Music Projekt – Írók és a zene

Még mindig zene, és még mindig Projekthét. A mostani bejegyzésem pedig, ami ebben a témában elkészül egy interjú, több íróval.

Az interjúhoz felkértem pár írót, akiktől a zenéről és a kapcsolatukról kérdeztem. Mind az 5 írónak valamilyen módon jelen van a zene írás közben, és vannak olyanok is, akiknek nem csak az inspirációt adták, hanem a történetet is. Akik pedig voltak olyan kedvesek és válaszoltak: A. M. Aranth, F. Kosztyu Viola, Papp Dóra, Szilágyi Heléna, Varga Bálint.

Köszönöm szépen, hogy vállaltátok az interjút!

Milyen a kapcsolatok a zenével?

A. M. Aranth
Forrás: az író saját gyűjteményéből

A. M. Aranth: Én nagyon szeretem a zenét, annak minden formáját és minden szituációt, amikor hozzá lehet jutni: a koncertet, az együtt éneklést és a magányos zenehallgatást is, bár a középsőben sajnos elég kevés részem van. A zene nekem hangulatadó, munkára vagy pihenésre hangoló elem, művészet és gondolatok forrása egyaránt.

F. Kosztyu Viola
Forrás: F. Kosztyu Viola írói Facebook oldala

F. Kosztyu Viola: A zene szerves része a mindennapjaimnak, ahogy a családoménak is. Esti mese helyett éneklek a lányaimnak, kívülről fújják a Despacito paródiáját és nap, mint nap szembesülnek a házastársi-zenei-ízlésütközéssel. Szerencsére azért inkább az én pártomat fogják és az én stílusomat jobban kedvelik, mint az apjukét. ;) A nagylányom babakorában rendszeresen csak CopyConra aludt el, a kicsi pedig Kárpátiára.
Régebben sem volt népszerűtlenebb a zene az életemben, rendszeres rockmaratonos voltam, koncerteken őrjöngős, kocsmában karaokezós. Soha nincs csönd, mindig szól valami. :)

Papp Dóra
Forrás: az író saját gyűjteményéből

Papp Dóra: Oxigén szintű. Tinikorom óta számomra a zene nem csak menekülés, tanulni járok "hozzá". Ha nem lenne jelen az életemben kisgyerekkorom óta, nem tudom, honnan szedem fel azt a rengeteg életbölcsességet és útmutatást, amit a különböző külföldi előadóktól kaptam. Ehhez kellett a nyelvtudás is, ami összemosódott bennem a zenével: tanulhattam az előadóktól, mert tudtam angolul, az angolom pedig úgy fejlődött, hogy a dalszövegeket és az előadók interjúit hallgattam. Végső soron a zenének köszönhetem az írást is. A családomban több generáció is meg volt áldva zenei érzékkel, kezdve az ükapámtól, Papp Rókustól, aki ismert tekerőlantos volt. Édesapám és a testvérem is tehetséges gitárosok (apa fiatalkorában teljes mértékben megfelelt a "tábortűz mellett ülünk és csorgatjuk a nyálunkat az egyszálgitáros, szép hangú, jóvágású fiatalember után" képnek, a tesóm pedig több bandában is játszott már szólógitárosként). Én is próbálkoztam a gitárral, aztán kiderült, hogy nem nekem való, bennem a zene inkább az íráson keresztül "csapódik le."

Szilágyi Heléna
Forrás: Szilágyi Heléna írói Facebook oldala

Szilágyi Heléna: Egész jóban vagyunk. Nagyon szeretek énekelni és karaokezni. Egy időben gitározni is tanulgattam autodidaktamódon, de az nem volt túl hosszú próbálkozás, a rajzolás és az írás mindig jobban lekötött. Viszont voltam kórusos, a szopránok sorát gyarapítottam. Hallgatni is szeretem. Amikor lehetőségem adódik, koncertekre is elmegyek, legyen az külföldi vagy hazai szimpla tribute buli. Futni csak zene társaságában tudtam mindig, meg a zene az utazás gyakori velejárója is.

Varga Bálint
Képet készítette: Németh Dániel

Varga Bálint: Totális függő vagyok. Gyerekkoromban mindig szólt a zene, apám imádta a Beatlest és a Stonest, meg Elvist, és valamikor a 70-es évek közepén szerzett valahonnan egy japán (!) kazettás magnót, azon hallgattunk zenét, meg persze bakeliten. Tizenkettő lehettem, amikor kaptam egy Tesla lemezjátszót, és azóta a függésem egyre erősebb. Ha el akarom kapatni magam, akkor azt mondanám, hogy a zene majdhogynem fontosabb az életemben, mint a könyv vagy a film. A kilencvenes évek közepén Texasban éltem, és olyan szinten gatyásodtam le, hogy az iskolakezdésre maradt tíz dollárom. Nem könyvre költöttem, hanem (négy kiló) krumplira, (fél kiló) vajra - meg egy rádióra, mert az nem volt opció, hogy ne szóljon a zene. A kocsimban nem volt légkondi, de egy 8-track player igen. Most is gyakorlatilag minden létező formában és módon hallgatok zenét, a bakelittől a CD-ig, a Hi-Res digitális formátumtól a kazettáig, mindegy. "Nekem a zene, a zene, a zene, a zene kell, a zene."

Milyen fajta zenét hallgattok?

A. M. Aranth: Abszolút mindenevő vagyok, így a kedvenc „együtteseim” közé egyaránt bátran merem sorolni Tommaso Giovanni Albinonit, Bachot (a cselló szonátáit nagyon szeretem), a nagyjából klasszikus rockban utazó Ghostot, Dio-t, a Pink Floydot, vagy a modern metal Amaranthe-t vagy a Dead by Aprilt, a Bring Me the Horizont, a Black Veil Bridest, vagy akár a guilty pleasure Finntrollt vagy Dj. Blyatmant. Ezzel kb. lefedem a komplett spektrumot… :D Igazából minden jöhet, ami valahogy megfog, a szövegével, a dallamával, bármivel. Akik mostanában a nagy kedvenceim: a Dead Posey, a Manegarm, illetve az Equilibrium és a Leecher. Az utóbbi kettőt szoktam leginkább hallgatni, amikor az Oculus folytatásán, a Prophetán dolgozom… Ha az Equi 2016-os Armageddonját és a Leecher Sightless-jét meghallgatod, ráérezhetsz, milyen lesz a könyv. De azért segítek: könyörtelen és szomorú. :)

F. Kosztyu Viola: A zenei ízlésem viszonylag széles skálán mozog, mást azonban nem vagyok hajlandó hallgatni. S hogy a palettának minden (stílusából) színéből csemegézzünk kicsit: Alvin és a mókusok, Slipknot, SOAD, Rammstein, Ossián, RHCP, CopyCon, Bob Marley, 30Y és Budapest bár, minden mennyiségben. Bár mostanában sajnos többet hallgatok angol nyelvű gyerekdalokat, mint az én kedvenceimet.

Papp Dóra: Ajjaj... Ezerfélét. Aminek nagyon örülök, hogy gyökeret vert bennem az a klasszikus rockzene, Led Zeppelintől kezdve a Guns N' Rosesig. A modernebb, alter, indie vonalat se vetem meg, aztán ott vannak az amerikai pop-punk bandák. A Green Day és a My Chemical Romance meghatározó. 12 éves koromban jött a képbe a System of a Down, ők külön kategória számomra. A magyar zenében a húszas éveimben mélyedtem el, itt a Paddy and the Ratstől a Brainsen át a Hiperkarmáig aztán minden van - aki olvasta a Tükörlelkeket, nagyjából tudja, miről van szó. A minőségi popzenét is szeretem, bár ha ezt elmondanám a 15 éves énemnek, minimum kikaparná a szememet. Lady Gaga, Pink, The 1975, és a kortárs magyarok közül páran.

Szilágyi Heléna: Rock, metál, azon belül sokáig a gótmetál szerelmese voltam, azóta tágult a paletta. Kedvenceim közé tartozik Tarja, a Nightwish, a Within Temptation, az Apocalyptica, az Eluveite, a Disturbe, 30 seconds to Mars és a Three days Grace, de vannak még rengetegen. Chrill Cornell, béke poraira, zseniális volt, örök kedvenc marad. Imádom a magyarok közül a Gyöngyvér, Kentaur és Ágnes számait, viszont kamaszként a Depresszió koncertjein tomboltam a legnagyobbakat.

Varga Bálint: Annál blődebb nincs, mint amikor az ember azt mondja, hogy mindent, mert ez nem lehet igaz, ugyanakkor elég széles skálán mozgok akár egy napon belül is. Ha körbe kellene lőnöm, akkor bluest és rockot hallgatok rengeteget (John Mayalltól a Mojo Workingsig, meg a Supertramptól az Ørdøgig), jazzt (ha a Blue Note adta ki a hatvanas években, akkor megvan a gyűjteményemben, Wayne Shortertől Lou Donaldsoning mindenki belefér), klasszikust (most éppen legnagyobb zavaromra a romantikusokat fedezem fel újra, különös tekintettel Brucknerre, illetve megint próbálkozom a kortárs zenével Philip Glasson és John Adamsen túl), oda meg vissza vagyok a surf rockért (a vízalatti lejátszómban négy órányi van a legjobb surf rockból, köztük olyan örök alapvetésekkel, mint a Galaxy Trio, a Hawaii Samurai, a Switch Trout és Docteur Legume et Les Surfwerks), és mostanában a legjobban azt szeretem, amit sehova sem tudok benyomkodni. Ilyen a Dreamers' Circus nevű dán folk(?)trió, vagy Max Richter, vagy Knut Reiersrud Band & Trondheimsolistene ‎Infinite Gratitude című albuma, aminél szebbet talán soha, soha nem hallottam: Schumann és Brahms kamaraművei egy bluesgitáros értelmezésében nagyon erős Pink Floyd-beütéssel... Ezen az albumon nem tudok napirendre térni, ahogy egyébként a Queens of the Stone Age Villains c. lemezén sem, s finoman szólva is nagyon várom a november ötödikei koncertjüket, ahol remélem, a ...Like Clockworkről is játszanak majd sokat, mert az meg a másik, amihez újra meg újra meg újra visszatérek.

Mennyire segíti a munkátok a zene? Vannak megszokott együttesek, akiket írás közben hallgattok, vagy csak random elindítotok valamit, esetleg csak a rádió duruzsol mellettetek?

A. M. Aranth: Erre már félig válaszoltam. :D Szinte mindig szól valami, amikor dolgozom, most éppen a Leecher és az Equilibrium váltja egymást, némi Shadow Warrior 2 illetve Érkezés-soundtrack mellett. Viszont gyakran hagyom a lejátszómat továbbmenni – nem akarom totálisan én megmondani, milyen legyen a történet, hagyom a sok-sok zenémet pörögni, akik gyakran teljesen nem várt irányba kanyarítják a történetet.

F. Kosztyu Viola: Nem random a zenehallgatás, de nem is egy megszokott együttes. Minden regényhez, novellához, meséhez új lejátszási lista készül, és nem feltétlen az én ízlésemnek megfelelő dalokat tartalmazza, hanem inkább olyanokat, amelyek segítenek a regény hangulatát átvenni.

Papp Dóra: Leszoktam arról, hogy írás közben zenét hallgatok, mert csalóka tud lenni - még a végén egy filmben érzem magam, aminek elragad a hangulata. Inkább fejben írás közben hallgatok zenét, akkor sokat segít. Minden regényemnek megvan a maga hangulata, készítek egy playlistet, és néha azt hallgatom fejben íráskor. Aztán ezek a dalok jó kiegészítők lehetnek a történet során is.

Szilágyi Heléna: A rádiót nem szeretem, a mai slágerek távol állnak tőlem, mindig jobban vonzottak a szélsőségesebb stílusok. Ezért vagy csendben írok és olyankor a gondolataim harsognak, vagy bekapcsolok az éppen a hangulatomhoz vagy az adott írásomhoz illő zenét a laptopomon. Arra viszont figyelek, hogy írás közben ne Ágnes vagy Tarja legyen a háttérben, mert abból tuti éneklés lesz, és egy karaktert sem haladok az művemmel.

Varga Bálint: Sokáig csak zenére voltam képes dolgozni, külön WORK-folderem van, abban meg jobbára instrumentális zene, különös tekintettel Shawn Lee, valamint a Stereophonic Space Sound Limited lemezeire, de fél éve totális csendben dolgozom, ha valóban mély koncentrációt igénylő munkáról van szó. Random soha nem hallgatok semmit, rádiót sem, vagy ha igen, akkor csak beszélgetőset és azt sem munka közben, mert a falnak megyek attól, amit manapság sugároznak. Vagy ha hallgatnivalót keresek a munkához, akkor az jó esetben még elektronikus zene lehet, mondjuk Prins Thomas vagy Ubre Blanca (a Sadist c. EP-jüket egy éve képtelen vagyok kifeszegetni a lejátszómból). Lényeg, hogy egyenletes lüktetése, markáns hangulata és kozmikus groove-ja legyen annak a zenének, amit munka közben hallgatok.

Készült a könyvetekhez playlist? Ha igen, megosztjátok az Olvasókkal?

A. M. Aranth: Még szép! :D Eddig az Oculus volt az a könyvem, amihez konkrétan felirkáltam, mikor mit hallgattam közben, így fix soundtrackem van hozzá. Ezeket az olvasóim is megtalálhatják a honlapomon:
http://holdarnyek.hu/oculus-es-zene-hallgass-zenet-a-m-aranth-tal-1-resz/
http://holdarnyek.hu/oculus-es-zene-hallgass-zenet-a-m-aranth-tal-2-resz/

Innentől tervezem mindig ezt a módszert követni és megmutatni a dolgot – szerintem ez az olvasók számára is érdekes adalék lehet. :)

F. Kosztyu Viola: A lejátszási listám folyamatosan változott, a regény végére már csak három számot hallgattam felváltva, ők voltak azok:
A most készülő regényem írása közben pedig ezt hallgatom (s itt már el is árultam, mennyire más lesz, mint Lorena):

Papp Dóra: Igen, minden eddig megjelent regényemhez készült playlist. A Helena-trilógia minden fejezete egy alaphangulatot adó dalszövegrészlettel indul, a Tükörlelkekben pedig hemzsegnek a magyar és külföldi előadók. A lejátszási listákat a YouTube csatornámon tettem közzé. https://www.youtube.com/user/DoraCraibanChannel

Szilágyi Heléna: Az Ahol a part szakad keletkezésében nagy szerepe volt a Für Elise-nek. Nemcsak a regénynek, hanem magának a zeneműnek is. Meg sok klasszikust hallgattam, hogy a zeneiskolások életébe jobban beleéljem magam. Ám Joakim ízlése miatt azért felbukkant az Iron Maiden meg a Tankcsapda is.

Ami meghatározóbb, az a fantasy regényeimhez kapcsolódó számok. A táltosok öröksége regénysorozatom, ami egyelőre még kézirat, a sámánok és állatok világában barangol, így olyan zenék ihlettek az írása közben, mint a Black-out Ragadozó, Three days grace Animal I have become vagy a meditatív Atrocity Calling the rainje. Ezek nagyon energikus, lüktető dalok, amelyek átadják az ösztönös szereplőim érzésvilágát. A Diabolika, egy másik kéziratom, írása közben undergroundabb vagy goth számok segítettek, mint például a Lacuna Coil, az Evanescence, a Mortal Love, a Nemesea és a Collide zenéi.

Mivel nagyközönség elé még nem kerültek regényeim, így nem is osztogattam meg igazán háttér információkat velük kapcsolatban pár blogbejegyzésen kívül. De ami késik, nem múlik!

Varga Bálint: Nem, nem készült, de ha készült volna, akkor boldogan megosztanám. Mindig egységeket hallgatok, komplett albumokat, a playlistek meg a best of összeállítások mindig gyanakvást szülnek bennem. Valamiért minden albumot egységnek kezelek, gondolati egységnek, amit igyekszem egyben meghallgatni, mert akkor jön le a lényeg. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne törne rám néha a késztetés, hogy ismétlésre állítsam Chris Rea-től a "Set Me Free"-t, a The Who-tól a "Baba O'Riley"-t, a Modern Jazz Quartettől a "Blues in C minor"-t, a Dr. Dogtól a "The Ark"-ot, Morrissey-től a "Sorry Doesn't Help"-et, Neil Cowley-tól a "Hug the Greyhound"-ot, Wayne Horvitz & Zony Mash-től a "Big Foot"-ot, a Queens of Stone Age-től a "Smooth Sailing"-et, Astor Piazzollától a "Libertango"-t, Philip Glasstól a Mishima nyitótételét, a Vidámparktól "Nóra táskájá"-t - és akkor ez már egy playlist, nem?

Van meghatározó, kedvenc, jelentős, vagy netán sorsfordító zenei élményetek?

A. M. Aranth: Persze, kapásból ott van Albinoni leghíresebb Adagio-ja (amit tudtommal ironikus módon nem is ő írt, vagy nem egészében). Mondtam már, hogy a halál van benne? :D Ím:

De külön kiemelném az Omnia Free című dalát is, amihez komoly spirituális élményem kötődik: ez a dal ébresztette fel bennem azt a tudatot, hogy semmit nem kell csinálnom, amit nem akarok, mert szabad vagyok és eldönthetem, mivel és hol szeretnék foglalkozni, mit és hol szeretnék dolgozni – és ráébredtem, hogy soha többet nem dolgozom azt és ott, amit és ahol nem jó nekem. Mert szabad vagyok. :) 

Életem egyik legjobb koncertélménye pedig az a Paddy and the Rats buli volt, ami ebben a klipben is megjelenik abban az alacsony kis pincehelységben, ez pedig az a dal, ami nagyon sok egyéb hatása mellett szerelmet ültetett a szívembe az ír kocsmazene, az írek, Írország… és sok más iránt. Szóval, ha ez a dal nincs, akkor nincs Avalon, nincs Truth Dunn, bizonyos értelemben nem vagyok én sem.

F. Kosztyu Viola: Inkább zenei emlékek, az viszont megszámlálhatatlanul sok. Van egy dal, amiről egy „diákszerelem” jut eszembe, de a Guitar Hero III zenéiről például a főiskolás-koleszos évek. Ezek gyönyörű emlékek. Kárpátiának az egyik lassú daláról egy nagyon jó barátomra emlékszem, akit középiskolásként elveszítettem, az eset után évekig nem tudtam meghallgatni a dalt, azóta is csak akkor, ha egyedül vagyok.
Az esküvőnkön pedig a nyitótánc alatt Kalapácstól az Angyal szólt. :)

Papp Dóra: Emlékszem, 10 éves lehettem, amikor az új zenecsatornákat kapcsolgatva megismertem az első kedvenc előadóimat, köztük a Linkin Parkot. Láttam egy olyan klipet, amiben Mike Shinoda vendégelőadóként van jelen a Static-X frontembere mellett, és én totál bepánikoltam, hogy Mike abbahagyta a Linkin Parkot, biztosan azért van itt. (És egyébként is, menjen a fenébe, amiért ilyen jó lett ez a közös dal!) Fangirlös tízéves lelkem unalmas perceiben azon ábrándozott, hogy leveleket írogat Mike-nak, amiben meggyőzi, hagyjon fel ezzel az új vonallal. Sőt, inkább majd valahogy elutazok Amerikába és a szemébe mondom, milyen hülye. Ha kell, erre az útra gyűjtök egész életemben és csak ezért fogok megtanulni minél jobban angolul. Aztán később leesett, hogy mi is az a zenei együttműködés... De addigra már megszülettek az első fanfictionök a fejemben. A Linkin Park volt az első banda, akik igazán fontosak voltak nekem, ők indították be a zenéjükkel a fantáziámat. A Hybrid Theory volt az első album, amit a saját kis zsebpénzemen vettem. Chester halálát nagyon nehéz feldolgozni.

A másik sorsfordító lépcsőfok 15 éves koromban jött a My Chemical Romance-szel és Gerard Way személyével. Gerardék konkrét üzenettel nyitották fel a szememet: a művészet nemcsak eszköz, de fegyver is, amit használni kell. Feltétlenül hallatni kell a hangodat, meg kell találnod az önkifejezés eszközét, bármi áron, és így még akár odáig is eljuthatsz, hogy egy picikét megváltoztasd a világot. Ezek után mindent új fényben láttam, komolyabban vettem az írást.

Szilágyi Heléna: Tizenhárom évesen hallottam meg először, ahogy Amy Lee előadja a Bring me to life számát és rögtön beleszerettem, majd hamarosan a Nightwish Nemoja is elragadott. Ez a kettő szám azóta is megmozgat. Ezen kívül sok-sok olyan koncertélményt tudnék felsorakoztatni, ami inspirált, vagy mélyebben érintett.

Varga Bálint: Annyi, hogy napestig sorolhatnám. Tanultam zenélni (nem mondom, hogy kár volt, de tehetség híján szerencsére pár év után abbahagytam), tizennyolc-tizenkilenc évesen módszeresen végighallgattam a klasszikus zene történetét Palestrinától Bachig, mégis van pár olyan album, ami szabályosan fejbelőtt. Nem tudok máshogyan fogalmazni: megmagyarázhatatlan és mind a mai napig tartó hatással voltak rám lemezek, amik egy részét azóta sem tudtam megfejteni, bár már nem is akarom, inkább csak élvezem. Az első a Goldberg variációk volt Glenn Gould előadásában (az 1955-ös felvétel), majd Perényi Miklós előadásában Bach csellószvitjei, utána The Wall a Pink Floydtól (a filmmel együtt olyan iskolaellenes lázadás indult meg bennem, aminek a lendülete mind a mai napig tart, nem túlzás, hogy megváltoztatta az életemet, bár ma már zeneileg annyira nem tartom ütősnek), aztán a Red a King Crimsontól, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Két citrom a Vidámparktól, a Real Thing a Faith No More-tól (ez totálisan bedarált, tizenkilenc voltam, amikor megjelent, és lepocsékolta az agyamat, ez üvöltött a hangszórólból hónapokig, és üvölt máig is), a Wish You Were Here a Pink Floydtól, és ezt is folytathatnám. Rengeteg koncerten voltam, és a legmélyebb nyomot Ray Charles marta bennem. Erős húsz éve Philadelphiában éltem, és július 4-én estére ingyenes koncertet szerveztek a Szépművészeti Múzeum elé (aminek a lépcsőjén Rocky edzett) Ray Charlesszal. Hétkor kezdődött, én már ötkor ott álltam, zsebemben két doboz cigarettával, szentül fogadva, hogy ha kirohad a tüdőm, akkor is maradok, folyamatos cigarettafüsttel űzve el az erőszakosabb tolakodókat. Kicsit kótyagos volt már a fejem, amikor hét óra után megjelentek a zenészek, elfoglalták a helyüket, egy-két-há, és belecsaptak a "Hit the Road Jack"-be, és tolták, keverték, túrták ezerrel, s már a szám felénél tartottak, amikor balról két eszetlenül csinos nő (két vokalista, mint később kiderült) bekísérte Ray Charlest. Rosszul mondom: nem bekísérték, hanem féken tartva terelték, mert az öregnek mindene mozgott, keze-lába, válla-csipője, egy volt a zenével, egy volt a ritmussal, és én még ilyet soha, de soha nem láttam. Odavezették a zongorához, alig ült, lába már verte a ritmust, ujjai azonnal megtalálták a megfelelő billentyűt, és egy ütemet sem vétve üvöltötte a mikrofonba: "Hit the road Jack and don't you come back no more, no more, no more, no more. / Hit the road Jack and don't you come back no more." Máig érzem azt a zsigeri borzongást, ami akkor végigrontott rajtam. Ott ült a zongoránál az a majdnem hetvenéves csóka, bütykösre verte a billentyűket az ujjaival, rekedtre üvöltötte magát, cipője sarkával verte a taktust, a két nő úgy tolta a vokált, mintha nyolcan lettek volna, a basszer fejét lóbálva adta az alapot, a dobos kidugott nyelvvel diktálta a tempót, és nagyon össze kell szednem magam, hogy olyasvalamit tudjak mondani, ami a zenén kívül ilyen hatással lenne rám. Legyek akár nyolcvanegy, és járjak járókerettel, és nagyítóval keressem a protézisemet a szőnyegen, de a háttérből akkor is zene fog szólni, a zene, a zene, a zene, mert nekem a zene kell, a zene, a zene, a zene.

Varga Bálint író feldobta az ötletet, hogy legyenek olyan kérdések is, amikre egymondatos válaszokat adnak az írók. Nekem nagyon megtetszett, így ezek a kérdéseket is feltettem nekik.

Most éppen mit hallgatsz?

A. M. Aranth: Mostanság felváltva a Shadow Warrior 2 zenéjét, a Brothers of Metal: Prophecy of Ragnarok című albumát és a Ghost zenekar Melioráját.

F. Kosztyu Viola: Erről nem akartam beszélni, mert napok óta ez megy. Kicsi Gesztenye Klub: Fogmosó. Teljesen bezsibbadt már tőle az agyam, de a két pici lánykám imádja ("siseg az SSS").

Papp Dóra: The Verve: BittersweetSymphony.

Szilágyi Heléna: Leggyakrabban a The Pretty Reckless új albumát.

Varga Bálint: Flavio Guimaraes & Netto Rockfeller - Sound Tracks.

Mit vettél utoljára magadnak?

A. M. Aranth: Mármint zenét? Mert akkor a Brothers of Metal album a nyerő :)

F. Kosztyu Viola: Utoljára CD-t akkor vettem, amikor még nem voltam anya. Rockmaratonton kettő Kalapács-albumot. Ha nem csak a CD-ket nézzük, akkor egy hónapja új fejhallgatót (a Guitar Heromat nem mindig tolerálja a család).

Papp Dóra: Egy málnás zabszeletet.

Szilágyi Heléna: Egy sálat Írországban. A nyakam nagyon érzékeny és fázós, én balga meg elfelejtettem sálat vinni magammal az utazásra.

Varga Bálint: Múlt pénteken a Dreamers' Circus Second Movement c. albumát bakeliten, és rögtön dedikáltattam is velük.

Mit vettél utoljára másnak ajándékba?

A. M. Aranth: Leechert! :D

F. Kosztyu Viola: Nem igazán vásároltam zenei cuccokat mostanában ajándékba (ha jobban belegondolok, régen sem). Inkább „megbízatásba”, bátyám rendeltetett velem netről hangfalat. :)

Papp Dóra: Egy koncertjegyet.

Szilágyi Heléna: Írországból emlékül vettem a családomnak ajándékokat, négylevelű lóherés nyakláncot a húgomnak, ír motívumokkal tarkított kendőt édesanyámnak és egy kelta kereszttel díszített korsót édesapámnak.

Varga Bálint: Három a hete a fiamnak a névnapjára Rocket to Russia c. albumot a Ramonestől.

Min hallgatsz zenét?

A. M. Aranth: Vagy a számítógépemhez csatlakoztatott fejhallgatón, vagy iPodon.

F. Kosztyu Viola: Általában a saját gépemen, ha pedig egyedül vagyok itthon, akkor a férjem gépén, mert akkor a fél falunak ugyanazt kell hallgatnia, amit én hallgatok. :)

Papp Dóra: Ha úton vagyok, a telefonomról, asztali gépnél meg YouTube és Spotify.

Szilágyi Heléna: Utazás közben mobilon, otthon a laptopomon, és ha jobb hangzásra vágyom, áttolom a bluetooth hangszóróra.

Varga Bálint: Egy Pioneer PL6-on bakelitet, egy TEAC tornyon CD-t, menet közben FiiO X3-at, úszás közben Finis Duo Underwatert.

Kicsit hosszúra sikerült, de én nagyon élveztem olvasni a válaszokat. Remélem, hogy Nektek is tetszett és találatok magatoknak való zenét és olyan írót, akivel tuddtok zenei téren azonosulni. Köszönöm szépen ismét mind az öt vállalkozó kedvű írónak, hogy vállalta az interjút!

Kis csapat többi résztvevője:

#01	Virág	-	Never Let Me Go	►
#02	Annie	-	Lap lap után	►
#03	Réta	-	HaBár, a könyves kocsma	►
#04	Ashley Redwood	-	Ashley értékel	►
#05	Neverhood	-	Neverhood's Diary	►
#06	K. A. Hikari	-	Írásaim Tárháza	►
#07	Dorka	-	Anya olvas	►
#08	Wandamaci	-	Wandamaci (könyv)birodalma	►
#09	Gothic	-	Goodbye Agony	►
#10	Sára	-	Metaforaszennyezés	►
#11	Csokitorta	-	Varázstinta	►
#12	Barby Malik	-	Kitablar	►
#13	Molly	-	Coffee and Manga	►
#14	Perpetua feat. Indie	-	Könyvjelző	►
#15	Kovkira	-	Miss Library	►
#16	Sol	-	Könyvvadászok	►