Sziasztok!
Ma egy
kicsit személyesebb bejegyzéssel érkezem, hiszen összeszedem az újévi
fogadalmaimat. Nincs belőlük sok, viszont idén világmegváltásra készülök, és
muszáj lefektetni hozzá az alapokat. Vágjunk is bele!
Tavaly
nyáron elkezdtem futni az egyik barátnőm hatására. Mindig olyan vidám és
energikus, hogy elirigyeltem tőle, ezért is vágtam bele én is eme sportba. Kezdetben
meg akartam halni 150 méter után, de ahogy telt az idő, egyre jobban ment a
dolog, már simán 5 km-t lefutottam minden nehézség nélkül… aztán jött a rossz
idő. Másfél hónap kihagyás után nemrég ismét futócipőt ragadtam, ebből jött az
elhatározás: többet szeretnék futni, mert imádom. Meg aztán ott volt, hogy
nemrég olvastam el a Fuss tovább! könyvet, ami annak ellenére, hogy még mindig
nem tudom hova tenni, tudat alatt beépült pár motivációs üzenete. Úgyhogy az
elsőszámú fogadalmam az, hogy többet szeretnék futni.
Elég sok
hülyeséget tömök magamba a normális étel helyett. Mikor 2017-ben elkezdtem
dolgozni egy helyi gyárban, ahol 8 órát ül az ember, nincs jobb dolga az ember
lányának, hogy munka közben nassol. Gondolhatjátok, hogy csak úgy szaladtak fel
rám a kilók. Aztán ezt érzékelve leálltam, és nem vettem több cukorkát, nem
fogadtam el a munkatársaktól. (Ezt páran zokon is vették.) Decemberben pedig
megszületett a nagy döntés: nem eszem több csokit. Igen, a csoki a legnagyobb
ellenségem, mert inkább édességkedvelő vagyok, mint sós. Szerencsére elég jól
sikerült betartani, de nem teljes mértékben. Mikor a karácsonyfán ott csüngnek
a fincsi, jobbnál jobb minőségi szaloncukrok… nos, nehéz nekik ellenállni. De
valóban elég jól sikerült, mert nem én faltam, akarom mondani, ettem meg az
összeset. Ezen a sikeren felbuzdulva megfogadtam, hogy nem csak csokit nem
eszem, de az egyéb nassolnivalókat is hanyagolni fogom. Még abba nem merek
belevágni, hogy teljesen megvonom magamtól, de lehet, egyszer eljön az az idő is.
Annak
ellenére, hogy sok időt töltök a fiaimmal, úgy érzem, hogy nem elég. Hiszen nem
mindig vagyok ott legózás, társasozás közben, csupán akkor, mikor tanulni, takarítani
vagy egyéb kötelező programban kell részt venni. Szeretném, ha tudnák a
gyerekek, hogy a mókában is szeretek részt venni, még akkor is, ha morgok
előtte egy kicsit, hogy nekem ehhez semmi
kedvem. Ezen szeretnék nagyon-nagyon változtatni, hogy inkább a vidám anyát
lássák bennem, ne pedig a hőbörgőst.
Mindenki
jól ismeri azt a mondatot, hogy: csak
megnézek egy dolgot a neten. Aha, aztán hirtelen elröppent 2 óra az
életéből az illetőnek. Sajnos én az a típus vagyok, akinek valóban odaragad a
telefon a kezéhez. Mondjuk nem aq Facebookot görgetem a legtöbb esetben, hanem
a Molyt, vagy játszok, de igazából lényegtelen. Itt az a lényeg, hogy ezt
szeretném leminimalizálni. Ha elvégeztem mindennel, minőségi időt töltöttem a családommal,
utána jöhet az én-idő, amibe a szörfözés is belefér.
Úgy
érzem, hogy kezdtem elveszíteni az eddigi önmagam, és ez nem jó érzés. Nem
igazán tudom merre tartok, mit is szeretnék az élettől, valójában ki is vagyok.
Mióta elkezdtem dolgozni folyamatosan visszakúsznak ezek a gondolatok a
fejembe, pedig nagyon reméltem egy idő után, hogy elhagynak. Sajnos nem így
történt. Ennek lett az a következménye, hogy iszonyatos hangulatingadozásaim
lettek, amik a mindennapjaim uralták. Ezt igazából csak a környezetem sínylette
meg, mert, egyik pillanatban még hangosan nevetgéltek, 2 másodperc múlva pedig
kijelentettem, hogy mindenki hagyjon békén. Ez pedig nem mehet így tovább!
Szóval keresek egy megfelelő módszert, amivel képes vagyok elcsitítani a magamban
uralkodó vihart, és újra megtalálni önmagam.
Nektek
milyen terveitek vannak a 2020-as évre?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése