2019-12-04

Decemberi TBR – avagy ezeket tervezem olvasni a hónapban | 2019


Sziasztok!
Novemberben nem igazán sikerült tartani a listát, amit kitűztem, de helyettük egészen másokat sikerült elolvasnom. Most olyan könyveket szemeltem ki, amik eléggé mennek a mostani, kissé depresszív hangulatomhoz, mert ezektől mindig jobban érzem magam. Tudom, nem vagyok teljesen jól összerakva.
Lássuk is inkább a listát.

Tíz évvel ezelőtt 10.000 fontot ajánlottak Lolának – melyik 17 éves lány ne lenne boldog ekkora összeggel?
De akadt egy kis bökkenő: Lola fülig szerelmes volt Dougie-ba, és az ajánlat Dougie édesanyjától származott. A feltétel nem volt kevesebb, mint hogy a lány szakítson a fiával.
Lola úgy érezte, őt az égvilágon semmi nem választhatja el szerelmétől. Aztán mégis volt valami az égvilágon: Loláék családjában kiderült egy rettenetes titok, és a lány nem dönthetett másképp, fogta a pénzt, és elfutott.
A sors azonban most ismét egymás útjába sodorja Lolát és Dougie-t. A lány még mindig rajongva szereti a férfit, de Dougie hallani sem akar Loláról, képtelen megbocsátani neki a hajdani váratlan elhagyást. Ráadásul a lelépési pénz sem marad előtte sokáig titokban.
Van ebből a bizarr helyzetből kiút? Lehet visszaszerezni azt, amiről az ember lánya már lemondott, ráadásul pénzért?
Jill Mansell az egyik legnépszerűbb angol írónő. Regényeit életszerű helyzetek, csavaros történetek és humoros csattanók teszik letehetetlenné. Műveit eddig több mint 5 millió példányban adták el a világban. Magyarul ez a tizedik megjelent kötete.

Elöljáróban:
Ahogy megszokhattátok a Mini-Könyvklubos könyv kerül a lista elejére. A decemberi hónapban szabadon választott könyvet olvas mindenki, amit a maradék könyvek közül választunk ki. Hónap elején bebattyogtam a Nagyobbal a könyvtárba, megkérdeztem melyik van meg, és hát ez volt az. Gondoltam egye fene, adok neki egy esélyt. Nem várok el nagy gondolatokat a könyvtől, egy limonádéra számítok. Amit eddig olvastam belőle, pont ezt hozta, de már sejtem a végét. Azért titkon remélem, hogy tartogat valami csavar, és nem az lesz a végkifejlet, amire számítok.

Dávid sikeres úszó volt, aki egy szerencsétlen baleset következtében megsérült, és már csak árnyéka önmagának. Mindenki a visszatéréséről faggatja, ő azonban hallgat.
Lili egy fiatal lány, aki az élet nehézségeivel néz szembe, miközben haldokló barátnőjét segíti át élete utolsó pár hónapján.
Mindkettőjüket megtörte az élet, de egy véletlennek köszönhetően találkoznak. Talán a nagybetűs Sors akarta így, vagy csupán a véletlen műve lenne? Vajon két összetört szív képes meggyógyítani és kiegészíteni egymást?

Elöljáróban:
Nemrég megkeresett az írónő, hogy lenne e kedvem elolvasni a regényét, én pedig szívesen igent mondtam rá. Megmondom őszintén, hogy eléggé felkeltette az érdeklődésem a könyv, mert Molyon ott van a címkék között a lélektani és a pszichés betegség is. Úgy érzem, most ehhez hasonló regényekre van szükségem, és remélem, hogy a szereplők nyakig dagonyáznak a sárban, amiből persze a végére sikeresen kimásznak. Aztán lehet nagy pofára esés lesz, és akkora fordulatok lesznek a könyvben, hogy csak kapkodom a fejem. Úgyhogy izgulok érte nagyon.

A tizenhat éves, színes bőrű Starr kettős életet él: az egyik világa a gettó, ahol felnőtt, a másik pedig a menő, külvárosi elitgimi. A két élete közti egyensúly akkor bomlik meg, amikor Starr szemtanújává válik, ahogy legjobb barátját, a fegyvertelen Khalilt lelövi egy rendőr. Minden, amit Starr ezek után mond, felhasználható ellene: tönkreteheti a helyet, ahol él, önmagára és szeretett családjára is veszélyt jelent.
A történetet a Black Lives Matter-mozgalom inspirálta, amely az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzd. Ebben az izgalmas és erőteljes regényben megismerhetünk egy fiatal lányt, aki pontosan ezért harcol.

Angie Thomas Jacksonban, Mississippi államban született és nőtt fel; jelenleg is ott él. Korábban rappelt, legnagyobb sikereként tartja számon, hogy megjelent róla egy cikk (képpel együtt) a Right-On tinimagazinban. Kreatív írást tanult a Belhaven Egyetemen és egy nem hivatalos diplomával is rendelkezik hiphopból. Mai napig rappel, ha kedve tartja. A The Hate U Give az első regénye. A könyvből a Fox készít filmet George Tillman rendezésében, és Amandla Stenberg (Az éhezők viadala) főszereplésével.

Elöljáróban:
Nemrég megnéztem a könyvből készült filmet, és imádtam. Mindenkinek, aki megkérdezte az elmúlt időben, hogy milyen filmet ajánlok, ezt mondtam. Mivel ennyire mély hatással volt rám a film, úgy döntöttem, hogy a könyvet is a kezeim közé veszem. Bízom benne, hogy nem fogom benne csalódni.

A zene hozta össze Autumnt, Shayt és Logant. A halál akarja őket szétválasztani.
Autumn mindig is tisztában volt önmagával. Tehetséges művészpalánta, lojális barát. Shay két dologban definiálta személyiségét: az ikertestvérével, Sashával való kapcsolatában és a zene iránti rajongásban. Logan pedig sosem félt szerelmes dalt írni, ha a szerelmi élete éppen nem alakult túl fényesen.
De amikor mindannyiuk életében bekövetkezik a tragédia, a zene valahogy egyikük számára sem jelent vigaszt. Logan képtelen lekattanni a halott barátja vlogcsatornájáról. Shay úgy érzi, nem tud új tartalmat szolgáltatni zenei blogjára. Autumn pedig olyan üzeneteket ír, amelyekre már sohasem kaphat választ.
Mindannyian azon tűnődnek, mi lett volna, ha ez nem történik meg. De mivel megtörtént, arra a kérdésre kell választ találniuk, hogyan tovább…

ASHLEY WOODFOLK a Rutgers Universityn végzett bölcsészként, Brooklynban él. Jelenleg gyermek- és ifjúsági könyvek marketingjével foglalkozik. Az Ami utánad maradt az első regénye.

Elöljáróban:
Az úgy volt kérem szépen, hogy AniTiger barátnémnak adtam ajándékba ezt a könyvet, de… és itt jön a mókás rész. De mivel baromi kíváncsi voltam én is a regényre, beleolvastam és alig bírtam letenni. Az tartott vissza a továbbolvasástól, hogy eljött az ideje a találkozónak és átadásnak. Viszont annyira csiggatott a könyv, hogy végül nemrég beszereztem magamnak is, és hamarosan belevetem magam ismét a történések közepébe.
Jelenleg ennyi lenne a listám. de biztos, hogy fog változni, hiszen inkább impulzusolvasó vagyok, de egyszer csak bejön ez a TBR-listás dolog is. Nem igazán szoktam karácsonyi témájú könyveket olvasni, mert nem találtam még semmi jót a Karácsonyi éneken kívül, de lassan kívülről fogom tudni, mert eddig 4x olvastam el. És hát valljuk be, azért az eléggé unalmas, hogy minden évben ezt a könyvet veszem elő. Ezért is kértelek most mg Titeket arra a nyereményjátékon, hogy karácsony vagy téli témájú könyveket ajánljatok, hátha éppen a valamelyik általatok ajánlott regény lesz az új kedvencem.
Ti miket terveztek olvasni a hónapban?

A képek a moly.hu oldalról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése