2019-08-14

„Könyveink különlegessége, hogy megrendelésnél személyre lehet szabni az illusztrációkat” – Interjú a MeseVeled Könyvekkel

Sziasztok!
Néhány napja bemutattam Nektek a MeseVeled könyveket, és a végén ígértem egy interjút is velük. Íme itt is van, fogadjátok szeretettel!

Mikor és miért pattant ki a fejetekből a MeseVeled ötlete?
Feleségem olyan grafikai pályát választott, ami szorosan összefügg a könyvkészítéssel, szerkesztéssel. Gyermekünk születését követően közel 13 éve döntöttünk úgy, hogy valamilyen otthon végezhető munkát, vállalkozást kellene indítani.  Adta magát a helyzet, két kisgyermek mellett, hogy mesekönyv készítésébe vágjunk. A piacon nem találtunk akkor hasonlót, így úgy gondoltuk sok szülő álmát valósíthatjuk meg azzal, hogy olyan meséket készítünk, amelyben gyermeke neve, karaktere és fotója is szerepel.

Mesélnél kicsit a már meglévő mesekönyveitekről?
A mesekönyvek egy részében olyan történeteket dolgoztunk fel, amelyek a gyermekek mindennapjaiban is megtörténnek. Ilyen például a legkisebbeknek szóló Egy kerek esztendő, ami az év ünnepeiről és az évszakokhoz kötődő élményekről szól.
Az állatkertről szóló mesekönyvben szintén egy kedves történettel és gyönyörű illusztrációkkal ismerkedhetnek meg a gyermekek, ahol a cirkuszi majom beszökik az állatkertbe és minden állattal, akivel találkozik, valami huncutságot művel. Főhősünk persze segít az állatokon és végül természetesen a majmocskát is megtalálja. Szintén ennek a korosztálynak szól a karácsonyi könyvünk, és a nagyon sikeres lovas könyvünk. 
Természetesen vannak kalandosabb könyveink is. A Gondolátum című mesében a főhősnek boszorkánnyal kell megküzdenie, vagy a lányoknak szánt Fűaljaország című mesében, a kislány bogár méretűvé változik, és a növények között bolyongva kell segítséget nyújtania a Virágkirálynőnek.
Illusztráció a Fűaljaországban könyvből

A Habéria című történetében a választott fiú vagy lány főhős váratlan kalandra indul a habok között. A mellékszereplő felnőtt szabadon megadható, akár nagypapa, nagymama, keresztszülő is lehet. A kaland közben találkoznak sellőkkel, óriással, tükörtojásheggyel.
Könyveink különlegessége, hogy megrendelésnél személyre lehet szabni az illusztrációkat, ki lehet választani a kis főszereplő hajszínét, szemszínét, bőrszínét. Adhatunk rá szemüveget, kérhetünk az arcára szeplőket.

Milyen korosztálynak ajánljátok?
Mesekönyveinket három korcsoportba soroljuk, ajánljuk.
A legkisebbeknek 0-2 éves korig a vastaglapos, kihajtós, leporellós könyvünket javasoljuk, masszív kivitelben, hogy nyúzható legyen a könyv.

A 2-5 éves korosztálynak ajánljuk a legtöbb mesekönyvünket, ki-ki kedvére válogathat a kedves történetek között.
A 6-8 éves olvasni tanuló korosztálynak már nagybetűs változatban is elérhetők a könyveink, illetve kisiskolás tanulóknak ajánljuk az idegen nyelvű könyveinket is.

Mik a terveitek a jövőre tekintve?
Fejlődni és megújulni szeretnénk folyamatosan. Az idén elkészült az új weblapunk, így amellett, hogy sokkal átláthatóbb és egyszerűbbé vált a könyvek rendelése, bővültek könyvrendelési szolgáltatásaink is. 
Mindezek mellett sok-sok újabb mesével, kalanddal szeretnénk megörvendeztetni a gyerekeket és szüleiket.
Már készülnek az újabb meséink, amelyek megírásánál nagy hangsúlyt fektettünk a gyermekek lelki fejlődésére és az önbizalom növelésére. Az új mesék történeténél a - korábbiakhoz hasonlóan - gyermekpszichológiában jártas szakemberek véleményét és ajánlásait figyelembe véve írattuk meg. Egyre több grafikussal dolgozunk együtt, hogy a MeseVeled könyvek minél változatosabbak legyenek.
Köszönöm szépen a válaszokat!

Ha felkeltette érdeklődéseteket a MeseVeled Könyvek munkássága, ITT megtekinthetitek a honlapjukat, illetve UGYANITT tudtok rendelést leadni az egyedi könyvekre.
A képek a MeseVeled honlapról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése