Sziasztok!
Idén 90.
alkalommal rendezték meg az Ünnepi Könyvhetet, melyen idén sajnos nem vettem
részt, viszont rengeteg moly igen. Ebből a sok molyból 2 bátor jelentkező volt,
aki vállalta, hogy leírja élményét a Könyvhétről, amit most elolvashattok a blogon.
Köszönöm szépen Tarja Kauppinennek és Zsaninak (luthienlovemagic-nek), hiszen
nélkülük nem jött volna létre a bejegyzés!
Tarja Kauppinen beszámolója
|
Az én könyvhetem
két szóban: Merítés és [bekezdés].
Idén az a
megtiszteltetés ért, hogy én állíthatom össze a Könyvhétről szóló rovatot a
Merítésbe, a Moly online havi magazinjába, így a szombatom az ehhez történő
anyaggyűjtésről szólt, valamint egy – nem is annyira – parányi személyes célról:
dedikáltattam Bodor Ádámmal új novelláskötetét, a Seholt. Bodor az abszolút kedvenceim egyike, prózájának ágyékmeleg és kavicshideg[1] univerzuma
díszhelyet foglal el a szívemben. A külvilágtól s a realitástól elzárt, fojtó,
kénkőszagú, zordságukban mégis gyönyörű vízióinak gyémántkeményre fagyott
felszínén akárhányszor örömmel tévedek el a legnagyobb költői igényességgel
megkomponált tájleírások, a nyomasztó atmoszféra s a fanyar humor e peremvidéki
vadonában.
A szombat hátralevő
részét a színpad előtt töltöttem egy barátommal; igyekeztem minden előadáson
jegyzetelni és fotózni. Szerencsémre elég színes volt a paletta, ifjúsági
regénytől innovatív verseskötetig mindenféle bemutatót hallhattunk – nem tudom,
mennyire volt tudatos döntés a Könyvhét szervezőinek részéről, hogy ennyire
változatosan állították össze a programot, én mindenesetre örültem neki (Hartay
Csaba Köszönöm a befogadást! című,
abszurd társadalomkritikaként aposztrofálható kötete különösen felkeltette az
érdeklődésemet). A Merítés júniusi száma, benne a Könyvhétről szóló
tudósítással július 10-én jelenik meg, és a https://moly.hu/merites
linken lesz elérhető.
A hétvégém
fénypontja azonban vasárnap volt: Nagy Sándor Ádám Embertelen vidék című regényének bemutatója, amelyet én moderáltam.
A kötet a 2017-es [bekezdés]-győztesek közül megjelenési sorrendben az utolsó;
egy sötét, posztapokaliptikus mű, mely a főhősnek a megpróbáltatásai révén végbemenő
karakterfejlődésén túl fajsúlyos morális kérdéseket is feszeget: arra keresi a
választ, hogy meddig maradhat ember az ember, miután lehulltak róla a
civilizáció láncai. A [bekezdés] eddig megjelent nyertes köteteinek többségével
ellentétben, melyek a fiatal felnőtt korosztályt célozzák meg, az Embertelen vidék sötét hangulatánál és
témájánál fogva az olvasóközönség egy más, a világról kritikusabb szemmel
gondolkodó rétegéhez szól.
Első ízben
moderáltam könyvbemutatót, de örömömre szolgált a lehetőség, mert kedvelem és
igénylem is a kihívásokat. Noha a rivaldafény kezdetben – érthető módon –
szokatlan volt a számomra, néhány perc alatt megbarátkoztam a helyzettel, s
legalább a napi adrenalinadagom is megvolt. Az íróval, Sanyival, és a kiadó
vezetőjével, Értékes Christossal egy pár nappal korábban éjszakába nyúló
beszélgetést folytattunk arról, milyen kérdéseket volna érdemes érinteni a
bemutatón. A Twister Mediával magam is a [bekezdés] pályázat révén kerültem
kapcsolatba: 2018-ban beküldtem regényem, A
nép igazsága kéziratát, és nyertem. A
nép igazsága a groteszk eszközkészletével operáló, posztmodern szatíra,
mely a szép- és a zsánerirodalom határmezsgyéjén egyensúlyozva állítja
pellengérre a spekulatív fikciós irodalom toposzait. Megjelenése azonban még a
jövő zenéje, addig is örömmel töltött el, hogy moderátorként is kipróbálhattam
magam.
A
könyvbemutató előtt egy órával heves zivatar kerekedett, aggódtunk is, hogy el
ne mossa a szereplésünket; a vihar azonban az utolsó percekben lágyan szitáló
esővé szelídült, így végül fel tudtunk menni a színpadra, és a közönség is
elücsöröghetett az égi áldás ellen is védő napernyők alatt.
A
rendelkezésünkre álló hatvan percben kiveséztük, miért is olyan felkapottak
manapság az emberiség pusztulásával foglalkozó művek, hogy a civilizáció
valóban levetendő lánc-e, vagy inkább védőkorlát, és hogy az erkölcsi tartás
miként segít az embernek megőrizni emberi voltát akkor is, ha a körülmények
összeesküdnek ellene.
A bemutató
után fotózkodtunk, társasági életet éltünk, a már megjelent [bekezdés]-díjas
szerzők dedikáltak, én meg visszatértem a színpadhoz, hogy gyűjtsek még némi
anyagot a Merítésbe.
Olyan jól sikerült a könyvbemutató, hogy mindjárt le is nyakaztam az írót 😊 - Tarja Kauppinen és Nagy Sándor Ádám
Zsani (luthienlovemagic)
|
Négy
dologra készültem az idei Könyvhét előtt: melegre (esőre), beszélgetésekre,
vidámságra és tömegre. A múlt évi első alkalomtól eltérően most mindegyik
bejött, sőt, még az előzetes könyvlistámhoz, négy könyv kivételével, is
sikerült tartanom magam. Ami nálam nagy előrelépésnek számít. A másik
újdonságot, a helyszín mellett az jelentette, hogy ez alkalommal két nap
(szombat-vasárnap) is kint voltam. Bár most szombaton az eső elmaradt, de
vasárnap bepótolta, és kisebb megszakításokkal többször is eleredt az eső, ami
már legendásan hozzátartozik a könyvheti hangulathoz. Ahogy a vidámság, a
dedikálások, véletlen találkozások és jóízű beszélgetések is. A hangulatot
továbbfokozta nálam az új helyszín, ami a Duna és a látnivalók miatt sokkal
jobban bejött, emellett sokkal átláthatóbb volt, és a tömeg sem érződött
akkorának, pedig a meleg/eső ellenére is voltak kint jócskám mindkét nap. Több
íróval és Mollyal is sikerült találkoznom, akikkel már régóta szerettem volna,
aminek különösen örültem.
Szombaton
öt, vasárnap két dedikáláson vettem részt. Mindegyik vidáman és mosolygósan
telt és némelyik szerzővel hosszabban is sikerült elbeszélgetnem. Szombatról a
legjobban várt dedikálás Ecsédi Orsolyáé volt, vele már régóta szerettem volna
találkozni, ami most végre összejött. A legjobb hangulat az Imádom a Könyveket
standjánál uralkodott, ahol Robin O’Wrightlyt megajándékoztam egy beígért
öleléssel, Julia Lewis Thomsont pedig egy beszélgetéssel. Vasárnapról Szurovecz
Kitti dedikálása maradt emlékezetes, aki meglepődött azon, hogy anélkül vettem
meg a legutóbbi könyvét is, hogy eddig bármit is olvastam volna tőle. Nálam az
ilyesmi nem meglepő. Vasárnap utolsóként Papp Dórával dedikáltattam. Többek
közt arról beszélgettünk, hogy harminc fölött sem szégyen ifjúsági könyveket olvasni.
A Cicero standja pont a színpadnál volt, így dedikálás után éppen elcsíptem,
ahogy Hamvas Dani (Hablaty magyar hangja – Így neveld a sárkányod) éppen egy
meséből olvas fel. A könyvélmények mellé, hangélmény is társult. Ezután
fáradtan, könyvekkel és élményekkel megpakolva, egy kicsit megfázva, de
boldogan indultam haza.
Mind a két
lánynak igazán izgalmasan telt a Könyvhét, Zsaninak bőven van még mesélni valója,
amit a saját blogján elolvashattok >EZEN< a linken.
A képeket a lányok engedélyével
használtam fel.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése