2018-11-03

„Tinikorom óta vágyam volt, hogy írjak egy rendesen kidolgozott történetet egy vallásos fiú és egy ateista lány szerelméről.” – Papp Dóra interjú

Sziasztok!
A napokban kikerült Papp Dóra: Bolyongó című könyvéről az értékelésem. Vegyes érzésekkel csuktam be a regényt, és rengeteg kérdés maradt bennem olvasás után. Ezért felkerestem az írónőt, hogy válaszoljon a kérdéseimre, szerencsémre boldogan adott válaszokat.
Papp Dóra 26 éves, Baján született írónő. Már 6 regénye jelent meg, amiből 3 az írói álnevén, Dora Craiban néven publikálta. A Tükörlelkek sorozatával sok fiatal Olvasó szívébe beköltözött, és azóta is folyamatosan várják az újabb köteteit. Idén pedig megérkezett a Bolyongó, én pedig ki a faggattam ezzel kapcsolatban.
Fogadjátok szeretettel!

1: Miért a vallást választottad fő témának a könyvben? És miért pont a skandináv vallást?
Papp Dóra: Elég racionálisan, logikusan gondolkodó embernek tartom magam, számomra hatalmas kérdőjel a vallás; ezt akartam körüljárni a regényben. Amikor irodalom- és történelemórán előkerültek a vallási szövegek és meghatározó történelmi események, jegyzetelés közben valósággal feltornyosultak bennem a kérdések. Szerettem megkérdőjelezni mindent, amit olvasok vagy amit lediktálnak, csak ezt sosem hangoztattam, szépen elrejtettem magamban. Tinikorom óta vágyam volt, hogy írjak egy rendesen kidolgozott történetet egy vallásos fiú és egy ateista lány szerelméről. A fiút akartam mélyen hívőként ábrázolni, mert ha vallás és tiniregény, akkor rögtön az jut eszünkbe, hogy a szemérmes leányzó, aki csak házasság után adja oda a szüzességét, és ehhez hasonló dolgok. Mintha csak egy lány lehetne mélyen vallásos. Mintha csak és kizárólag a kereszténységről lehetne szó. A többistenhit és a görög-római mitológia mindig is szimpatikus volt számomra, irodalomórán sziporkáztam a görög istenekből, mert imádtam az egész történetrendszert, ami a mitológiát jelenti. De a görög-római istenek körül forgó sztorikból már elég sokat írtak. Emellett zavart az, hogy nem ismerem eléggé a skandináv mitológiát (és az, hogy nem tanultunk eleget róla anno). Az egyetemen, Füzessy Tamás Tolkien-kurzusán tanultam csak erről részletesebben, sőt, emlékszem, ezt a tételt is húztam a vizsgán. Aztán, pár éve felfedeztem a Vikingek című sorozatot és beleszerettem; rögtön az jutott eszembe, milyen gazdag ez a hitvilág, mégis, sokan csak a marveles Thort és Lokit ismerik belőle. Addig-addig agyaltam ezen, amíg lassan elkezdett formálódni bennem Norbi története. A vikingek menők lettek, ez hozzásegített az újpogány vallások elterjedéséhez. Ez a hullám a hetvenes évektől jellemző, és egyre erősödik. Magyarországon is vannak, akik a skandináv isteneket tisztelik, és ahogy a Bolyongóban is szóba kerül: ki mondja meg, hogy ezt nem lehet?

2: A Tükörlelkek regényében női szemszögben írtál, a Bolyongóban pedig férfiéban. Melyikkel volt könnyebb dolgozni?
Papp Dóra: Nem volt könnyebb; más volt. Norbinál nem kellett feleslegesen érzelgősen írnom, a férfiak nem gondolnak annyira túl mindent, mint a nők és lányok, ugyanakkor Norbi tele van érzelmekkel, csak ezeket inkább a gyakorlatban mutatja ki, nem filozofál annyit rajtuk. A Tükörlelkek Krisztije hajlamos mindent túlagyalni, Orsi pedig lobbanékony és hisztis – hiteltelen lenne, ha az ő belső őrlődéseik és monológjaik hiányoznának. Norbinál nagyjából a regény közepén van egy ilyen kirohanás, amikor kicsit túlcsordul nálaa pohár, de alapvetően nem ez a jellemző rá. Szerettem a fejével gondolkozni. Nagy meló volt kidolgozni, hogyan is gondolkozik ő igazából – de ahogy megértettem őt, már könnyebb volt. Ezt a folyamatot vezettem le fordítva; az olvasó igazából csak a regény végére érti meg őt, Míra segítségével. Ami ugye megint kicsit ki van fordítva, mert az érzékeny női lélek nincs annyira jelen itt, mint a Tükörlelkekben – végig Norbi szemével látunk, Míra csak egy-egy Twitter-bejegyzés erejéig mutatkozik meg igazi valójában, ugyanakkor ezek a legbelsőbb, legőszintébb gondolatai, a legfontosabbak a lelkivilága szempontjából. Jó volt ezzel játszani.

3: A Bolyongó borítója gyönyörű. Mesélj erről egy kicsit: kinek az ötlete volt a koncepció, mi alapján lettek összeválogatva a képek, mennyi időbe telt elérni a végső verziót? Mutatnál pár borítótervet, amik a végleges előtt születtek?
Papp Dóra: A borító Szabó Vince munkája, ő tervezte a Tükörlelkek borítóit is. Volt egy listám, voltak ötleteim, hogy milyen motívumokat képzelek el a borítón, ezt Vince megkapta, és azt hiszem, nagyjából másfél hét múlva a válaszüzenetben ez a kész verzió jött. Hát, leesett az állam. Nagyon eltalálta.



Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról. Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek...
Papp Dóra (@papp.dora) által megosztott bejegyzés,

4: Mi inspirált a könyv megírására?
Papp Dóra: Az utóbbi években nagyon megtetszett a vallástörténet és a vallásfilozófia, most nőttem bele, a suliban még nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Kicsit belefúrtam magam a nyugati és a keleti vallási irányzatok alapjaiba, és úgy éreztem, minél többet olvasok, egyre több kérdésem van, amikre nincs feltétlenül egyértelmű válasz, de fel akarom őket tenni egy regényben. A 21. században a tudomány egyre több mindenre képes logikus választ adni, mégis, ezzel párhuzamosan létezik a jelenség, hogy egyre jobban ragaszkodunk az istenképekhez és valamilyen felsőbb erő létezéséhez, amitől a sorsunk függ. A vallási háborúkból és következményeikből már egy mai tinédzser sem tudja kivonni magát – az interneten keresztül értesül a terrorizmusról, akár akarja, akár nem. Ezért is akartam írni egy kifejezetten aktuális regényt, amiben körüljárom ezeket a témákat. És ha már aktualitás, akkor képregényfilmek, és így belefér egy-két utalás Amerika Kapitányról, Lokiról és Odinról is. Írás közben jöttem csak rá, mennyire összefügg minden mindennel: el lehet jutni a Marvel-filmektől a neonácizmusig. A mozivásznon ugyanaz zajlik, mint ami a világunkban, csak ott jobb a háttérzene.

5: Van egy összeállított zenelista azokról a dalokból, amik segítették az írást?
Papp Dóra: A Bolyongóban említett dalokból most is van egy hivatalos lejátszási lista, ahogy a Tükörlelkeknél is volt. Ez megtalálható a YouTube-csatornámon. Írás közben pedig elég sokat hallgattam Danheim albumait, aki instrumentális műfajban utazik, régi, ízig-vérig vikinges hangulatot teremt, és ezt modern köntösben tálalja. Érdemes belehallgatni a munkásságába. És persze ott van Adrian von Ziegler, őt is hallgattam.

6: Véleményem szerint a Bolyongónak elég nyitott a vége. Várható folytatás, vagy mindenki elképzeli Norbi jövőjét?
Papp Dóra: Önálló kötetnek szántam. Kicsit összekapcsolható a Tükörlelkekkel, ha az ember odafigyel olvasás közben, és lehet, hogy a következő regényem is ilyen lesz, jó lenne lazán összekapcsolni a történeteimet.



Papp Dóra (@papp.dora) által megosztott bejegyzés,

7: Mik a terveid a jövőben? Dolgozol újabb regényen?
Papp Dóra: Igen. Még nem látom a végét tisztán, egyelőre kísérletezgetek vele. Minden regényem egy újabb kísérlet. Neil Gaimannél olvastam, hogy fogalma sincs, hogyan kell megírni egy regényt, ő csak azt tudja, hogyan kell megírni azt, amelyiken éppen dolgozik. Na, ez a gondolat nagyon tetszik.
Köszönöm szépen, mindenre kielégítő választ kaptam!

Papp Dórát követni tudjátok az Instagramon, Facebookon, saját blogján és még a YouTubon is.
A képek Papp Dóra engedélyével lettek felhasználva.

1 megjegyzés: