Bella Mackie: Fuss tovább!

Fülszöveg: Briliáns szerelmes levél a futáshoz, ami segített leküzdeni a szorongást Bella Mackie a válását követően valódi mélypontra jutott, és a válságos élethelyzet közepén szembe kellett néznie a bénító erejű szorongásos depresszióval is. Eleinte ahhoz is alig volt ereje, hogy felkeljen a díványról; ám egy nap olyasmire szánta el magát, amiről sosem gondolta volna, hogy önerejéből valaha is megteszi. Felvette az edzőcipőjét, és kiment futni. Az első kísérlet elég rövidre sikeredett, de legnagyobb meglepetésére másnap is odakint találta magát. Eleinte ösztönösen, majd egyre tudatosabban a napi sporttevékenységgel kezdte gyógyítani sérült lelkét és szellemét. A Fuss tovább! kendőzetlenül őszinte és szellemes memoár a gyógyulás felé vezető útról, amely betekintést nyújt abba is, milyen együtt élni a mentális betegséggel, illetve felvenni vele a harcot. A szerző orvosok, pszichológusok, sportemberek és barátok segítségével gyűjtötte össze azokat az inspiráló történeteket, kutatási eredményeket és ötleteket, amelyek őt magát is rávezették a felismerésre: olykor a testmozgás a legjobb orvosság. A kedves, mozgalmas és motiváló erejű könyv arra bátorítja olvasóját, hogy „fusson tovább", át a problémákon, és a mozgás segítségével terelje helyes mederbe az életét.

Könyvinformációk:

Kiadó: Partvonal
Oldalszám: 328 oldal
Megjelenés időpontja: 2019 október 21.
Függővég: nem
Sorozat: nem
Műfaj: önsegítő
Fordította: Mester Yvonne
ITT megvásárolható

Véleményem:

A recenziós példányt köszönöm szépen a Partvonal Kiadónak!

Először is szeretném leszögezni, hogy nem hiszek abban, hogy egy önsegítő könyv segíteni tud az emberen, mert nincs benne olyan eget rengető nagy újdonság, amit ne tudott volna előtte senki. Ezért nem is olvasok ilyeneket. Viszont a Fuss tovább! könyvre mégis kíváncsi lettem, mert a futásról szól. Ahogy a fülszöveg is hirdeti:

„Briliáns szerelmes levél a futáshoz, ami segített leküzdeni a szorongást”

Én pedig bedőltem ennek. Igazából azt vártam, hogy majd tényleg egy brutális energiatöltetet kapok, amitől újra megjön a kedvem a futáshoz, amit a télen elkezdtem hanyagolni mindenféle mondvacsinált indokok miatt.

Sztori tájm: a nyáron ismét beleszerettem a futásba az egyik jó barátnőm hatására. Korábban is kedveltem ezt a sportot, viszont egy idő után érdeklődés hiányában abbahagytam. Most viszont úgy éreztem, hogy igenis ez az én sportom, imádom a futást, a társaságot, de amit a legjobban megszerettem benne, hogy képes volt kikapcsolni teljes mértékben. Nem figyeltem semmire, csak csacsogtunk a csajokkal, közben róttuk a kilométereket. Mikor első alkalommal elindultunk a csapattal, akkor 150 méter után égett a tüdőm, sajgott a lában, lélegzetem zihált, a világomat sem tudtam. De ahogy egyre többet jártam ki a társasággal futni, egyre könnyebben ment az egész. Hatalmas sikerélményt nyújtott, mikor meglett az első 3 km, nem sokra rá pedig az 5 km is. Utána pedig jöttek a különböző futófesztiválok, majd az ősz, mikor még kitartott a lelkesedés, végül beköszöntött a tél. Az évszak hozta magával a maga borongós hangulatát, utána ott volt a karácsony, a hideg, a pihenés, a sok felesleges zabálás, és a senki ember fia nem volt képes rávenni, hogy futócipőt húzzak, és kimozduljak a meleg házból. Majd megjelent ezt a könyv, és gondoltam: na, majd ez jól megmondja a tutit és újra kedvem lesz futni! Aztán elkezdtem olvasni, és az élettől is elment a kedvem…

Igen, jól olvastátok, nemhogy meghozta volna a kedvem a futáshoz, de kedvem lett volna az ereimet is felvágni. (Huhh, már előre látom, hogy a Kiadó fogja a fejét, és eldönti, hogy nekem aztán több könyvet nem biztosít, pedig most jön a legjobb.)

A könyv fele javarészt arról ír, hogy mi is az a szorongás, depresszió, egyéb mentálhigiénés probléma, milyen fajtái vannak, statisztika statisztika hátán, ami engem baromira nem érdekelt. Viszont mégis tovább olvastam, mert kíváncsi voltam az írónő életére, mert ezt is megismertem a sok száraz tény mellett. Inkább ezekre érdekeltek, és szerencsére a második fele a regénynek inkább erre fekteti a hangsúlyt.

Bella Mackie (forrás)

Bella, a könyv írója leírja, hogy miért és hogyan kezdett el futni. Mennyire félt a többi ember véleményétől, mégis hogyan volt képes leküzdeni a saját szorongását és korlátait. Számomra ez sokkal izgalmasabb volt, mert a sok szám, kutatás és statisztika között megtaláltam az embert, az élő, hús-vér embert, aki valódi érzésekkel és gondokkal küzd. Megtudtam Belláról, hogy elhagyta a férje, mert nem bír tovább élni vele a szorongása miatt, ami elhatalmasodott rajta. Hogyan küzdötte le önmagában azt, hogy kiment az emberek közé futni, ezzel elhagyva a fasort, vagyis a komfortzónáját. Később már felüdülés volt azt olvasni, hogy mennyire élvezte, hogy bejárja Londont a futásai során, és olyan helyeken is megfordult, ahol azelőtt nem járt. A futás által egy új világ nyílt meg a számára, mert sokkal jobban képes volt nyitni az új dolgok felé. Az ő példáját bárki képes követni, csak egy komoly elhatározás kell. Nem muszáj, hogy futni kezdjen az ember, csak próbáljon kilépni a biztonsági zónájából, mert általa olyan világ nyílik meg előtte, amit még csak nem is remél.

A regény második felében pedig nem csak az írónő, hanem még sok másik futó történetét is megismertem, és rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok egyedül a problémákkal. Hogy minden futónak vannak olyan napok az életében mikor nincs kedve kimenni futni, mikor annyira rosszul érzi magát, hogy legszívesebben emberek közé se menne. De végül mind megemberelte magát, és csak elindult futni, ezzel leküzdve önmagát és a gondjait. Mert a futás felszabadít! Ahogy korábban is írtam, azért imádok futni, mert kikapcsol. Nem kell a gondokra figyelni futás közben, csak tenni egyik lábunkat a másik után. Úgyhogy teljes mértékben elérte a célját a könyv: kizökkentett az önsajnálatból, és januárban ismét elkezdtem futni.

Összességében annak ellenére, hogy a regénnyel nem indult fényesen a viszonyunk, mégis hatalmasat csalódtam benne pozitívan. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy olvasás után továbbajándékozom, de nem. Megtartom magamnak, azokra az időkre, mikor ismét kicsit megzuhanok és kell egy kis pozitív löket. Nem csak futáshoz, hanem az élet bármely terén.

Ajánlom azoknak, akik:

- szeretik az önsegítő könyveket;
- érdeklődnek a futás iránt, de nem tudják hogyan fogjanak bele;
- valamilyen mentális betegséggel küzdenek;
- szeretik a számokat és a tényeket.

Értékelésem: 5/ 4 csillag

Kedvenc idézetek:

„Nehéz hosszú távú terveket szőni, ha az ember még attól is retteg, hogy a sarki boltba elmenjen.”

„(…) a sport nem arról szól, hogy soványak legyünk, vagy úgy pattogjunk, mint egy gumilabda. Még csak nem is arról, hogy kimagaslóan jók legyünk a választott sportágban, hanem sok más, jóval fontosabb dologról – a fizikai és a mentális egészségről, a sikerélményről, a szocializálódásról, a stresszcsökkentésről.”

„Úgy léptem át a félelmeimet, amelyek belém kapaszkodtak, hogy először is felvettem a futócipőmet.”

„Valami olyasmit szeretnék megértetni, hogy a szorongás komplex, zavaros és sötét dolog. Nem csupán pánikrohamokról vagy a zsúfolt helyeken érzett iszonyról van szó – mert az efféle csip-csup dolgokat többnyire mindenki megérti –, hanem gyötrő megszállottságról, rémes gondolatokról, kimerítő kényszerképzetekről és rögeszmékről, fizikai rosszullétről, s mindennek a folyományaként mélységes szomorúságról.”

„Mindenki tegye csak, ami jólesik neki – ha ez épp egy maraton, hát nagyszerű. De ha csak körbefutjuk a háztömböt, amikor kezdünk beleragadni a depresszióba, az is éppilyen pompás.”