2018-02-25

Mesesarok - február



Sziasztok!
Elérkezett a hónap utolsó hétvégéje, így jön a Mesesarok, vagyis a havi meseválogatás, ami a fiúknak nagyon tetszett.
Ebben a bejegyzésben februári kedvenceket szedem össze. Annak ellenére, hogy rövidke hónap volt, elég sok könyvet sikerült végigolvasni. A legtöbbje Geronimo Stilton volt, de Momo is ismét terítékre került, illetve még a korábban megkezdett focis sorozatot is folytattuk.


Fülszöveg:
A bajnokság következõ fordulójában nem mindennapi ellenféllel kerültünk össze: a Vad Bandával. Lenyûgözõ technikával játszottak, kemények voltak és vadak. Hiába küzdöttem oroszlánként ellenük és rúgtam két gólt, csapatunk kikapott. Géza bá engem tett felelõssé a vereségért és kihajított az Aranylabdából. De a szerencse váratlanul rám mosolygott. A Vad Banda edzõje próbajátékra hívott. Vajon felvesznek a csapatba? Nincs jobb dolog a világon, mint a Vad Bandához tartozni! Leó és Fábi viszont látni sem akartak maguk között. Válaszút elé állították a többieket: vagy õk, vagy én. (Denisz, a lokomotív)
Véleményünk:
A fiúk nagyon szeretik ezt a sorozatot. Sajnos a könyvtárban épp nem volt bent a sorozat többi része, így nem sorban fogjuk olvasni. De így is élvezhető, nem függnek össze a részek, csupán a szereplők köszönnek vissza ismerősként. Kicsit nagyobb korosztálynak ajánlom, mert van benne egy-két olyan mondat, amit finomítani kellett a fiúknak, mert nem szeretném, ha a csúnya szavakat már most alkalmaznák, mondván, hogy a könyvben is benne volt.

Fülszöveg:
Itt van Geronimo Stilton legújabb kalandja!
Tarts vele te is a sajtsárga tengeralattjárón, és keressétek együtt a tűzvörös rubint. Ám légy óvatos, hiszen az Amazonas őserdeiben rengeteg veszély leselkedik majd rátok: óriáshangyák, szőrös pókok, éhes piráják, húsevő növények… no és egy rettenetes bűnbanda, mely az őserdő kiirtásán fáradozik…
Véleményünk:
Ez a legjobb Geronimo Stilton könyv, amit eddig olvastunk. A fiúknak is nagyon tetszett, mert sokat megtudtak az esőerdőkről, a benne található népekről, növényekről és állatokról. Felnőtt fejjel is nagyon tetszett, mert remekül átadja a gyerekeknek a természetvédelem fontosságát.

Fülszöveg:
Micsoda hajtás volt a Rágcsáló Híreknél! Hegyekben álltak az aláírandó szerződések, az elolvasásra váró kéziratok, és megírandó cikkek… Sok-sok átdolgozott óra után elszenderültem az íróasztalomon, és hirtelen az Északi sarkon, egy játékgyárban találtam magam! Egy varázslatos feladat várt még rám azon az éjjelen. Soha nem fogjátok kitalálni, mi volt az…
Véleményünk:
Kisebb fiam nagyon szerette ezt kivenni, mert játékok és karácsonyfa van a borítón. Nem bánta, hogy már rég nem aktuális a karácsony, közben pedig mégis az volt. A történetben Geronomi álmában a Télapó bárányhimlős lett! A fiúk pedig épp most estek át rajta. Nem is akarták elhinni, hogy valóban ez volt a történetben, aztán mikor megnézték a képeket, már meg is gondolták magukat. Egyébként aranyos történet a Karácsonyról, a szeretetről, és a család fontosságáról.

Fülszöveg:
A szuperhősök nem ismernek lehetetlent!
Végre itt vannak! Szuperhatalmukkal megvédik Cin Cityt a Csatornatöltelékek Bandájától. Legyőzhetetlenek, mert ők a… szuperhősök!
Hatalmas méretű állatok, valódi óriás szörnyek özönlik el Cin City utcáit. A szuperhősök azonnal akcióba lendülnek, és megküzdenek a szörnyetegekkel, ám arról sejtelmük sincs, hogy a megszállók honnan kerültek a városba. Egy óriási szitakötő, egy hatalmas rák és egy gigantikus méretű gyík után a hősök háznyi méretű rágcsálóval találják szembe magukat, és végül arra is fény derül, hogy a szuperhősök igazi ellensége ezúttal is a Csatornatöltelékek Bandája…
Véleményünk:
Melyik gyerek nem szereti a szuperhősöket? Nem sok ilyen van, ez alól a fiúk sem kivételek. Szerencsére ennek a sorozatnak bent volt a második része, és a Nagyobb kérte, hogy a szuperhősös Geronimo jöjjön velünk haza a könyvtárból. A történet igen egyszerű: szörnyek járják Cin Cityt, és a szuperhősök bandája kideríti, majd meg is menti a várost. Mind a kettő gyermekemnek nagyon tetszett, főleg az illusztárciók, na és a szuperképességek. Mindig nagyot kacagtam, mikor valakinek az ereje nem úgy működött, ahogy kellett volna. Én pedig jókat mosolyogtam rajtuk, mert ennyire élvezték a könyvet.

Ettől persze kicsit több könyvet olvastunk el, de mikor kérdeztem a fiúkat, ezekre böktek rá. Kedden megyek a könyvtárba, és kicserélem nekik újabb olvasmányokra. Egyedül megyek, úgyhogy valami újdonságot is csempészek majd bele, hogy ne mindig focis és Geronimo Stiltonos könyvek kerüljenek a porondra.
A képek a Pinterest táblámról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése