2017-10-08

OMG This Song Book Tag


Rétával szoktunk egymásnak mutogatni booktubereket, és akkor leltem rá erre a book tagre, gondoltam, ha egy kis időm engedi, akkor lefordítom. Aztán mrsp blogján (Egy könyvfüggő vallomásai) megláttam, hogy ő ezt meg is tette helyettem. El is raktároztam, hogy majd a Projekthéten pont kapóra fog jönni. Wandamaci (Wandamaci (könyv)birodalma) viszont megelőzött és kitöltötte, kihívva az összes Projektben részt vevő bloggert. Mrsp válaszait ITT, Wandamaciét pedig ITT nézhetitek meg.
***
1. My jam
Egy szám, amit minden alkalommal végighallgatsz, ha meghallod, nem számít milyen régi vagy hányszor halottad már / Egy könyv, amit soha nem unsz meg

Nem volt még olyan könyv, amit annyiszor újraolvastam volna, így még nem tudom, hogy melyik az amelyiket nem fogom soha megunni. Jelen esetben ez a könyv, George R. R. Martin: Trónok harca.

2. Throwback
Egy szám, ami életed legkínosabb időszakára emlékeztet / Egy könyv, ami ugyanerre az időszakra emlékeztet ( vagy egy könyv, ami már nem tetszene annyira, mint régen)
A legkínosabb talán az volt, mikor megpróbáltam más embernek tűnni, mint aki vagyok. Volt egy nagyon jó barátnőm, tűz és víz voltunk. Ő volt a szép, nőcis, kicsit butácska, minden pasi álma, én pedig a fiús, nagyszájú, magabiztos árnyéka. Szerettem volna, ha rám is figyelnek a fiúk, mert attól függetlenül, hogy több fiú barátom volt, mint lány, szerettem volna, ha nem csak barátként tekint rám valaki. A lényeg, hogy emiatt elkezdtem úgy viselkedni, mint a barátnőm, és hát… nem ment a legjobban, viszont sokáig próbálkoztam vele, de csak kétes pillantásokat kaptam. Úgyhogy hagytam a fenébe és újra önmagam lettem. Ebben az időszakban a jól megszokott, punk, rock, metál helyett diszkót, ismétlem DISZKÓT hallgattam. Nem tudom a számokat, valahogy ez sosoem kötött le akkor, csak hallgattam. Viszont majdnem az összes 2008-ban menőnek számító diszkóban hallható zene ide tartozik.

Thomas Brezina könyvei szerintem már nem tetszenének, hiszen már rég kinőttem abból a korból, akiknek íródott.

3. Replay
Egy szám, amit mostanában rongyosra hallgatsz / Aktuális kedvenc könyved

Megpróbálom felfedezni a régi kedvenceim új számait. Így bukkantam rá Avril nem mostani, de nekem újnak számító dalára, amire annyira ráfüggtem, hogy képes vagyok állandó repalyre állítani egész napra. Nem tudom mi fogott meg benne ennyire, mert egy annyira egyszerű szám, de mégis addiktív volt számomra.

Jelenlegi kedvenc könyvem? Kylie Scott: Play – Futam (értékelés: ITT). A napokban fejeztem be, és szinte faltam a sorokat, mert másfél nap alatt sikerült kivégeznem. Ez szerintem elég jó jele annak, hogy mennyire is tetszett.

4. Gets me
Ez a szám ÉN vagyok / Ez a könyv olyan, mint én

Nem kommentálnám, hallgassátok és olvassátok el az értékelést. Ez a kettő mindennél többet mond.

5. Wut
Fura, de tetszett? / Egy különleges könyv, ami mély benyomást tett rád

Nagyon messze áll tőlem Taylor Swift és a zenéje, de erre durván ráfüggtem. Számomra is különös, hogy tetszik.

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje (értékelés: ITT). Még mindig nyomaszt, ha rá gondolok.

6. Let’s go
A legjobb pörgős szám (akár edzéshez) / Egy könyv, ami inspirált
Mikor jártam edzeni, akkor általában Alvin és a Mókusok zenékre tettem meg. Viszont, ami pörgős és imádom az ez a szám: 

Leitner Olga: Púder nélkül (értékelés: ITT). Olyan energia-töltetett adott nekem ez a könyv, mintha Olga személyesen rúgott volna fenékbe, hogy szedjem össze magam.

7. Chill
Kedvenc relax szám / Egy könyv, amivel szívesen bekuckóznál egy esős napon
Ágnes Vanilla versfeldolgozásai eléggé ki tud kapcsolni. Az egyik kedvencem mutatom meg.

Ha esős nap, akkor nálam bőgős könyv jöhet szóba. Szerintem fordítva vagyok összerakva, mert ilyenkor a vidám és cuki könyveket kéne olvasnom, de neeem, még csak véletlenül sem. Úgyhogy egy ilyen napon szívesen gubózom be Leah Scheier: Csak a te hangodat hallom könyvvel (értékelés: ITT).

8. Addicting
Guilty Pleasure szám/ könyv, ami megmaradt benned, pedig nem is annyira jó

Pont elég az a pár másodperc belőle, ami a tv-ben is hallható, nem kell belőle több mint 3 perc.

A. J. Rich: Aki a tenyeredből eszik (értékelés: ITT). Vannak ettől sokkal jobb könyvet, amiket olvastam, viszont ez valami miatt nagyon megmaradt bennem. Bár számomra rejtély, hogy miért.

9. Nostalgia
Egy dal, ami kellemes emlékeket ébreszt benned / Egy könyv, amit ezer éve olvastál, de szép emlékek jutnak az eszedbe
Nem tudok egy ilyet kiválasztani. Avril Lavigne számairól a nagyon lázadó énem jut eszembe, Alvin és a Mókusok kinyitotta a világot a magyar zenészek felé, Evanescence pedig maga az önkifejezés volt számomra. De tudjátok mit, legyen akkor egy Evanescnce dal.

Az egyik Top5Wednesday bejegyzésben összeszedtem azokat a könyveket, amiket kislányként nagyon szerettem. Ezek a könyvek azok, amikről szép emlékek jutnak eszembe. ITT megnézhetitek, hogy mik voltak azok.
***
Aki kedvet kapott hozzá vigye nyugodtan, nem jelölnék meg most senkit.

A képek a moly.hu oldalról és a Pinterest táblámról származnak.




Music Projekt többi tagja:


#01
Virág
-
Never Let Me Go
#02
Annie
-
Lap lap után
#03
Réta
-
HaBár, a könyves kocsma
#04
Ashley Redwood
-
Fleur de Livre
#05
Neverhood
-
Neverhood's Diary
#06
K. A. Hikari
-
Írásaim Tárháza
#07
Dorka
-
Anya olvas
#08
Wandamaci
-
Wandamaci (könyv)birodalma
#09
Gothic
-
Goodbye Agony
#10
Sára
-
Metaforaszennyezés
#11
Csokitorta
-
Varázstinta
#12
Barby Malik
-
Kitablar
#13
Molly
-
Coffee and Manga
#14
Perpetua feat. Indie
-
Könyvjelző
#15
Kovkira
-
Miss Library
#16
Sol
-
Könyvvadászok

4 megjegyzés:

  1. Ne is hagyd magad mások által befolyásolni! Úgy vagy jó, ahogy vagy :)

    Ágnes Vanilla versfeldolgozásait én is nagyon szeretem :) :) kedvencem a Talán eltűnök hirtelen, bár a címe lehet, hogy nem ez

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nem is :D

      Igen, az is nagy kedvenc és dilemma volt nálam, hogy melyik feldolgozása is kerüljön bele a tagbe :)

      Törlés
    2. Van egy másik ilyen banda, akiket nagyon szeretek a vers feldolgozásaik miatt, a Kávészünet zenekat, hallgasd meg őket is, háha tetszik:

      https://youtu.be/lb97i_OI-4k

      Törlés
    3. Ismerem őket, de még sosem hallgattam egy dalukat sem :/ viszont meg fogom őket hallgatni ^^

      Törlés