2018-10-28

Mesesarok – november | 2018


Sziasztok!
Elérkezett a hónap utolsó hétvégéje, így jön a Mesesarok, vagyis a havi meseválogatás, amik a fiúknak nagyon tetszett.
Eléggé elhanyagoltam szegény rovatot, ennek több oka is van. Először az, hogy a fiúk ismét rákaptam a 100 Magyar népmese című könyvre, a másik pedig, hogy régen voltunk könyvtárban, így nem cseréltünk könyvet egy ideje. Viszont voltak nálam utazó-és kölcsönkönyvek, amiket a fiúknak is felolvastam és nagyon szerettek. Ezeket szeretném ajánlani ifjabb olvasóknak.
Fülszöveg:
Carter szülei halála után nagybátyjához kerül. Sajnos Sly, aki bűvész, lopásból tartja fenn magát. Carter így hányatatott körülmények között menekül nagybátyjával egyik hajléktalanszállóról a másikra. Amikor azonban Sly nagybácsi őt is lopásra kényszeríti, úgy dönt, hogy elmenekül. Sly nagybácsi üldözőbe veszi, Carter végül egy mozgó vonatra ugrik, és egy kis városban ébred másnap. Étel után kutatva találkozik Mr. Vernonnal, aki egy csodálatos bűvész, de nem az artista társulat tagja. Mr. Vernon egy bámulatos kártyatrükkel búcsúzik, és eltűnik Carter szeme elől egy lapot maga után hagyva. Mikor Carter megvizsgálja a kártyát, észreveszi, hogy össze van ragasztva. A kártyalapot szétválasztva egy címet talál Mr. Vernon nevével. A fiú nem tud ellenállni a kísértésnek, és felkeresi a címet, ahol már várnak rá…

Véleményünk:
A fiúk szeretik a bűvészetet és a cirkuszok világát, így reménykedtem benne, hogy ez a regény telitaláltat lesz a számukra. Szerencsére imádták, ezért is merjük ajánlani, nem csak a fiatal olvasóknak. Szépen illusztrált, különleges könyv, amiből a gyerekek nem csupán bűvész trükköket és rejtélyeket tanulnak megoldani, hanem azt is, hogy a család és a barátság mindennél többet ér. Ezt pedig Neil Patrick Harris (és persze Bozai Ágota, aki magyarra fordította a könyvet) remekül megoldja a könnyed nyelvezettel.

Fülszöveg:
Cirrus születése megszokott dolog lenne, hiszen a számítógépes vírusok gyorsan szaporodnak. Mégis felforgatja a Nagy Szerver életét az utolsó áramkörig. Mert ő soha, semmit nem képes rendes vírus módjára intézni.
Nehezen megy a rombolás. Gondot okoz a törlés. A megsemmisítésről, lopásról, olvashatatlanná tételről ne is beszéljünk.
Mégis eljön a nap, amikor a vírusirtókkal folytatott háborúban az iskola kétbalkezes tanulója kap főszerepet.
Cirrusnak van egy különleges titka.
Egy olyan képesség, ami átsegítheti a kíméletlen Tűzfalon. Oda, ahonnan még soha, senki nem tért vissza…
Cirrusnak nem csak magáért, hanem a társaiért is ki kell állnia. Persze ezt sem úgy csinálja, ahogy a többiek elképzelik.

Véleményünk:
Hát igen, ezen a könyvön teljesen érződik, hogy a mai fiataloknak íródott. Viszont nagy piros pont azért, hogy a számítógépes világban tett virtuális utazás alkalmával is tökéletesen átjön a regény üzenete. A sok humor, az ismert mondókák átírása pedig zseniális. A fiúk nagyon sokat nevettek, miközben felolvastam nekik a kötetet, és bízom benne, hogy legalább a Nagyobb értette a lényegét, ha már ő is most kezdte az iskolát, csakúgy mint Cirrus.

Fülszöveg:
Aznap reggel, amikor bekísértem Benjamint az iskolába, a tanító néni felírta a táblára, hogy hová megy az osztály kirándulni. Én orra buktam, és leesett a szemüvegem, ezért úgy láttam, a táblán az áll: Rágcsáló Hírek. Gyorsan felajánlottam, hogy elkísérem az osztályt a szerkesztőségbe… álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen extraegeres út vár rám!

Véleményünk:
Nem múlhat el hónap Geronimo-regény nélkül. A Nagyobb járt az iskolai könyvtárban és ezzel a kötettel tért haza nagyon boldogan, neki is láttunk este az olvasásának. Ismét egy nagyon aranyos és kalandos utazáson vesz részt Geronimo sok kis egér társaságában a Niagara vízeséshez. Most sem csalódtunk a történetben, a humorában és a rajzok is gyönyörűek. A legjobb pedig, hogy a kaland között megbújik egy-két érdekes információ a Niagara vízesésről, ami azért pozitív, mert úgy tanulnak a gyerekek, hogy közben szórakoznak.
Ennyi lett volna a havi meseválogatás, bízom benne, hogy tudtam olyan mutatni, ami felkelti a gyerekes szülők és az ifjú Olvasók figyelmét.
A képek a moly.hu oldalról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése