Sziasztok!
Régen
hoztam már interjút, ezért most itt van a legújabb. Az alanyom most Robin
O’Wrightly, aki szívesen vállalta ezt a szerepet.
Robin
O’Wrightly (ROW) egy jól hangzatos név mögé bújt magyar írónő, aki civilben
Szabó Borka. Eddig 8 megjelent könyve van, Erelem, Az amulett rejtélye, Andrea
& Andrea, Emlékkönny, #Wetoo, Város a föld alatt, Erelemkettő, Álomtalanítás.
A Moly alapján az Olvasók nagyon szeretik, amit nem is csodálok, hiszen remek
és humorosa a stílusa. Ami pedig egyedivé teszi az a szarkazmus, illetve a
görbe tükör, amit a társadalom felé mutat. Nekem is volt szerencsém elolvasni
eddig 2 és negyed könyvét, és eddig nekem is pozitívak az élményeim. (A negyed
az a Tripiconi sztori folytatása, de psszt…ez titok.). Vágjunk is bele!
Mutatkozz be kérlek, ki az a Robin
O’Wrightly? Kit takar az álnév?
ROW: Civilben kétgyerekes anya vagyok, eredeti szakmám szerint grafikus és
szöveggondozó. Szabó Borka néven alkotok és élek, ám az író énemet el akartam
ettől különíteni, mivel sokszor a saját könyveimet én illusztrálom és készítem
elő a nyomdába. Így kitaláltam a beszédes Robin O’Wrightlyt, amivel elkülöníthetem
a fizikai valómat a fejemben lakótól. Ráadásul nincs még egy ilyen. A Robin,
mint énekesmadár-féle (pl. red robin
azaz vörösbegy) egy uniszex név, és annakidején az énekes művésznevem is volt,
de ugyanúgy benne van az igazságosztó Robin Hood nevében is, aki pedig – ha
létezett – férfi volt. A Wrightly felosztható a write + rightly elemekre,
azaz a helyesen, szépen, igazat írni értelemben használatos. Az O’ egy íres
formula, mert az íreket kedvelem. És az abszolút író az ír író. :) Innen
látszik, hogy a szójátékokat nagyon szeretem. Sajnos a rossz, beteg szóvicceket
is. :)
Robin O'Wrightly és néhány megjelent könyve
Mióta szeretsz írni? Mi inspirált erre? Ki
a példaképed?
ROW: Betűket vetni, amióta az eszemet tudom, szeretek, még az iskola előtt
tanultam meg írni. De konkrétan 12 éves koromban álltam neki egy kisregénynek,
csak a karikát tévesztettem el (18-as volt :D ), úgyhogy elég hamar szamizdat
lett, és a cenzor – az anyukám, amikor megtalálta – megsemmisíttette. Jogos, én is ezt tettem volna. Később persze
ő lett az egyik legnagyobb támogatóm, mind a mai napig. Nélküle a legtöbb
regényem nem készült volna el.
Egyébként az írásra a jó könyvek
inspiráltak, mivel olvasni mindig is szerettem és szeretek a mai napig. Sokszor
szabályos betűéhségem van, látnom kell valami tipográf terméket, el kell
olvasnom legalább egy mondatot. Idővel rájöttem, hogy mivel nem volt pénzem
annyi könyvre, ami elég lett volna, inkább írtam magamnak, és teszem továbbra
is, így mindig van mit olvasnom.
A példaképem Brunella Gasperini és Antoine
de Saint-Exupéry, tőlük bármit elolvasok, és ők emberi mivoltukban is nagy
hatással voltak, vannak rám. Mellettük Flannery O’Connort is meg tudom
említeni, tőle a Minden összefut című könyvet olvasva világosodtam meg egy
bizonyos értelemben. De kedvencem Karinthy, Örkény, Schwajda, Rejtő is (bár
tőle sajnos keveset olvastam), P.G. Wodehouse, J.R.R. Tolkien, C.S.Lewis és még
sorolhatnám.
Több műfajban alkotsz: fantasy, romantikus,
erotikus, thriller. Melyik áll hozzád a legközelebb? Melyik az, amelyikkel a
legnehezebben azonosulsz?
ROW: Ez egy nagyon jó kérdés, mert könnyebb arra válaszolnom, melyikkel
azonosulok a legnehezebben. Talán az erotikus és a thriller az, amivel a
leginkább megszenvedtem, ám sokan azt mondják, hogy közben ezek sikerültek a
legjobban. Én nem tudom, ezeket egyszerűen csak meg kellett írnom, mert a
szerző feladata az is, hogy amit úgy „kap” – fentről, bentről, ki mint hiszi –,
ki kell adnia magából. Azt is meg kell írni, ami esetleg nem tetszik, mert ez
egy hivatás. Hírnökök vagyunk valahol. Persze a képzelt világok vagy az
abszurdan vicces élethelyzetek leírása könnyebben megy. Reményeim szerint
sci-fi is lesz a repertoárban, na, ez például közel áll hozzám, de odáig még
nem jutottam el.
A legtöbb könyvedben jelen van az abszurd
humor. Én ezt nagyon bírom, gondolom ez a lényed része. Volt már olyan ember,
aki közölte veled, hogy nincs humorérzéked?
ROW: Persze, de szerencsére többen értik azt, amit én humornak vélek. Van egy
kedves barátom, Osvát András forgatókönyvíró, aki szerint „akinek nincs humora,
annak mije van?”, és mivel nekem alapból nincs semmim, a logika szerint kell,
hogy legyen humorom. :)
Melyik részét élvezed legjobban az írásnak?
Kik azok a személyek, akik segítettek az írásban, és hogy a történeteid könyv
formát öltsenek?
ROW: Magát a leírást szeretem a legjobban. Miközben pötyögök a gépbe vagy a
mobilomba, esetleg egy jegyzetfüzetbe macskakaparok, és ömlik ki belőlem nyersen
a sztori, az szuper érzés. Persze a szikra kipattanása vagy az utánaolvasás és
finomítás, tisztázás, esetleg átírás is izgalmas. A kutatás részével hadilábon
állok, mert erősen bekorlátozza a szabadságomat, és nagyon el tudok merülni
benne, ha nem vigyázok. De megcsinálom, mert szerves része, hogy a történet
hiteles legyen, az eredmény pedig ugyanúgy élvezetes nekem. Közben rajzolok is,
ahogy inspirálódom, ez általában a könyvekbe, illetve reklámanyagokba kerül.
Megcsinálom a borítót – előfordul, amikor az előbb készen van, mint hogy
egyáltalán elkezdeném a könyvet –, előkészítem tördelésre, nyomdai
feldolgozásra az anyagot. Közben szerkesztés és korrektúrázás vár rá
értelemszerűen, és ezt most már külső, profi szakemberekre bízom, illetve
előolvasókat keresek, ők kiszúrnak minden hiányosságot. A „szűz szemű” olvasó a
legjobb kritikus. Én is csinálhatnám, de a saját szöveggel az a gond, hogy a
benn maradó hibákat, a sok újraolvasás miatt, egy idő után nem veszem észre.
Általában addig nem adom ki a kezemből még nyersen sem, amíg át nem nyálaztam
alapvető hibákra, erre érzékeny vagyok, úgyhogy nem szoktak sokat találni. Az
elején ez sokszor rám maradt, mert bár a családom egy része szerkesztőként
dolgozik, de „be van táblázva”, és szerintem személyes okokból sem mernek a
könyveimhez nyúlni. Ugyanakkor ők bátorítanak, hogy csináljam, írjak tovább, szóval
ez egy érdekes, ellentétes dolog. Ilyen esetekben megolvasással (proof-reading) és auditív, hangos módban
is segítek magamon hatékonyabbnak lenni. (A Tripiconi sztori első kötetét
például háromszor (!) olvastam fel, és ugyanennyiszer meg-.) Az engem halló
környezetem is sokat segít így.
Az amulett rejtélye könyvedben egy nagyon
szuper kis világ van felépülőben. Mesélj róla egy kicsit, kérlek. Mikor pattant
ki a fejedből az ötlet, mi adta az ihletet a megírására?
ROW: Alapvetően az Emlékkönny című szépirodalmi családtörténetem után
szerettem volna egy könyvet írni apám kitalált világáról, Tripiconról. Valamit,
ami bár a fantázia terméke, de jó véget ér. (Bocsánat a spoiler miatt mindkét
könyvre értve. :) ) Az alap, a sziget már adott
volt édesapám munkássága kapcsán. (Bővebben erről: www.jepont.hu) Ráböktem a térképre, és
helyet csináltam neki a bolygón. A gyerekeim is rágták a fülemet, jogosan, hogy
„aaanya, annyit írtál felnőtteknek, de nekünk mikor fogsz?” Egy, a tinikoromban
látott álom három jelenete – mind benne van Az amulett rejtélyében – indította
el a sztorifolyamot. A történetbe belekerült csavar pedig a kiskorom óta bennem
tomboló Atlantisz-mánia eredménye. Ráadásul szándékosan máshogy értelmezve,
mint eddig bárhol.
Rengeteg karakterrel találkozik az olvasó
Az amulett rejtélyében. Hogyan alkottad meg őket, és hogy tudtál ennyi mindent
fejben tartani róluk?
ROW: Van egy titkom. Ezeknek a karaktereknek a 40%-a valós, létező személy.
Négyet elárulok: a Moreni-Ponti család a férjem, a fiam, a lányom és én
avatárom. :) A többiek közül az olvasó fantáziájára bízom, ki élő és ki
-taláció. Így már könnyű, de azért én egy kis Excel-táblát használok a szálak
kordában tartásához. Szeretek sok szereplővel dolgozni, tudom, hogy nehezebb és
nagyobb kihívás, de meghálálják, mert a valóságban is sok-sok emberrel van
dolgunk életünk során. Nem csak két emberrel üldögélünk egy szobában, kivéve
persze, ha Estragon és Vladimir az illető, és mind Godot-ra várunk. De itt nem
várunk Godot-ra. Vagy ha igen, akkor megjön, azt garantálom, és még vásárfiát
is hoz. :)
Robin O'Wrightly a Könyvhéten | 2018
Elárulsz pár kulisszatitkot magadról, az
írásról, vagy a történeteidről?
ROW: Sokan eltűnődnek, hogy én a valóságban nem is vagyok ám olyan kattant.
De, én a valóságban is pontosan ilyen kattant vagyok, a hozzám közel állók
tanúsíthatják. Ráadásul bárhol, bármilyen körülmények között képes vagyok írni,
ha van ihletem és békén hagynak. Még gyalogmentemben is, át a zebrán – persze
körbenézek –, vagy a metrón, vagy hosszú sorban állva a boltban, a postán…
Vannak rekordok és furcsa dolgok. Az Andrea
& Andrea 15 nap alatt íródott, a Tripiconi sztori körül pedig számos
paranormális jelenség akadt időközben. Az ötödik kötetét – én már ott tartok – ezért
is hagytam most félbe, de rájöttem, hogy minimális átírással nem fognak
bezavarni ezek a „bosziságok”, úgyhogy folytatni fogom. Az Emlékkönny az
egyetlen könyvem, ahol nem igazán happy az end, de igyekeztem szépen, élvezhető
katarzissal lezárni a történetet. Azóta egyfajta mániám, hogy a sztorik jól
végződjenek, amennyire lehet. Aki több könyvemet olvassa, észreveheti, hogy
szeretem a nyelvészetet, nyelveket és az érdekes tudományos kísérletek
eredményeit, információkat, ezekből mindig csepegtetek el itt-ott. Minden
regényembe teszek egy olyan csavart, amit általában senki se vár, és emiatt
nehéz spoilermentesen idézni belőlük, úgyhogy aki a Molyra írna idézetet,
gyakran bajban van.
Mik a terveid a jövőben?
ROW: Tavaly 8 könyvet sikerült megírnom még a megjelent 4 mellé, így ezeket
ki kell adatnom. Most ezek háttérmunkái mennek, de közben szeretnék még írni,
amíg csak lehetséges. Sok könyvtervem, ötletem van még, és a gyerekeim is adják
alám a lovat, így ifjúsági kötet is lesz még. Ahogy narrációs szatírák is
íródnak, mint örökbefogadott műfaj, ezt is képviselni igyekszem. A megjelent
regényeim világait tekintve rengeteg spin-off, azaz mellékcselekmény,
kiegészítő történet vár még rám, erre is buzdítanak, illetve maga a történet is
adja, hogy ezt-azt kifejtsek belőle. Van egy csoportom a Facebookon: Robin és
Borka univerZUGa, ahol nagyjából próbálom leírni, épp
mivel foglalkozom épp. Most talán 4-5 regény van összesen a kezem alatt…
Köszönöm
szépen Robin O’Wrightly-nak a válaszokat. Azt hiszem mindenki kapott egy kicsit
a remek humorából, és kedvet kaptok egy regénye elolvasásához.
Ha
szeretnétek szemmel tartani az írónőt, akkor kövessétek Facebookon,
Instagramon, Molyon, vagy akár mind a három közösségi felületen.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése