Timár Krisztina: A látszat mesterei (Tü/Körben 1.)

A recenziós példányt köszönöm az Athenaeum kiadónak!

Fülszöveg:

Mi történne akkor, ha egyszer csak egy teljesen más világba születnénk, mint ahol addig éltünk? Mi lenne, ha már születésünk előtt mindenre emlékeznénk előző életünkből?

Lantos Fruzsina, az anyaméhben növekvő leánygyermek mindent hall, mindent ért, és ennek köszönhetően hamar ráébred, hogy nem ismeri annak a világnak a szabályait, ahová hamarosan megérkezik.

Itt az emberek bőre szürke, vörös vagy sárga. Félnek a fehértől, és attól is, ha szembesülnek a puszta földdel. Szamarat sose láttak, viszont a vízityúknak három lába van, a hiúznak pedig majomfarka. Az országok és a városok óvónevet kapnak, hogy ne találjanak rájuk a veszedelmes Hollók. De hol ez a hely? És kik ezek az emberek? És mi lesz velünk, ha egyszer ide születünk?

Lánglélek húszéves, és mindent megkapott az élettől. Legalábbis azt hiszi. Van hadvezérhez méltó ereje, bátorsága, tudása, éles esze, és van mesebeli hőshöz illő ártatlansága. Azt is tudja, hogy a Hármastáj nem tűri meg az ártatlanokat, de aki Kiválasztott, az akár a leggonoszabb világot is képes megszelídíteni. Arra is készen áll, hogy amikor majd a sors a kiválasztottságért benyújtja a számlát, akkor fizessen.

Csak azt nem tudja, hogy mit kell majd odaadnia.

Könyv információk:

Kiadó: Athenaeum Kiadás éve: 2016 Oldalszám: 400 oldal ISBN: 9789632935850 Sorozat: Tü/Körben 1. Függővég: so – so ITT megvásárolható

Véleményem:

Egy újabb magyar könyv, amiről csak áradozni tudok! Barátnőmnek, az Olvasó körút bloggerinájának áradoztam meséltem a könyvről mielőtt elkészült ez a bejegyzés, és neki a Trónok harcához hasonlítottam, de aztán rájöttem, hogy ez meredek kijelentés. Vagyis nem teljesen, ugyanis annyira összetett és komplex világot kapunk a könyvben, hogy szerintem az Martin bácsi is elismerné!

A Tükör

Most pedig biztos sokatokban felmerül a kérdés, hogy miért pont a Trónok harcához hasonlítom? Nagyon egyszerű erre a válasz: a világfelépítés! Nagyon imádtam a világot, amit létrehozott nekünk fantasy rajongóknak az írónő! Nem az a fajta, hogy neki állok, és csak olvasom, nagyon észen kell lenni közben, mert ha egy részlet fölött elsiklik az ember már borul a kártyavár, és nem fogja érteni. Ugyanis nagyon sok dolog van ebben a kis univerzumban, ami ismerős is lehet, mégis teljesen új köntöst kap. Nagyon szerettem, hogy gondolkoznom kellett olvasás közben, mert nagyon sok benne a politikai és családi vonatkozás, amit nem könnyű azonnal megérteni vagy megjegyezni. Az egész történet Hármastájon zajlik, annak is különböző részein. Kiderül, hogy nagyon sok nép és kultúra, és ember él ezen a helyen, és van, hogy a szomszéd település nem érti meg egymást, mert annyi féle nyelv él létezik. Hiányoltam azonban ezeknek a különböző nyelveknek a felbukkanását, mert nagyon sokszor emlegetik, hogy nem mindig érti meg az egyik ember a másikat. Remélem a következő részben/részekben lesz erre példa, hogy mondjuk, elbeszélnek egymás mellett. A történtet maga, két különböző nézőpontból áll, de már az elején érezni lehet, hogy valahol össze fog érni és akkor lesz nagy meglepetés. Hát, lett is! Mert egyáltalán nem ezt vártam a végkifejletnek, amit kaptam. De pont ettől lett olyan izgalmas, hogy sosem az történt benne, mint amire számítottam.

A könyv első felében megismerjük Lantos Fruzsinát, aki kétszer születik meg. Másodjára Cselezüstként és emlékszik az első életéből néhány dologra. Ezt lehet lélekvándorlásnak is nevezni, a világban, amibe beleszületett egyszerűen csak Bölcsnek hívják. Cselezüsttel együtt ismerhettem meg az új világot, és vele együtt tanulunk bele a dolgokba, hogy miként is mennek a dolgok Hármastájon. Kalandjai során sok embert, szokást és tájat megismerünk. Mondhatom, hogy elég furcsa szokásiak vannak az itt élő embereknek. Először is mindenkinek csak álneve, vagyis óvóneve van, senki nem mondja el senkinek az igazit, mert attól félnek, hogy akkor a lelküket veszi el az az ember, aki ismeri valódi nevüket. Aztán ott volt még az a furcsa szokás, hogy féltek a földtől és a fehér színtől, na meg a négyes számtól. Ugyanolyan értetlenül álltam ezek előtt a tények előtt, mint Fruzsina, de későbbiekben mindenre választ kaptam, hogy miért is vannak ezek a különös dolgok. Fruzsina szépen éli az életét Seholban, ahova egy véletlen sodorta, elég sokáig itt képes maradni, időközben arra is rájön, hogy micsoda vagy kicsoda ő abban a világban, ahol éppen újra megszületett és, hogy mekkora áldás vagy éppen átok másnak lenni, mint a többiek. Mire pedig megszoktam Cselezüst helyzetét, jött egy váratlan fejlemény, minden a feje tetejére állt! Szörnyű volt!

A másik részben Lánglélekkel tölthetjük az időt, egy olyan emberrel, aki szintén más, mint a többiek, és ezért Kiválasztottnak kezelik és tisztelik érte. Tőle várják a megváltást, hogy majd képes lesz legyőzni az ellenséget. Az ő részét az elején nem szerettem, mert nehezen rázódtam bele. Sok volt a név, a rang, a politikai státusz. Aztán észrevettem az összefüggéseket és már nem is éreztem magam olyan elveszettnek. Onnantól pedig különösen éveztem, mikor túljutottunk azokon a részeken, hogy ki kinek a kije és milyen kapcsolatot ápolnak. Azokat a részeket pedig különösen imádtam, mikor elindulnak Acéllal és Sziklával, hogy felmérjék a helyzetet az ügyükben. 

A Hollók, akiktől annyira fél mindenki igazából egy nagy rejtély. Szinte senki nem tud róla semmit, kivétel egyetlen embert, aki nem más, mint Acél. Általa ismeri meg az olvasó a rövid kis részletet, éppen annyit, hogy eléggé felkeltse az érdeklődését a későbbiekben ezekről a halálosztókról. Az a hír járja róluk, hogy az ember nem képes rájuk nézni, és hogy ellopják a lelküket, a legfontosabb pedig, hogy kiszámíthatatlanok és képtelenség őket megölni. Szinte senki nem tudja, mit csinálnak a csecsemőkkel, akikkel magukkal visznek egy – egy portyázás után, erről is csak Acél elbeszéléséből kap tudomást az olvasó és persze Lánglélek. De nem is szeretnék többet elárulni róluk, legyen a többi rejtély, olyan, mint amilyenek maguk a Hollók.

Értékelés: 5/5
Kedvenc karakter(ek): Cselezüst, Szikla
Kedvenc jelenet(ek): Hajdani Ünnep, mikor a két szál összeér
Kedvenc idézetek:

„Amikor a világ születésekor a Tengely megmozdult és áradni kezdett, kibocsájtott magából földet, eget, holdat, napot, tengert, követ, lángot szelet. Lelket kapott, formát kapott minden élő: lombja lett a fának, szirma a virágnak, szárnya a madárnak, nyelve az emberek. Készen állt a világ, nem akadt hibája, minden porcikáját örök lélek járja. Kérdi a szél a Napot: hogy jöttél világra? Feleli a Nap: örök lélek szült meg. Kérdi a Nap a vizet: hogy jöttél világra? Feleli neki a víz: örök lélek szült meg. Kérdi a víz a tücsköt: hogy jöttél világra? Feleli neki a tücsök: nem tudom biz' én.”

„Minél többen tudnak egy titkot, annál bizonyosabb, hogy árulója akad.”

„Kinyitottam a bal tenyeremet, és a sápadt ég fényénél hunyorogva, szipogva bámultam mit kaptam. A háromszöget? Még mit nem! Az egyik vágás megcsúszott valahogy. Az én tenyeremben bizony egy nagy, piros A betű volt írva. Nem a vég. A kezdet.”

„Szerettem volna megismerni a legkisebb darabját is annak a világnak, amelybe születtem.”

„– Meg ne sértődj, jó? A fehér az a Birodalom színe.        
– Hogyhogy? – Nem tudom. – Senki sem látta még a Birodalmat, aki túlélte volna. Se a Hollókat. – Mégis így mondják.
– Kik? Nekem még senki sem mondta! – A ti házatokban nem járt még a fél város. – Nem. Mi jártunk a fél városban. – Az más. Ti akkor mentek valahova, ha már alszanak. Akkor nem beszélnek. – Ez igaz… És akkor… énrólam is azt gondolták Szerencse házában, hogy a Birodalomból jöttem? Hogy… nem is vagyok ember? - Te ember vagy! – szögezte le indulatosan Kétfogú.”