2020-02-24

2020-02-20

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

, , , , , , , , , , No comments Edit This

Fülszöveg:
Murakami Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett. Egy évvel később már végigfutotta az Athén-Marathon távot, és ma, számtalan triatlonnal, versennyel, tucatnyi regénnyel a háta mögött, érzi, hogy a sport legalább olyan hatással van írói munkásságára, mint az erőnlétére.
A feljegyzésekből, beszámolókból, elmélkedésekből és visszaemlékezésekből álló naplóból megtudhatjuk, hogyan készült négy hónapon át a világhírű japán író a 2005-ös New York City maratonra, hogyan került a tokiói Jingu Gaien parkból a bostoni Charles River partjára, ahol nem tudta felvenni a versenyt a fiatal lányokkal. A rendszeres sport ürügyén nincs hiány témában: felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítmény, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy. Az egyszerre szellemes, humoros, komoly és bölcs memoár igazi meglepetéseket tartogat nem csak a szerző regényeiért rajongó olvasóknak, de még a hosszútávfutás profi bajnokainak is.
Könyvinformációk:
Kiadó: Geopen
Oldalszám: 166 oldal
Megjelenés időpontja: 2012
Függővég: nem
Sorozat: nem
Műfaj: memoár
Fordította: Nagy Anita
Véleményem:
Ahhoz képest, hogy nem szeretem az önsegítő könyveket, elég gyorsan belevetettem magam Murakami Haruki könyvébe. Itt is, ahogy a Fuss tovább! (véleményem) esetében a futás témája vonzott, ezért is vágtam bele.
Első blikkre sokkal jobban tetszett, mint a Fuss tovább! mégsem volt olyan maradandó élmény. Sok hasonló dolog kerül a középpontban itt is, mint az előbb említett könyvben, annyi különbséggel, hogy Murakami úr alkotása korábban született meg. Sajnos nem ismerem Murakami írásait, viszont a memoár után felkeltette az érdeklődésem több regénye is, mert maga az ember is érdekes.
A memoárjából sok mindent megtudtam Murakami Haruki úrról, annak ellenére, hogy 166 oldalban össze van sűrítve az élete, az írás és a futás iránti szenvedélye. Az első dolog, ami eszembe jutott a könyv olvasása után, hogy ez az ember nagyon szenvedélyes. Bármi, amibe belekezd, azt hatalmas intenzitással csinálja, és nem adja fel, amíg el nem éri a célját. Így történt ezt a futással is, amit 30 éves kora után kezdett el. Leírja, hogy miként és miért vágott bele eme sportba, közben pedig egyik történet ugrik be neki a másik után. Először csak néztem, hogy a futáshoz miként kötődik ahhoz, hogy megtudtam: sokkal jobban szeret angolul előadást tartani, mert kisebb a szókincse az angol nyelvnek, mint a japánnak. Aztán szépen kezdtem rájönni, hogy ez mind nagyon tudatos, és nem random jönnek a gondoltatok.
Pontosabban nagyon is random jönnek, mint futás közben. Futás közben az ember megküzd önmagával, az időjárással, közben pedig kikapcsol az agya, ellazul, mégis ilyenkor jönnek a világmegváltó gondolatok. Mikor ezt leírta Murakami, rá kellett döbbennem, hogy ez így van. Én is futás közben eresztek le, elengedem a gondjaim, és csak én létezem. Ilyenkor jönnek a világmegváltó elhatározások: le fogok fogyni, jobb anya leszek, többet takarítok, olvasok, futok. Csak velem ellentétben Murakami általában be is tartotta ezeket az elhatározaásokat. Sokszor hasonlítja a futást az íráshoz. Véleménye szerint az írást is gyakorolni kell, minden nap le kell ülni egy kicsit írni, akárcsak minden nap ki kell menni egy kicsit futni. Így edződik test és lélek. Emellett megtudtam, hogy milyen szokásokat vett fel Murakami mióta fut, előtte hogyan zajlott az élete, melyik városban milyen helyeken fut és még ehhez hasonló dolgokat.
Imádtam a stílust, amivel mindezt megírta. Annyira könnyednek tűnik, közben pedig többször rávilágít, hogy ez egyáltalán nem így van. Sokat kell azért tennie, hogy azt mondja egy-egy alkotására, hogy ez így tökéletes. Csakúgy, mint a futásokra is. Hiába érte el a kitűzött célt, mégsem volt magával elégedett. Pedig hatalmas teljesítményeket tudhat magáévá, ilyen például, hogy egyedül, nyáron lefutotta az eredeti maratont, ami Athéntól Marathónig távot jelent. Hatalmas löketet kaptam tőle, mert nem csak a pozitív dolgokat írta le, hanem hogy ő is megszenved sok dologgal. Nem megy minden rögtön, azonnal, hanem bizony a legtöbb dologért keményen meg kell küzdeni. Nagyon jó volt arról olvasni, hogy miként adta fel majdnem a 100 km-es versenyét, mert 50 kilométer magasságában beütött egy holtpont. De nem adta fel! Ment tovább, és így kell ezt tenni az élet minden területén. Nem azt kell várni, hogy majd megoldódik, hanem tenni érte, hogy túl legyünk a legrosszabb részen. Úgyhogy hatalmas köszönet Murakami Harukinak, hogy nem csak a csillámpónis részeket osztotta meg olvasóival, hanem a gyötrelmes perceket is.
Összességében nagyon élveztem a könyvet és ajánlom mindenkinek. Nem csak azoknak, akik futnak, hanem azoknak, akik valamilyen válságban vannak. Murakami Haruki szenvedélye képes bárkit kirántani az önsanyargatásból, és elindítani egy boldogabb élet felé.
Ajánlom azoknak, akik:
- érdeklődnek a futás iránt;
- imádnak futni;
- szeretnék megismerni kicsit közelebbről Murakami Harukit.
Értékelésem: 5/ 5 csillag
Kedvenc idézetek:
„A sérülések, melyeket a lélek szerez, magától értetődő ár, melyet önállóságunkért meg kell fizetnünk a világnak.”
„Ha egyszer is megszegem egy saját magam alkotta szabályomat, utána nyilván még többet megszegek (…)”
„Futás közben megpróbálok a folyóról gondolkodni. Megpróbálok a felhőkről gondolkodni. De lényegileg semmin sem gondolkodom. Egyre csak futok a házilag barkácsolt, otthonos ürességben, az ismerős csendben. És ez bizony csodálatos.”
„A létezésnek nem azért van értelme, mert egyszer véget ér. A vég csupán azért következik el egy meghatározott pillanatban, hogy gyakorlatiasan kiemelje a létezés jelentőségét, vagy körülményes metaforaként utaljon végességére.”
A képek a Pinterest táblámról származnak.

2020-02-16

Bella Mackie: Fuss tovább!

, , , , , , , , No comments Edit This
Fülszöveg:
Briliáns szerelmes levél a futáshoz, ami segített leküzdeni a szorongást

Bella Mackie a válását követően valódi mélypontra jutott, és a válságos élethelyzet közepén szembe kellett néznie a bénító erejű szorongásos depresszióval is. Eleinte ahhoz is alig volt ereje, hogy felkeljen a díványról; ám egy nap olyasmire szánta el magát, amiről sosem gondolta volna, hogy önerejéből valaha is megteszi. Felvette az edzőcipőjét, és kiment futni. Az első kísérlet elég rövidre sikeredett, de legnagyobb meglepetésére másnap is odakint találta magát. Eleinte ösztönösen, majd egyre tudatosabban a napi sporttevékenységgel kezdte gyógyítani sérült lelkét és szellemét.
A Fuss tovább! kendőzetlenül őszinte és szellemes memoár a gyógyulás felé vezető útról, amely betekintést nyújt abba is, milyen együtt élni a mentális betegséggel, illetve felvenni vele a harcot. A szerző orvosok, pszichológusok, sportemberek és barátok segítségével gyűjtötte össze azokat az inspiráló történeteket, kutatási eredményeket és ötleteket, amelyek őt magát is rávezették a felismerésre: olykor a testmozgás a legjobb orvosság. A kedves, mozgalmas és motiváló erejű könyv arra bátorítja olvasóját, hogy „fusson tovább", át a problémákon, és a mozgás segítségével terelje helyes mederbe az életét.
Könyvinformációk:
Kiadó: Partvonal
Oldalszám: 328 oldal
Megjelenés időpontja: 2019 október 21.
Függővég: nem
Sorozat: nem
Műfaj: önsegítő
Fordította: Mester Yvonne
ITT megvásárolható

Véleményem:
A recenziós példányt köszönöm szépen a Partvonal Kiadónak!
Először is szeretném leszögezni, hogy nem hiszek abban, hogy egy önsegítő könyv segíteni tud az emberen, mert nincs benne olyan eget rengető nagy újdonság, amit ne tudott volna előtte senki. Ezért nem is olvasok ilyeneket. Viszont a Fuss tovább! könyvre mégis kíváncsi lettem, mert a futásról szól. Ahogy a fülszöveg is hirdeti:
„Briliáns szerelmes levél a futáshoz, ami segített leküzdeni a szorongást”
Én pedig bedőltem ennek. Igazából azt vártam, hogy majd tényleg egy brutális energiatöltetet kapok, amitől újra megjön a kedvem a futáshoz, amit a télen elkezdtem hanyagolni mindenféle mondvacsinált indokok miatt.

Sztori tájm: a nyáron ismét beleszerettem a futásba az egyik jó barátnőm hatására. Korábban is kedveltem ezt a sportot, viszont egy idő után érdeklődés hiányában abbahagytam. Most viszont úgy éreztem, hogy igenis ez az én sportom, imádom a futást, a társaságot, de amit a legjobban megszerettem benne, hogy képes volt kikapcsolni teljes mértékben. Nem figyeltem semmire, csak csacsogtunk a csajokkal, közben róttuk a kilométereket. Mikor első alkalommal elindultunk a csapattal, akkor 150 méter után égett a tüdőm, sajgott a lában, lélegzetem zihált, a világomat sem tudtam. De ahogy egyre többet jártam ki a társasággal futni, egyre könnyebben ment az egész. Hatalmas sikerélményt nyújtott, mikor meglett az első 3 km, nem sokra rá pedig az 5 km is. Utána pedig jöttek a különböző futófesztiválok, majd az ősz, mikor még kitartott a lelkesedés, végül beköszöntött a tél. Az évszak hozta magával a maga borongós hangulatát, utána ott volt a karácsony, a hideg, a pihenés, a sok felesleges zabálás, és a senki ember fia nem volt képes rávenni, hogy futócipőt húzzak, és kimozduljak a meleg házból. Majd megjelent ezt a könyv, és gondoltam: na, majd ez jól megmondja a tutit és újra kedvem lesz futni! Aztán elkezdtem olvasni, és az élettől is elment a kedvem…
Igen, jól olvastátok, nemhogy meghozta volna a kedvem a futáshoz, de kedvem lett volna az ereimet is felvágni. (Huhh, már előre látom, hogy a Kiadó fogja a fejét, és eldönti, hogy nekem aztán több könyvet nem biztosít, pedig most jön a legjobb.)
A könyv fele javarészt arról ír, hogy mi is az a szorongás, depresszió, egyéb mentálhigiénés probléma, milyen fajtái vannak, statisztika statisztika hátán, ami engem baromira nem érdekelt. Viszont mégis tovább olvastam, mert kíváncsi voltam az írónő életére, mert ezt is megismertem a sok száraz tény mellett. Inkább ezekre érdekeltek, és szerencsére a második fele a regénynek inkább erre fekteti a hangsúlyt.
Bella Mackie (forrás)

Bella, a könyv írója leírja, hogy miért és hogyan kezdett el futni. Mennyire félt a többi ember véleményétől, mégis hogyan volt képes leküzdeni a saját szorongását és korlátait. Számomra ez sokkal izgalmasabb volt, mert a sok szám, kutatás és statisztika között megtaláltam az embert, az élő, hús-vér embert, aki valódi érzésekkel és gondokkal küzd. Megtudtam Belláról, hogy elhagyta a férje, mert nem bír tovább élni vele a szorongása miatt, ami elhatalmasodott rajta. Hogyan küzdötte le önmagában azt, hogy kiment az emberek közé futni, ezzel elhagyva a fasort, vagyis a komfortzónáját. Később már felüdülés volt azt olvasni, hogy mennyire élvezte, hogy bejárja Londont a futásai során, és olyan helyeken is megfordult, ahol azelőtt nem járt. A futás által egy új világ nyílt meg a számára, mert sokkal jobban képes volt nyitni az új dolgok felé. Az ő példáját bárki képes követni, csak egy komoly elhatározás kell. Nem muszáj, hogy futni kezdjen az ember, csak próbáljon kilépni a biztonsági zónájából, mert általa olyan világ nyílik meg előtte, amit még csak nem is remél.
A regény második felében pedig nem csak az írónő, hanem még sok másik futó történetét is megismertem, és rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok egyedül a problémákkal. Hogy minden futónak vannak olyan napok az életében mikor nincs kedve kimenni futni, mikor annyira rosszul érzi magát, hogy legszívesebben emberek közé se menne. De végül mind megemberelte magát, és csak elindult futni, ezzel leküzdve önmagát és a gondjait. Mert a futás felszabadít! Ahogy korábban is írtam, azért imádok futni, mert kikapcsol. Nem kell a gondokra figyelni futás közben, csak tenni egyik lábunkat a másik után. Úgyhogy teljes mértékben elérte a célját a könyv: kizökkentett az önsajnálatból, és januárban ismét elkezdtem futni.
Összességében annak ellenére, hogy a regénnyel nem indult fényesen a viszonyunk, mégis hatalmasat csalódtam benne pozitívan. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy olvasás után továbbajándékozom, de nem. Megtartom magamnak, azokra az időkre, mikor ismét kicsit megzuhanok és kell egy kis pozitív löket. Nem csak futáshoz, hanem az élet bármely terén.
Ajánlom azoknak, akik:
- szeretik az önsegítő könyveket;
- érdeklődnek a futás iránt, de nem tudják hogyan fogjanak bele;
- valamilyen mentális betegséggel küzdenek;
- szeretik a számokat és a tényeket.

Értékelésem: 5/ 4 csillag

Kedvenc idézetek:
„Nehéz hosszú távú terveket szőni, ha az ember még attól is retteg, hogy a sarki boltba elmenjen.”
„(…) a sport nem arról szól, hogy soványak legyünk, vagy úgy pattogjunk, mint egy gumilabda. Még csak nem is arról, hogy kimagaslóan jók legyünk a választott sportágban, hanem sok más, jóval fontosabb dologról – a fizikai és a mentális egészségről, a sikerélményről, a szocializálódásról, a stresszcsökkentésről.”
„Úgy léptem át a félelmeimet, amelyek belém kapaszkodtak, hogy először is felvettem a futócipőmet.”
„Valami olyasmit szeretnék megértetni, hogy a szorongás komplex, zavaros és sötét dolog. Nem csupán pánikrohamokról vagy a zsúfolt helyeken érzett iszonyról van szó – mert az efféle csip-csup dolgokat többnyire mindenki megérti –, hanem gyötrő megszállottságról, rémes gondolatokról, kimerítő kényszerképzetekről és rögeszmékről, fizikai rosszullétről, s mindennek a folyományaként mélységes szomorúságról.”
„Mindenki tegye csak, ami jólesik neki – ha ez épp egy maraton, hát nagyszerű. De ha csak körbefutjuk a háztömböt, amikor kezdünk beleragadni a depresszióba, az is éppilyen pompás.”


Restart!

, No comments Edit This

Sziasztok!
Ismét itt vagyok, helló mindenkinek! Sajnos egy pöppet legyőztek a démonaim, amiről majd lehet egyszer írok egy bejegyzést, de még nem állok rá készen. Most viszont úgy érzem, hogy ismét van mesélnivalóm és kedvem, úgyhogy átütemezek mindent az életemben, hogy a blog ismét a része legyen. Ezért még a mai napon elkészítek egy értékelést egy olyan könyvről, amit hamarosan meg is nyerhettek.
Ki tart velem az utazáson?