az arcot. Nagy ölelkezés, pusziszkodás után pedig léptem is tovább.
Az én utam a Vörösmarty tér közepén álló szoborhoz vezetett. A Váci útról visszafelé azért megnéztem pár standot, ahol el is kapott Gorkie (Olvasó Körút blog), aki mondta, hogy Böszörményi Gyulánál áll sorban dedikálni. Mondtam is neki, hogy maradjon, mert nekem még futnom kell pár kört, ha végzett csörögjön, és megint összefutunk. Visszamentem vele a sorba, átadtuk egymásnak az ajándékokat, majd mentem is a szoborhoz. Ott találkoztam egy csomó-csomó molyocskával, Biry (Biry gondolatai blog) által szervezett ajándékozás keretében. Jó volt újra látni olyan embereket, akikkel már tavaly találkoztam, és büszke voltam magamra, hogy fel is ismertem őket. A sok új embernek is nagyon örültem, a legnagyobb meglepetést Via (Bibibuchlove blog) okozta, akit teljes mértékben nem így képzeltem el. Amúgy sem szoktam nagyon arcokat képzelni a nevek mögé, de valahogy rajta nagyon meglepődtem. Miután megtörtént a személyes ismerkedés, örömködés, csodálkozás, átadtuk az ajándékokat egymásnak. Én egy nagyon szuper csomagot kaptam Ancsitól, aminek iszonyatosan örültem. Majd, aki jól végezte dolgát léptem is tovább.
Tomcsik és Krencz Nórával
Út közben összefutottam Krencz Nórával, és Tomcsik Nórával, akit akkor ismertem fel mikor megnéztem a pólóját. Elő is kaptam a Megszámlálhatatlant és A hercegnő és a sárkányok dala könyveim, hogy dedikálják. Közben kiderült, hogy Tomcsik Nóri könyvét úgy kaptam meg, hogy dedikálta is nekem, szóval ezt gyorsan le is tudtunk. Krencz Nóri pedig az aláírás mellé adott nekem egy nagyon szép könyvjelzőt, ami illik a könyvhöz.
Következő megálló a Fumax stand volt, mivel több bloggerrel is oda terveztünk talit, bár akkor éppen mintha senki nem lett volna ott Annán (Lap lap utáb blog) kívül, aki dolgozott. Ott volt még A.M Aranth is, akitől egy Oculust kaptam dedikálva, viszont a Liliom kora könyvem elfelejtette kihozni, így azt nem kaptam vissza. Ha már ott voltam körbe is néztem, és vettem is két könyvet. A beszerzett könyvekről később írok egy listát. Mivel akkor volt egy csöppnyi szabadidőm, átkukucskáltam a Főnix standhoz is, ahol bespájzoltam magamnak Gabriella Eld második könyvét. Úgy mosolygott Gabi, mint a vadalma, így nem volt nehéz felismerni…a kék/lila hajat nem is említve. A standban megláttam Vivien Hollowayt is, akinek gyorsan frissen oda is köszöntem, mert láttam, hogy szökni próbál és le is beszéltük, hogy ő is dedikálja az összes könyvem, csak akkor hagyjam elmenni enni. Beleegyeztem, mert azért mégiscsak az íróknak is vannak igényeik, nem akarom én, hogy bármi baja essen!
Mire itt végeztem csörgött is Gorkie, hogy ő is, fussunk össze és együtt felfedezzük így 1 óra magasságban a standokat és akciókat. Első közös utunk a Twister Media standhoz vezetett, hogy felvegyük a recenziós példányokat, amiket ismét szeretnék megköszönni a Kiadónak! Út közben körülbelül másfél perc elment mellettünk Hikari (Írásaim tárháza blog) és Ashely (Ashley értékelblog), úgy szóltam utánuk, hogy halló álljatok meg! Ashley gyorsan a kezembe is nyomta a nyereménykönyvem, viszont a kép lemaradt, ahogy mindenkinél. Majd végül négyen vettük az irányt a Twister Media Kiadó standjához, ahol mindenki megcsodálta A Kárhozott borítóját, ami iszonyatosan csodálatos! Megnéztük, megsimogattuk, megszagolgattuk végre nem kellett sunyiban eltettük a könyveket, vissza a Fumaxhoz. Igen, az volt a bázisunk, hisz ott volt a legjobb hangulat. Ott belefutottunk, vagyis inkább Réta (HaBár, a könyves kocsma blog) jött oda hozzánk, hogy ő lenne a Réta. Nagyon megörültem neki, mert sokat szoktunk beszélgettünk már, így örültem, hogy végre találkoztunk. Sajnos Hikari, Ashley és Réta is ment tovább, így ismét Gorkieval ketten róttuk a köröket a standok körül. Mind a kettőnknek szépen gyűlt a könyvmennyiség, de sajnos nem csak a könyvek, hanem az esőfelhők is. Szaladtunk is, nehogy megázzanak a könyvek.
15 óra körül meg volt beszélve a Mini-Könyvklubbos tagokkal a találkozó a Delta Vision standnál, így mondtam Gorkienak, hogy nekem oda kell mennem. Mondta, hogy jön velem, mert ő dedikáltatni szeretne J. Goldenlane írónővel. Szóval itt elváltak az útjaink, hiába akartam elköszönni, sajnos nem jött össze.

Mini-Könyvklubos találkozó:
A Mini-Könyvklubbos találkozó a Kiosk nevű helyen történt, oda együtt mentünk át. Velem együtt összesen négyen voltunk: Vegazus (Könyvsarok blog), Réta (HaBár, akönyves kocsma blog), Annamari (Anya idő blog). Így nagyon családiasra sikerült a találkozó és nagyon örültem, hogy végre most ezen részt tudtam venni, ha már a Könyvfesztiválos találkozó nem jött össze. Nagyon sok mindenről beszélgettünk a lányokkal, nem csak a könyvekről, de persze az volt a fő téma. Mindenki nagyon közvetlen volt, így nem éreztem, hogy nagyon feszengősre sikerült volna a találkozó.
Ittam egy nagyon jó kávét, Vegazus és Réta teáztak, aminek szuper illata volt, én is megkívántam, kár, hogy nyáron már nem nagyon szoktam teázni, csak ritka alkalmakkor. Fél 5-kor szóltam a csajoknak, hogy nekem talim van Virág Emíliával, akivel elkerültük egymást, így sajnos nem lettek aláírva a könyveim. Majd negyed 6 körül elindultunk Annamarival a Deák téri megállóhoz, hogy elinduljak hazafelé.
Az állomáson még egy utolsó randit megszerveztem Szilágyi Helénával, akivel együtt alkotunk a Lendület magazinba. Nemrég felkereste a magazint az Agave Kiadó és felajánlott pár recenziós példányt a Lángvetőből, amire le is csaptam Helénával együtt. Ő elhozta a kiadótól az én példányomat is, és ott adta oda. De nem csak a Lángvetővel érkezett, hanem hozott egyet a saját könyvéből is, ami számomra megtisztelő volt! Köszönöm szépen itt is! Feltett a vonatra, majd indultam hazafelé hulla fáradtan. Viszont teljesen megérte az egész napos rohangálás, mert rengeteg fantasztikus emberrel ismerkedtem meg és szuper könyveket szereztem be.

Beszerzett könyvek:

Dedikált könyvek:

Őket mind a Könyvhéten firkantattam alá az írókkal.


Pacsi, ha elértél idáig, nagy győztes vagy! Tudom kicsit hosszúra sikerült ez az összegzés, de annyi élményem van, hogy nem fért bele rövidebb bejegyzésbe. Ti voltatok kint a Könyvhéten? Milyen élményekkel és könyvekkel gazdagodtatok?
A képek saját készítésűek illetve kérésre készültek.

2017-06-11

Az én kedvenc bloggerem - Május


Tagja vagyok egy Facebook csoportnak a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének. Nagyon sok új blogot és persze tulajdonosait ismerek meg, és így találtam rá egy kezdeményezésre a Hónap kedvenc bloggerére. Ezt Angel indította el az Angel Style tulajdonosa. Van egy házigazdánk is, aki minden hónapban más. Most a házigazda ezúttal Pálné Zavanyi Éva, az Anyu tervez blog írója. A bejegyzés végén pedig megnézhetitek a többi résztvevőt is. Elég vegyesen vagyunk szóval érdemes egy párhoz bekukkantani. Csatlakozni pedig bárki csatlakozhat ehhez a szuper kis dologhoz. A kedvenc bloggereim sorrendje véletlenszerű.

A blogot két lány vezeti Perpetua és Indie. Ők voltak azok, akiket először olvastam, mint bloggereket, mert valahogy szimpatikusak voltak az írásai. Szóval szinte indulásuk óta velük vagyok, mint olvasójuk, és látom, hogy folyamatosan fejlődnek. Mindig meglepnek, hogy mennyi mindent tudnak kitalálni, hogy mindig legyen valami újdonság a blogon. A legjobban azt szeretem tőlük, hogy általában együtt olvasnak és mind a kettő lány véleményét kifejti a bejegyzésben. Jó látni, hogy mennyi nézőpont van ugyanahhoz a történethez. Most viszont nem egy értékelésüket szeretném kiemelni a május hónapból, hanem az egyik rovatukat a Könyvjelző Top10-et. Imádom a gonoszokat, főleg akkor, ha tényleg lehet őket utálni. A lányok most őket gyűjtötték össze, szóval ez számomra most egy csemege volt.

Nem titkolom, hogy akkor bukkantam a blogra, mikor sokat játszottam a Blogturnén, és akkor nagyon megtetszett. Semmi felesleges sallang nincs az értékelésekbe, aminek én sokszor nagyon örülök. A blog dizájnja is szép és letisztult, öröm ránézni. Bea, pedig aki vezeti nagyon tündéri blogger, akivel még csak az éteren keresztül volt alkalmam beszélni, de remélem, egyszer személyesen is összefutunk. Május hónapban a kedvenc bejegyzésem tőle, pedig egy értékelés, mégpedig egy olyan könyvről, amit én is szívesen elolvasnék: Julie Buxbaum - Három dolgot mondj. Nem szoktam amúgy olyan könyvekről értékelést olvasni, amit szeretnék elolvasni, viszont Bea értékelésével kivételt tettem, mert győzött felettem a kíváncsiság.

Nagyon szeretem ebben a blogban, hogy általában Veronika angolul olvas, így tudom, hogy mik azok, amik frissek a piacon és csak reménykedem, hogy magyarul is megjelenik. Minden egyes bejegyzésén látszik, hogy odáig meg vissza van a könyvekért és nagyon nagy tisztelettel néz fel az írókra, akik megtisztelik egy tiszteletpéldányokkal. Azért azt bevallom, hogy ez igen nagy megtiszteltetés lehet ez. Szuper benne még, hogy magyarul illetve angolul is megírja az értékelést, így nem csak angol és nem csak magyar olvasók értik, hanem mind a kettő tábor. Nemrégiben meg is kérdeztem erről, hogy mennyire nehéz angolra átfordítani a magyart. Erre annyit mondott, hogy általában megírja előbb az angolt, mert erről könnyebb magyarra fordítani. Én ezen jót mosolyogtam, mert igaza is van. Hiszen az angol nem tud úgy árnyalni, mint egy magyar. A lényeg viszont most jön, még pedig májusi kedvenc bejegyzésem: Amy Harmon – The Queen and the Cure.

Ők lettek most a kedvenceim, nézzetek be hozzájuk, szerintem találtok olyat, ami Nektek is megtetszik tőlük.

A képek a megnevezett blogokról származnak.




Többi résztvevő:

2017-06-09

Summer Book Tag - nyárra hangolódva


Itt a nyár, nagyon örülök neki, erre vártam már régóta. Ezt pedig egy book taggel ünneplem meg, amit Ana blogján találtam.

1. Milyen könyvet olvastál, ami nyáron játszódik?
Eddig még nem volt alkalmam ilyeneket olvasni, viszont egy korábbi bejegyzésemben összeszedtem a nyári könyveket. ITT el is olvashatjátok.

2. Melyik könyvbéli helyszínre mennél vissza szívesen nyaralni a nyáron?
Ó, ez nagyon jó kérdés! Talált tárgyak országába biztos, hogy elmennék, mert kíváncsi vagyok, hogy milyen dolgok vannak elveszve, ami az enyémek voltak.

3. Mit olvasnál szívesen kötelező olvasmányként ezen a nyáron?
Hála az égnek, már nincsenek kötelező olvasmányaim! Viszont, aminek nagyon örültem volna középiskolában, az a Veled minden hely ragyogó, Csak a te hangodat hallom. Általános iskolában lehet jobban tetszett volna a Harry Potter, vagy valamelyik Leiner Laura könyv. Bár nem az összes kötelezővel volt bajom, de a legtöbb azért mégiscsak messze áll a mai fiataloktól.

4. Melyik könyvbéli karakterrel/karakterekkel töltenél el szívesen egy estét a nyári tábortűznél?
Nagyon sok ilyen karakter van. Lássunk egy párat belőlük: Maxim (Többek által), Mal (Lick – Taktus), Pippa Kenn (A napszemű Pippa Kenn), Winie Langton (Winie Langton történetek), Borbíró Bori (Vámpírok múzsája), Daenerys Targaryen (Trónok harca), Folt Cipriano (Csitt, csitt), Jacinda Jones (Firelight – Tűzláng), Gok von Montgomery, Rio, Evon (Emlékek Jordan számára). Ők jutottak első körben eszembe, bár lehet, ha tovább gondolkoznék, akkor még rengeteg személyt össze tudnék szedni.

5. Ajánlj egy könyvet erre a nyárra!
S. J.Kincaid: A kárhozott. Remélem, hogy lesz annyira ütős, mint amennyire várom.

6. Mi az első, ami eszedbe jut a nyár és a könyv szó hallatán?
Nyár: meleg, szabadság, fesztivál, nyári szünet, sok kertben töltött idő, nyaralás.
Könyv: szabadság, menedék, sok élet megélése.

7.  Melyik könyvet/könyveket tervezed elolvasni ezen a nyáron?
Erre van egy nagyon jó kis kihívás a Molyon, amire már előre le kellett adni a listát, az enyémet ITT olvashatjátok. Őket szeretném olvasni, mert jó lenne begyűjteni a plecsnit hozzá.

Kihívottjaim, akik remélem, elfogadják a kihívást:

Képek a moly.hu és Pinterest táblámról származnak.

2017-06-08

Havi könyvajánló – Újragondolt mesék


Újabb állandó rovatot szeretnék bemutatni, amivel havonta fogok jelentkezni. Úgy, mint a Top5Wednesday, ez is egy Goodreads-es csoport alapján működik, vagyis a csoportban megadott témában fogok összeszedni pár könyv. Itt nincs limit, így előreláthatólag maximum 10 darabot fogok összeszedni. A június hónap az újramesélt történeteké, amiből én nem olvastam csupán 1 könyvet (Az árnyékkirálynő), viszont szeretem az efféle történeteket, így sok olyan van, ami felkeltette az érdeklődésem.
Kislány koromban a kedvenc meséim közé tartozott Alíz Csodaországban, Óz, a csodák csodája, Hamupipőke és a Szépség és a Szörnyeteg. Ezekből nagyon sok feldolgozás született, most pedig azokat fogom egy csokorba szedni, amiket szívesen elolvasnék.

Hamupipőke feldolgozás:

Marissa Meyer: Cinder
Fülszöveg:
Százhuszonhat évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.

Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Szépség és Szörnyeteg feldolgozások:

Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses –
Tüskék és rózsák udvara
Fülszöveg:
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.
A Kristen Cashore és George R. R. Martin rajongók imádni fogják.
Szexi, akciódús sorozat első kötete.

Rosamund Hodge: Kegyetlen szépség
Fülszöveg:
Leonidas lányát nyolc éven át képezték arra, hogy megölje a zsarnokot, megmentve ezzel a Királyságot, bár feláldozva saját életét.
De egy dologra nem készítették fel: arra, hogy mit tegyen, ha végzetes szerelembe esne.
“Imádtam ezt a felemelően sötét és káprázatosan szenvedélyes történetet – alig várom, hogy megjelenjen Hodge következő regénye!” – Sarah J. Maas az Üvegtrón-sorozat szerzője

“Teljesen magával ragadott!” – Alex Flinn, a Beastly – A szörnyszívű írója
Nüxet gyerekkorától kezdve arra képzik, hogy végezzen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp nem a vonzó és szemtelenül szellemes férje. Nüx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe… Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek?

Ebben a varázslatosan megírt történetben a Szépség és a szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével.
A szerző, az amerikai Rosamund Hodge az ókori mítoszok, a középkori angol történetek és a dark fantasyk megszállottja, jelenleg Seattle-ben él hét macskájával és a plüss szörnyeivel.

Alex Flinn: Beastly – A szörnyszívű
Fülszöveg:
„Szerelmi történet ínyenceknek…
az örök romantikusok a világ minden részén élvezni fogják”
– Anette Curtis Klause, a Vér és csokoládé szerzője.
Szörnyeteg vagyok.
Egy szörnyeteg. Nem farkas vagy medve, gorilla vagy kutya, hanem egy teljesen új faj, ami két lábon jár – egy karmos-agyaras teremtmény, akinek minden testrészét sűrű szőr fedi.
Azt hiszed, ez egy tündérmese? Nincs olyan szerencsém.
New York Cityben vagyunk. És a jelenről beszélek. Nem baleset ért, és nem valami betegség támadott meg. De örökre ilyen torz maradok, hacsak meg nem sikerül törnöm az átkot.
Igen, az átkot, amit az irodalomórámra járó boszorkány bocsátott rám. Hogy miért változtatott szörnyeteggé, aki nappal elrejtőzik, éjszaka pedig az utcákon settenkedik?
Elárulom.
Elmesélem, milyen voltam Kyle Kingsburyként, olyasvalakiként, aki mindenki lenni szeretne, gazdagon, tökéletes külsővel és tökéletes élettel. Utána elmesélem, hogy váltam tökéletesen… szörnyeteggé.
Akarod hallani? Mered hallani?

Óz a csodák csodája feldolgozás:

Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia
Fülszöveg:
Én nem kértem ezt.
Nem akartam hős lenni.
De amikor az egész életedet – veled együtt – elsöpri egy tornádó, nincs más választásod, mint menni, amerre visz, nem igaz?
Persze hogy olvastam a könyveket. Láttam a filmeket. Ismerem a dalt a szivárványról és a boldogság kék kismadarairól. De azt sosem hittem volna, hogy Ózfölde ilyen. Az a hely, ahol a jó boszorkányban nem lehet megbízni, a gonosz boszorkányokról kiderülhet, hogy ők a jók és a szárnyas majmokat kivégezhetik lázadásért. A sárga téglás út még megvan – de már az sem a régi.
Mi történt itt? Dorothy történt.
Azt mondják, sikerült visszatérnie Ózföldére. Magához ragadta a hatalmat és a hatalom a fejébe szállt. És már senki nincs biztonságban.
Amy Gumm vagyok – egy másik lány Kansasből.
Beléptem a Gonoszok Forradalmi Rendjébe.
Kiképeztek a harcra. És küldetésem van: eltávolítani a Bádog Favágó szívét. Ellopni a Madárijesztő agyát. Elvenni az Oroszlán bátorságát.
Dorothynak pedig meg kell halnia.

Alíz Csodaországban feldolgozás:

Marissa Meyer: Heartless
Fülszöveg:
Long before she was the terror of Wonderland – the infamous Queen of Hearts – she was just a girl who wanted to fall in love.
Catherine may be one of the most desired girls in Wonderland, and a favorite of the yet-unmarried King of Hearts, but her interests lie elsewhere. A talented baker, all she wants is to open a shop with her best friend and supply the Kingdom of Hearts with delectable pastries and confections. But according to her mother, such a goal is unthinkable for the young woman who could be the next Queen.
At a royal ball where Cath is expected to receive the king's marriage proposal, she meets Jest, the handsome and mysterious court joker. For the first time, she feels the pull of true attraction. At the risk of offending the King and infuriating her parents, she and Jest enter into an intense, secret courtship.
Cath is determined to define her own destiny and fall in love on her terms. But in a land thriving with magic, madness, and monsters, fate has other plans.

Az utolsó az kakukktojás, ugyanis nem jelent meg magyarul, de már hallani lehetett olyan híreket, hogy a Könyvmolyképző Kiadó megvette a jogokat, így remélem minél előbb magyarul is olvasható lesz. Eddig észre sem vettem, hogy ennyire rá vagyok állva a sok Szépség és Szörnyeteg átdolgozásokra, de hát mit tehetek, mikor egyik kedvenc mesém volt. Nektek mik azok a retelling történetek, amiket szerettek vagy szeretnétek elolvasni?

Képek a moly.hu illetve a Pinteresttáblámról származnak.

Mini-kihívás - Válassz nekem olvasnivalót ^^

Sziasztok!

Tegnap este ébredtem rá, hogy bizony gondban vagyok, ezért a segítségeteket szeretném kérni!
2016.07.13-án jelentkeztem egy kihívásra, melynek célja, hogy egy év alatt 52 könyvet kell elolvasni. Nos, eleinte cseppet sem aggódtam, hiszen normál tempómban olvastam, fél év alatt jóval több, mint a felét teljesítettem.
Azóta viszont olyannyira estem vissza, hogy idén február óta alig olvastam el  kb. 5 könyvet…..
Egy hónapom van még hátra és a 3 aktuális könyvömön kívül még 4 könyvet kell kiolvasnom. Illetve, mivel az Aranypintyet nem szeretném siettetni, ezért inkább 5-el számolok.

Tehát arra szeretnélek Titeket kérni, hogy mondjatok nekem pár könyvet, ami annyira magába szippant, hogy kinyitás után be sem akarom csukni, amíg a végére nem érek :D Így talán pár este alatt elolvasok majd egy-egy könyvet.
Annyi kikötésem lenne, hogy ne erotikus, ne 500+ oldalas könyv legyen.

Köszönöm, aki segít a tanácsaival J
A mini-kihívás végén jelentkezem egy bejegyzéssel és mesélek erről az 5 könyvről, amit választotok nekem.

 





Puszi Mindenkinek,

Janina