2017-08-07

II. Nagy Nyári Read-a-thon - összegzés


A múlt hét számomra nagyon kemény volt olvasás terén, mert Read-a-thon volt. Erről már írtam korábban egy bejegyzést, amit ITT el is olvashattok. Röviden annyi a lényeg, hogy 7 nap alatt 7 könyvet kellett volna elfogyasztani. Nos, mivel én a lassú olvasók táborát erősítem, így belőttem magamnak a 3 könyvet, ezt pedig sikeresen teljesítettem is. Hurrá, jár nekem a vállveregetés.

Első nap, hétfő
Nagy izgalommal bele is vetettem magam az olvasásba, bemelegítésnek egy rövidke könyvecskét olvastam, ami Vivien Holloway: Mechanikus farkasa volt (értékelés ITT). Mivel nálam a hétfői nap a pihenés, vagyis ilyenkor nem kell főznöm, maximum csak kicsit elpakolni, meg a gyerekekkel lenni, így több időm volt olvasni. Bár így is majd 8 órába telt, mire elolvastam a kicsivel több, mint 180 oldalt.

Második nap, kedd
Ez a nap kicsit zűrösebb volt, mert már teljes üzemmódban működött a napom. Így mikor reggel fölkeltem, akkor egy kicsit olvastam Varga Bálint: Váltságdíj nélkül című könyvét. Annyira tetszett, hogy gyorsan sikerült belőle 100 oldalt legyűrnöm. Aztán valahogy egész nap hanyagoltam, mert úgy éreztem, hogy kicsit ez nekem gyors nem fog menni. Estére pedig újból feltöltődtem és még hozzácsaptam 100 oldalt, vagyis így már kivégeztem 200 oldalt a 340 oldalból. Valahol hajnal fél 2 magasságában már nagyon fáradt voltam ezért kicsit eltoltam azt a kevéske oldalt másnapra.

Harmadik nap, szerda
Váltságdíj nélkült gyorsan letudtam délelőtt, mert nem sokat hagytam meg előző napról. Aztán délután kicsit pihentem, mert már kezdtem nagyon elfáradni, így nem is vettem elő másik könyvet. Emiatt fél nappal lemaradtam, de úgy voltam vele, hogy nem éri meg a sok olvasás, ha közben kedvem meg nincs hozzá. Kicsit meg is ijedtem, hogy eddig bírtam, nem fogom még azt a három könyvet sem elolvasni, amit szerettem volna.

Negyedik nap, csütörtök:
Mivel ez a nap csütörtökre esett, így csak egy negyed napom volt az olvasásra. Nálunk a csütörtöki nap a piac nap, mikor bevásárolunk, körbe járjuk a várost, szóba elegyedtünk mindenkivel. Így nagyjából dél volt, mire hazaértünk. Akkor láttam neki a házimunkának, vagyis ezen a napon, még semmi esélyem nem volt olvasni. Viszont eljött a pihi idő. A délelőtt folyamán annyira elfáradtak a fiúk, hogy délután aludtak vagy 2,5-3 órát, én pedig ezt az időt csak az olvasásra szenteltem. Bele is kezdtem a harmadik olvasmányomba: Rona Fire: Switch című könyvébe.

Ötödik nap, péntek
Pénteken délelőtt a szokásos: gyerekekkel móka, takarítása, főzés. Délben Férj hazajött munkából és kitalálta, hogy menjünk ki a strandra. Utálom a strandot és nem azért, mert pille testtel vagyok megáldva, hanem mert utálom és kész. De a fiúk imádják, és dög meleg is volt, szóval beadtam a derekam, kimentem velük. Be is csomagoltam a Switch könyvem, mondván lesz időm olvasni. Aha, persze! Mivel rettegek attól, hogy a fiúk belefulladnak a vízbe, így egy pillanatra sem vettem le a szemem róluk, amíg pancsoltak. Aztán a kicsi elaludt a nagyobbat pedig elvitte apjuk a nagy medencéhez. Ott abban a kis időben volt 30 percem olvasni, haladtam kemény 20 oldalt, mert a kicsi az ölemben fecergett, figyeltem arra, hogy ne vizezzenek össze. Szóval minden nyűgöm volt. Nem is értem, hogy miként tudnak az emberek így olvasni a strandon.
Hatodik nap, szombat
Végre eljött a szombat, egész család együtt volt, mert Férj csütörtökön ért haza Csehországból, így egy kicsit hiányzott. Emiatt nem is nagyon olvastam, mert a szombati napot együtt töltötte a család. Délután kicsit elmentünk horgászni, ott volt egy kis időm olvasni. Nem nagyon haladtam ekkor sem a harmadik könyvemmel, a Switch-el, de azért 50 oldallal beljebb voltam. Az is több, mint a semmi, úgy voltam vele.

Hetedik nap, vasárnap
Véghajrá, mert zárónap! Gyorsan be is fejeztem végre a Switch könyvet, amit lassan 3 napja olvastam. Ez tartott a legtovább. Lehet, ha másik könyvet választok a listáról, azzal kicsit jobban haladtam volna, és bele tudtam volna kezdeni egy negyedikbe is. Viszont ez így alakult, örülök annak, hogy a kitűzött 3 darab könyvet sikeresen teljesítettem.

Összességében élveztem, voltak persze mélypontok, mert nem szoktam ehhez a gyors olvasáshoz hozzá. Viszont ha jövőre is lesz, akkor ismét szeretnék rajta részt venni, mert mégiscsak jobban haladtam ez alatt a 7 nap alatt az olvasmányaimmal, mint más esetben.

2 megjegyzés:

  1. Na látod, mondtam én, hogy menni fog. ;) (Amúgy egy hétre 6 könyv volt kiírva, nem 7, az már hard-core lett volna :D)
    Én gondolkoztam, hogy télen csinálok egyet, majd meglátom mi lesz belőle. Ha lesz, akkor úgyis szólok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még eszembe is volt, hogy azt javítani kell, erre elfelejtettem xD reméltem is, hogy következőleg is szólsz ;)

      Törlés