2020. március 18., szerda

Top5Wednesday – Fertőzően jó regények


Sziasztok!
Itt van a járvány, sokan otthonról dolgoznak, vagy otthon vannak a csemetékkel, hiszen nincs iskola, óvoda. Mit csinál ilyenkor egy könyvmoly? Természetesen rengeteg időt tölt a gyerekével, munkával, és még csak fel sem merült benne, hogy olvasson…of course. Viszont ha mégis lenne némi idő arra, hogy kézbe kapjon az ember pár regényt, de ötlete sincs, hogy mi legyen az, hát most itt van egy kis ajánló. Olyan könyveket szedtem össze, amiben az emberiség a végét járja, és hatalmas változáson ment keresztül a Föld és az életkörülmények. A témaválasztásnak semmi köze a kialakult helyzethez, bármilyen hasonlóságot véltek benne felfedezni az csupán a véletlen műve.
Lássuk is a listát!
Még elég friss az élmény, mert év elején olvastam, és imádtam. Zseniális ifjúsági disztópia, amiben tinik próbálják megmenteni a világot. De nem csak a hősködés kap benne szerepet, hanem az is, hogy felhívják a fiatal olvasókat arra, hogy milyen is lehetne a Föld, ha nem vigyázunk rá eléggé. Persze amellett, hogy tanít, kellemesen szórakoztat, egy csöppnyi romantika is található benne, de nem ez kerül középpontba, amiért kap tőlem egy hatalmas piros pontot. A gyerekek, akik a középpontba kerülnek talpraesettek, logikusan gondolkoznak, kiegészítik és segítik egymást. Remek regény, amit bártan ajánlok mind fiatal, mind idősebb olvasóknak, hiszen mindenkit képes lesz elvarázsolni.

A történet magával ragadó, már az első oldalak elolvasása után beszippantott a könyv. Érdekelt, hogy miként boldogulnak a fiatalok azután a járvány után, ami hirtelen végigsöpört az egész bolygón, és csupán a 14 évvel idősebb embereket támadta meg. Sok találgatás után sem lehetett rájönni, hogy miért pont a felnőttek lettek az áldozatok, de azt megtudtam, hogy miként élték túl a gyerekek a fertőzött felnőttek támadásait. Ez egy igazi élvezetes, olvasmányos, néhány helyen véres és horrorisztikus kötet. Baromi jó ötlet volt kölyköket a középpontba tenni, extraként pedig megspékelni zombikkal az egészet.

Újabb olyan regény melyben az emberiség valamilyen katasztrófát élt át, aminek hatalmas következményei lettek. Furcsa érzések kavarogtak bennem az olvasás után. A regényben megjelenik az empátiadoboz, ami megmondja, hogy hogyan érezze magát az ember. A kincset érő állatok, hiszen már igen kis számban vannak jelen a bolygón. A nagyon fejlett mesterséges intelligencia pedig nagyon ijesztő számomra, főleg úgy, hogy rohamosan menetel a tudomány afelé, hogy valóban ugyanolyan robotok legyenek közöttünk, mint ahogy mi is kinézünk. De nem csak az imént felsorolt problémák kerülnek felszínre a kötetben, hanem más ugyanilyen fajsúllyal rendelkezők is, ami miatt érdemes elolvasni a könyvet.

A regényben nem a cselekmény kap főszerepet, hanem az egyén. Csak azoknak az olvasóknak ajánlom, akik szeretnek elmerülni egy emberi életben, mikor megismeri azt, hogy miért lett olyan a jelleme az adott karakternek amilyen, és miként formálódott. A cselekmény egy járvánnyal kezdődik, ami hihetetlen gyorsan elkezdte tizedelni a népességet, akik pedig életben maradtak próbáltak életben maradni bármilyen áron. A személyes tragédiákat ismeri meg az olvasó, ami filozófiai kérdéseket is felvet, hogy biztos jól döntött-e az illető. A könyv végére pedig minden szál a helyére kerül, és jön a hűha! érzés.

Természetesen a kedvenc könyvem sem maradhat ki a listából, és rendszeres olvasóim (vannak egyáltalán ilyenek?) már gondolom várták is, hogy bekerüljön. A cselekményben helyet kap példáual az egy totalitariánus rendszer és annak kialakulása, a nők tárgyiasítása. A helyszín Gileád, az egyikori Amerikai Egyesül államok, csak már nem olyan fényes a kép, hiszen a sok környezetszennyezés hatására létrejöttek a gyarmatok, ahova száműzik az embereket, akik nem képesek a rendszerbe beilleszkedni. A gyarmatok szörnyűséges hely, ahol az emberek bőre egy idő után elkezd levállni, majd nagy kínok után meghal az illető. Bár nem kap nagy hangsúlyt a gyarmatok, mégis érezhető benne, hogy ennek a kialakulása is közrejátszik abban, hogy nem képesek a nők teherbe esni, ami a fő problémája a regénynek. Elég nyomasztó egy könyv, mégis mindenkinek ajánlom, aki szeretné magát egy kicsit sokkolni.

Olvastátok már valamelyik regényt a listáról?
A képek a moly.hu oldalról származnak.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése